Márton Áron püspök a képzőművészetben


 

A gyulafehérvári főegyházmegye területén

Csíkszentdomokos
- A szülői ház helyén ma álló épületen fénykép őrzi a nagy püspök emlékét, alatta felirat: EZEN AZ "ÉLETEN" / SZÜLETETT ÉS NŐTT FEL / +MÁRTON ÁRON / ERDÉLY PÜSPÖKE / 1896+1980. | Fényképek: 1  2
- 1985-ben a templom falán Márton Áron vaskeret képét helyezik el. Máté Jenő csíkkozmási kovácsmester készítette (valószínűleg Ernő fiával), Mérey András csíkszeredai képzőművész rajzai alapján (mások úgy tudják, hogy a rajzot Jakab László kanonok készítette). Fénykép a műről
- A templom mellékoltárán van elhelyezve Péter Olga festménye Márton Áronról.
- A plébánia tulajdona az ott található olajfestmény, amelyet Hatzack-Lukácsovits Magda a nagy püspök szülőfaluja egyházközségének ajándékba festett 1989-ben.
- 1996. augusztus 28-án a falu főterén Jakubinyi György érsek megáldja a püspök emlékmű-kompozícióját, a Budapesten élő kolozsvári Szervátius Tibor szobrász alkotását. A kompozíció összetevői: a püspök fejszobra, mosolygó kőfeszület, kövön nap és hold, a székely jelképek (a fejszobor mása a kolozsvári Szent Mihály plébánia udvarán az állandó Szervátius kiállításon is látható). Fényképek az emlékműről (2012. augusztus 8. előtt!): 1  2
- 2012. augusztus 8-án, a búcsún, Tamás József segédpüspök megáldja Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotását, amelyet Szervátius Tibor szobra helyébe állítottak (a Szervátius szobrot a Márton Áron múzeumnál helyezték el). A szobor talapzatán ez olvasható: Márton Áron Erdély püspöke 1896-1980. Fényképek a szoborról: 1 2
 

Csíkszereda
- 1996. december 29-én, Szentcsalád vasárnapján, a Szent Kereszt plébánia főhomlokzatán elhelyezett emléktáblát megáldja Jakubinyi György érsek (Kossuth Lajos u., 38). Fehér 80x60cm márványtáblán bronzból készült Márton Áron arc, Pálffy Árpád csíkszeredai református szobrászművész alkotása. Felette félkörívben jelmondata olvasható: NON RECUSO LABOREM. A dombormű alatt egyenes sorokban ez áll: CSÍKI HÍVEIT LÁTOGATVA / TÖBBSZÖR E PLÉBÁNIÁN SZÁLLT / MEG +MÁRTON ÁRON PÜSPÖK. / EMLÉKEZETÜL SZÜLETÉSE / 100. ÉVFORDULÓJÁN / CSÍKSZEREDAI HÍVEI / 1996. (GPS - Lat: 46.362078, Lon: 25.798109). Fényképek az emléktábláról
- 1997. május 31-én a Márton Áron gimnázium (Márton Áron u., 80) épülete előtt Bálint Lajos nyugalmazott érsek, a gimnázium egykori diákja, megáldja a püspök bronz mellszobrát, a szentegyházasfalusi katolikus Bodó Levente szobrászművész alkotását. Fénykép a szoborról

 

Fenyéd
- 2010. október 10-én, vasárnap, a katolikus templomkertben, Tamás József segédpüspök megáldja Márton Áron fejszobrát, amelyet Vetró B. András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotott (az alkotás kivitelezője Lázár Imre székelyudvarhelyi öntőmester, a talapzat Dóczy András csíkszeredai szobrászművész alkotása). A szobrot Kelemen Hunor kulturális miniszter és Bokor Botond polgármester leplezte le. Fénykép a szoborról | Kapcsolódó írás
- 2013. május 5-én, vasárnap, az iskolaudvaron leleplezték a Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített és Lázár Imre öntőmester által az iskolának adományozott, Márton Áront ábrázoló bronzplakettet, amelyet Tubák László fenyédi plébános áldott meg. Fényképek | Kapcsolódó írás

 

Futásfalva
- 1996-ban, a templom előtti parkosított téren alakítják ki a Márton Áron emlékművet, a hármashalmot jelképező építménnyel, az apostoli kettőskereszttel, a centenárium, millecentenárium és Áron püspök születésének századik évében.

 

Gelence
- 2006. november 5-én, vasárnap, az alszegi Szent Imre templom búcsúünnepen, a plébániatemplom udvarában, Bálint Lajos nyugalmazott érsek megáldja Márton Áron 2.40 méter magas és 1420 kg súlyú szobrát, Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrász alkotását. Ez a legnagyobb Márton Áron-szobor egész Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön öntötte Nagy Dezső aligazgató, Zoltán Sándor, Bartalis Péter és az általuk vezetett munkaközösség. A szobor talapzatát a községháza alkalmazottai készítették el. A kiöntött, tizenhét darabból álló szobrot Papp István magánvállalkozó műhelyében hegesztették össze, tíz napi munkával. Papp István, Lukács József, Papp András, Ardelean Tibor és Székely Imre emelték a talapzatára a szobrot egy daru igénybevételével. Szakács Tibor polgármester és Bereczi István plébános leplezte le. Fénykép a szoborról

 

Gyergyószentmiklós
- 1996. július 1-én, Márton Áron gyergyószentmiklósi kápláni kinevezésének napján (1925. július 1.) és halálának 100. évfordulóján, a Szent Miklós templom előtt Hajdó István főesperes megáldja a püspök mellszobrát, a marosvásárhelyi  katolikus Miholcsa József szobrászművész alkotását. (GPS - Lat: 46.722248, Lon: 25.602758). Fényképek a szoborról
- A Szent Miklós plébánián található Márton Áron állandó kiállítás keretében került kiállításra Oriold György 1973-ban készült, egészalakos festménye.

