Várkastélyt adományoztak Böjte Csaba alapítványának a Bethlen-leszármazottak

A keresdi várkastélyt ezentúl gyerekzsivaj tölti majd meg
A dévai Szent Ferenc Alapítványt létrehozó és immár Erdély-szerte több ezer gyermeket gondozó szervezet atyja, Böjte Csaba ferences szerzetes a Facebookon jelentette be, hogy az erdélyi történelmi Bethlen család leszármazottai az alapítványnak adományozták a keresdi várkastélyt.

 

Böjte Csaba így írt erről saját közösségi profilján:
 

„Nagy-nagy örömmel értesíthetlek benneteket drága barátaink, támogatóink, hogy a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei, jónak látták ránk bízni Erdély egyik legszebb történelmi épületét, a keresdi várkastélyt, melyben a Szent Ferenc Alapítvány képzési, nevelési központját szeretnénk berendezni.

Augusztus 10-én, vasárnap 12:00 órától szeretnénk együtt imádkozni, szentmise áldozatban Isten áldását kérni a következő 50 évre mindarra a munkára, mit Isten dicsőségére és népünk javára elkezdünk ezen a történelmi helyen.

Nagy szeretettel várunk! Csaba t."

Forrás: kolozsvaros.ro, 2014. július 25.