A Szentatya tanácsokat ad és bátorít

Jakubinyi György az ad limina látogatásról

Rómába utaztak a romániai püspökök ad limina látogatásra. II. János Pálnál háromszor vett részt ad limina látogatáson Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, XVI. Benedeknél azonban ez volt az első. Mint azt a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, az ad limina látogatás lényege, hogy a püspökök találkoznak az „élő Péterrel”, akinek számot adnak arról, hogy az előző öt évben milyen örömeik és bánataik voltak, illetve nehéz helyzetben tanácsot kérnek a szakosított dikasztériumoktól.

Az „élő Péterrel” negyedórát beszélhet négyszemközt a püspök, aki ilyenkor Krisztus parancsának tesz eleget: „egykor megtérvén megerősíted majd testvéreidet!” Szent Péter ezen kötelessége minden utódjára is átszállt – vázolta Jakubinyi György.

Romániában 12 egyházmegyéjéből négy római katolikus valamint öt görög katolikus Erdélyben van, és csak két római katolikus található az Ókirályságban. Ezért, mint a főpásztor elmondta, három csoportban, rang szerint fogadta őket XVI. Benedek. „Tegnap kerültem sorra a bukaresti metropolita érsekkel és segédpüspökeivel, valamint a nagyváradi és a szatmári püspökkel. Pénteken kerülnek sorra a görög katolikusok, öt megyéspüspök két segédpüspökkel, akik pedig még hátravannak, azok szombaton találkoznak a Szentatyával.”

XVI. Benedek kedvessége, közvetlensége és állandó mosolya mindenkit lenyűgöz – mondta Jakubinyi György. – Már az a tudat sokat jelent, hogy meghallgatták az embert, de a Szentatya tanácsokat ad és bátorít is.

A pápa előző nap megkapja, hogy kit fogad, és az illetőnek milyen problémái vannak. De emellett egészen személyes kérdésekkel is meglepi az embert.

Mint azt az érsek kifejtette, 2008-ban a biblikus püspöki szinóduson képviselte a romániai püspöki kart, és hozzászólásaiban néhány héber szentírási idézetet emlegetett, mivel 18 évig volt héber- és Szentírás-tanár. Amikor most fogadta a Szentatya, megkérdezte, hogy ugye neki magyar az anyanyelve. Ő azt válaszolta: igen, az anyanyelve magyar, az államnyelv a román, a kultúrnyelve pedig a német. Erre a pápa hozzátette: és a héber.

„És még mondják, hogy egy 82 éves ember képtelen vezetni az egyházat” – jegyezte meg Jakubinyi György, aki szerint XVI. Benedek teljes frissességgel követi a világegyház eseményeit. A püspök emlékeztetett: amikor Isten rábíz egy feladatot valakire, ad hozzá kegyelmet is.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír, 2010. február 10.

Kapcsolódó cikk:

A római magyar papokkal találkoztak az erdélyi magyar püspökök