Sajtóközlemény

A gyulafehérvári vár feljavításával járó ásatások keretében szükségesnek látszott néhány beavatkozás a Szent Mihály székesegyház előtt lévő területen, ami a Gyulafehérvári Érsekség tulajdonát képezi. A székesegyháztól nyugatra, kb. 24 m távolságban, 1 m átlag mélységben megjelentek egy félkörív alakú apszis romjai egy korai középkorból származó templomból. Az apszisnak 1,15 m széles kőtömbökből és kevés tégladarabokból készült alapzata van, kb. 6 m széles nyitással. Ezekre alapozva mondhatjuk, hogy impozáns épület lehetett, ami adta az ezen a helyen létesült két székesegyháznak a tengelyét, anélkül, hogy az utóbbiak ráépültek volna.
Lehetségesnek tartjuk, hogy ez a templom a 10. század második felében Konstantinápolyban kereszténnyé vált és Turkiába Hierotheus püspökkel visszatért Gyula fejedelem alapítása. Ha Hierotheus követte a fejedelmet Gyulafehérvárra, magától értetődő, hogy egy ilyen rangú személyiségnek, akinek fölöttébb fontos a küldetése, rendelkeznie kellett egy nagyobb templommal, mint az a rotonda, amit általánosan neki tulajdonítanak. Ugyanakkor lehetséges az is, hogy ezt a templomot Szent István király alapította kb. 1000 körül. 
Az út átalakítási munkálatai kapcsán megtalált rom kétségkívül Gyulafehérvár legrégebbi temploma, bármi is legyen az eredete, ami Róma és Konstantinápoly hivatalos szétválása előtt épült. Kézzel tapintható bizonyosság ez a két évezred küszöbéről a helyi keresztények intézményes rendszerét illetően, aminek ellentéteként a jelen pillanatban semmit nem állíthatunk. Habár még a föld takarja, és nem ismerjük a méreteit, de állíthatjuk, hogy egy nagy értékű műemlékről van szó, amelynek megőrzése és a nyilvánosságra hozatala növelné a gyulafehérvári vár értékét, vonzerőt gyakorolva a szakértőkre és turistákra egyaránt. De ehhez szükséges a romok teljes feltárása régészeti ásatások útján.
Úgy gondoljuk, hogy kb. 2-3 hónap alatt az ásatások elkészülhetnek, és részletesebb információkkal szolgálhatunk Gyulafehérvár legrégebbi templomáról, ami egész Erdély legrégibb templomának minősülhet. 

2011. április 15.
                       
Dr. Daniela Marcu Istrate régész szakértő                        
Szász János gazdasági igazgató

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.