A Szentlélek megtermi gyümölcseit – Bérmálás Háromszéken

Több mint 500 felkészített katolikus kereszténynek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét bérmakörútján dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök Háromszéken a kerületi papság részvételével.

Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Kőröspatak, Mikóújfalu, Zalánpatak után tegnap Sepsibükszádon bérmáltak, holnap Miklósváron, 19-én Szentiván­laborfalván és 20-án Uzonban lesz az ünnepi bérmálási szentmise a Sepsi-barcasági főesperesi kerületben.

A bérmálkozást – mely gyakorlatilag a keresztény nagykorúság elérkezését jelenti – hosszas előkészület, felkészítő, a felmerülő hitbeli kérdések átbeszélése előzi meg. „Ahol engedi az ember működni a Szentlelket, ott megtermi a gyümölcseit: a szeretetet, a jóságot, a békét, a türelmet, a szelídséget, az önmegtagadást és a tisztaságot” – hangsúlyozta Tamás József atya vasárnap este a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban.

„Társadalmunk egyik problémája az a sok szemét, mely szennyezi a levegőt, a vizet, a környezetünket s ezen keresztül a mi életünket is. De nemcsak fizikai világunkat, hanem a lelkieket is érinti a szennyeződés, mely felhasználja a modern technikát. A Szentlélek pedig azt szeretné elérni kegyelmeivel, hogy megtisztítson minket minden szeméttől. Szükség van olyan emberekre, akik át tudják alakítani, formálni a gyűlölködést, a haragot, a viszálykodást, a szeretetlenséget. (...) A Szentlé­lek olyanná szeretne formálni minket, mint a tiszta, felüdítő vagy utat törő vízforrás, amely az óceán felé halad...” – mond­ta.

Ugyanakkor kérte az égiek segítségét, hogy emberhez méltó módon tudjunk élni, legyen meg a mindennapi betevő falatunk és a meleg otthonunk. Kérdésünkre, hogy mit üzen Háromszék lakosságának, a segédpüspök két fontos motívumot emelt ki őseink örökségeként: kereszténységünk és magyarságunk megtartását.

Józsa Zsuzsanna
Háromszék

2014. május 13.

Albert Levente felvétele