Új fejezet kezdődik a pálos rend életében

Több száz év után ismét Székelyföldön alapít kolostort a pálos rend. A szerzetesház felszentelését jövő vasárnap, január 26-án tartják Hargitafürdőn, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.

Balla Barnabás atya lesz a Szent István névre felszentelendő pálos szerzetesház egyik lakója

A remény lelkületében zajlanak az előkészületek, hiszen ha Isten kegyelméből sikerült újra letelepedjen a rend itt Székelyföldön, akkor bízunk benne, hogy az Ő kegyelméből hivatások is lesznek, és meg is tudunk maradni a térségben – fogalmazott a rendhagyó eseménnyel kapcsolatban Balla Barnabás atya. A hargitafürdői kolostorban szolgáló pálos szerzetes kiemelte, ez alkalomból egy új fejezet kezdődik a rend életében.

Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett talán egy kis félelem és izgatottság is lakozik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta az atya, kiemelve, a helybéliek, illetve a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia is nagyon sokat segít a nem mindennapi esemény zökkenőmentes levezetésében.

Az atya újfent hangsúlyozta, tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk, a kolostoralapítás révén ez az igényük teljesül. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse, ami itt van. A csíkszeredai esperes-plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életre való közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak mindennek a kialakulásához. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak a helybéliek. „Nagy várakozás van bennünk az itteni létünkkel kapcsolatban” – hangzott el a barát részéről.

Mint arról már beszámoltunk, a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium –, élén P. Izydor Matuszewsky generálissal, Lengyelországban határozott úgy, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak. A hargitafürdői templomot és plébániát a Szent Kereszt plébánia bocsátja a szerzetesek rendelkezésére, a Szent István közösségi házat pedig a plébániával közösen használhatják majd a pálosok. A pálos rend egyébként az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014.01.14.


Székelyföldön alapít új kolostort a pálos rend
 

Több száz év után újra Székelyföldön alapít kolostort a pálos rend. A szerzetesház felszentelését január 26-án tartják Hargitafürdőn, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.

„A remény lelkületében zajlanak az előkészületek, hiszen ha Isten kegyelméből sikerült a rendnek újra letelepednie itt Székelyföldön, akkor bízunk benne, hogy az Ő kegyelméből hivatások is lesznek, és meg is tudunk maradni a térségben” – fogalmazott a rendhagyó eseménnyel kapcsolatban Balla Barnabás atya, aki a Szent István névre felszentelendő pálos kolostor egyik lakója lesz. A hargitafürdői kolostorban szolgáló pálos szerzetes kiemelte, hogy ezzel új fejezet kezdődik a rend életében.

Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett egy kis félelem és izgatottság is lakik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta az atya, kiemelve, hogy a helybéliek, illetve a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia is nagyon sokat segít a nem mindennapi esemény zökkenőmentes lebonyolításában.

Az atya újfent hangsúlyozta, hogy tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk, a kolostoralapítás révén ez az igényük teljesül. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse, ami itt van. A csíkszeredai esperes-plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életrevaló közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, hogy természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak ehhez. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta a helybeliek nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak. „Nagy várakozás van bennünk itteni létünkkel kapcsolatban” – mondta Barnabás atya.

A pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium – élén P. Izydor Matuszewsky generálissal, Lengyelországban határozott úgy, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak – emlékeztet a Magyar Kurír. A hargitafürdői templomot és plébániát a Szent Kereszt plébánia bocsátja a szerzetesek rendelkezésére, a Szent István közösségi házat pedig a plébániával közösen használhatják majd a pálosok. A pálos rend egyébként az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

Magyar Kurír


Kapcsolódó:

Erdélyben megnyíló új pálos rendház

Hargitai pálosok - Meghívó