Jakab Lajos ezüstmiséje

Vágás egyházközség plébánosának ezüstmiséje a Szent Ilona-búcsúnapok legnagyobb eseménye volt. Béta, Dobó és az anyaegyházközség hívei, a családta­gok mellett eljöttek a szülőfalu, Nyikómalomfalva, valamint az előző állomáshely, Kőhalom és a baráti Mikóújfalu küldöttei is.

Azt is megtudtuk, idejében befejeződött az éjszakai, falunapi mulatság, hogy a helybeliek részt vehessen a szentmiseáldozaton. Az ezüstmisés áldás után a nagyon nagy számú résztvevő emlékképet kapott, papi jelmondatával: Neked, Uram!

A szép díszítésen – templombejáraton, oltáron -, a sok ajándékvirágon is látszott: becsülik Isten szolgáját. És a szépszámú szentmisei asszisztencián érződött: lelkipásztortársukkal együtt ünnepelnek nemcsak a kerületbeliek, egykori teológustársai is. A gyermekek Péter Barna, Szélyes Tímea és a kőhalmi Nóda Mónika valamint Fekete Gellért verssel köszöntötte a jubilánst, székely ruhában a dobói kultúrház előtt Kereső Enikő óvónő és Czerják Orsolya tanítónő növendékei adtak ünnepi műsort, egyházi és civil képviselők fogalmaztak jókívánságokat.

 

Az egyházi énekkar Jakab Szilveszter kántor vezényletével együtt énekelte a búcsúsokkal a helyi éneket, a Szent Ilona asszony kezdetűt.
Az ünnep szónoka, Ft. Hajdó István, ny. főesperes-plébános, aki Nyikómalomfalva papokat útjukra indító plébánosa volt, felolvasta dr. Jakubinyi György érsek, a szentelő főpásztor köszöntőjét. Az Ars-i plébános közbenjárását kérte az ünneplő életére, munkájára. Jakab Lajos a vallásüldöző rendszerben indult szolgálatra. Gyimesközéplok, Székelykál és Kőhalom után 2008-tól Vágás plébánosa.
Szentbeszédében  Hajdó atya kifejtette: a Gondviselő három csokor virágot tartogatott Istenhez hű pap fiának. Az elsővel megköszöni, hogy 25 éven át népünket a vasárnap megünneplésére tanítottad és vigyáztad. A második virág arról beszél, hogy a sok ajándékkal és kereszttel végigjárt úton megérzeted: az Úr, akit szeret, megpróbálja. Feladatod az volt, hogy a lankadt kezeket, megroggyant térdeket segítsd, hogy egyenesen maradjanak.
A harmadik, hogy törekedjünk az evangéliumi szűk kapun átjutni. Ebben az egyházközségben nagy segítség Szent Ilona és Krisztus szolgája.
Ugyanakkor Szent Ilona búcsús ajándékként elhozta az áldott, megváltó keresztet. Mi elfogadjuk a templom és egyházközség védőszentjének ajándékát. Kérjük, álljon mellénk, és ezüstmisés paptestvérünkkel imádkozzunk, hogy Erdély apostolai megmaradjanak. Hűséggel szolgálják Krisztust és árva népünket - itt a Kárpátok alatt.

 

Molnár Melinda, Székelyhon.ro