 

Gyimesfelsőlok
- A 90-es évek óta látható a Szent Erzsébet gimnázium épületének miséző belterében, az oltár bal oldalán, egy budapesti művész életnagyságú képe Márton Áronról.

 

Gyulafehérvár
- Az érseki palota dísztermében található Hatzack-Lukácsovits Magda 1989-ben ajándékba készített olajfestménye Márton Áronról (a gyulafehérvári érsekség tulajdona). A képet az 1989-ben alapított Márton Áron Társaság addig őrízte Budapesten, amíg az év végi politikai fordulat után Erdélybe nem lehetett vinni, ahol a gyulafehérvári palota dísztermében az erdélyi püspökök arcképei sorába elhelyezték.
- 1990. szeptember 28-án este a teológiai intézet „Qumran”-udvarán Tamás József spirituális beszédével leleplezik a püspök márvány dombormű-emlékművét. Ferencz Ernő Lajos csíkszeredai művész munkája. Elölnézetből Márton Áron dombormű bal arcképe intő jobb kezefejével. Alatta felirat: MÁRTON ÁRON 1896-1980. Erdély  püspöke  1938-1980. Hátnézetből jobb oldalon felirat: „Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze”. Márton Áron 1944. május 18-i beszédéből. Bal oldalon: a püspök címere jelmondatával Non recuso laborem. A szoborállítás a püspök halálának tizedik évfordulójára született meg. | Fényképek a szoborról 1 2 3 4
- 1996. november 24-én, Krisztus Király vasárnapján, a szentmise után, a székesegyház déli mellékhajójában, a keresztelő kápolnában áldja meg Márton Áron arckép-domborművét Jakubinyi György érsek. Kolozsi Tibor alkotása, 1996. szeptember 29-re, a székesegyház búcsúünnepére készült el. Fénykép a domborműről
- 2012. január 12-én, az érseki palotában nyer elhelyezést Márton Áron püspök kerámia dombormű arcképe, amelyet a dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keramikus készített a Kovásznán felállított Márton Áron álló szobra alapján. A domborművet a Szent Gellért Lovagrend Márton Áron Erdélyi Tartománya ajándékozta.
- 2013. június 29-én, szombaton, a 10 órakor kezdődő papszentelési szentmisét követően, Jakubinyi György érsek megáldja az érseki palota udvarán Márton Áron szobrát, amelyet Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész készített. Makett és leírás. Kapcsolódó írás
- A 2013/2014-es tanév kezdetével a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum (GMGK) kápolnájának egyik ablaka Márton Áront ábrázolja, püspöki címerével együtt. Mons. Csiszér Albert adománya.

 

Kézdialmás
- Az 1983-ban emelt új templomban (Urunk mennybemenetele) látható a Tamás Károly helybeli faragómester által készített Márton Áron-féldombormű.

 

Kézdiszárazpatak
- 2006. október 7-én, a Pótsa kúria (jelenleg Opra Benedek általános iskola) udvarán Tamás József segédpüspök megáldja Tamás Károly kézdialmási iskolaigazgató egészalakos faragását. A terméskő talapzat Jakabos Antal, a szobor fölé emelt ácsmunkaépítmény a helybeli Antal fivérek munkája. Fénykép a szoborról | Kapcsolódó írás

 

Kézdivásárhely
- 2004. május 31-én, 19 órakor, Jakubinyi György érsek felavatja a Márton Áron teret a püspök ülő szobrával, a kolozsvári származású kézdivásárhelyi Vetró B. András szobrászművész tanár munkájával. A bronzszobor Marosvásárhelyen, Balogh József öntödéjében készült. (GPS - Lat: 46.002641, Lon: 26.137676). A szobor egy korábbi változata, a kézdivásárhely-kantai katolikus templom előterében található. Fényképek a szoborról
- 2004. május 31-én helyezték el a volt rendház közösségi termében – azóta Márton Áron előadóterem – Vetró B. András szobrászművész Márton Áron mellszobrát, melyet pályázati munkának készített a Márton Áron téren felállítandó szoborral együtt, a kolozsvári Szent Mihály egyházközség megrendelésére.

 

Kolozsvár
- 1993. május 13-án a Báthori István iskola nagytermében leleplezik Márton Áron mellszobrát, Kun György alkotását.
- 1996 (?) utántól a Szent Mihály plébánia udvarán, az állandó Szervátius kiállításon is megtalálható a csíkszentdomokosi Márton Áron fejszobor mása.
- 2009. február 28-án, szombaton, a 660 éves Szent Mihály templom kertjében, a főbejárattól balra, a szentmise után leplezi le Kovács Sándor főesperes-kanonok és Dr. László Attila alpolgármester a püspök szobrát. Bocskay Vince szovátai szobrászművész bronzba öntött alkotása, 80 centiméteres talapzaton 2.90 méter magas álló szoboralak. Jakubinyi György érsek áldotta meg. Részt vett Tamás József segédpüspök, Florentin Crihălmeanu kolozs-szamosújvári görög katolikus megyéspüspök, Szabó Árpád és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspökök, mintegy 60 pap, hívek nagy számban. Mátyás király  lovasszobrán kívül, egész Kolozsváron ez az egyetlen köztéren elhelyezett, történelmi személyiséget ábrázoló, egészalakos, magyar vonatkozású szobor. (GPS - Lat: 46.770115, Lon: 23.589041) Fényképek a szoborról | Interjú a szobrásszal | Kapcsolódó anyagok 1  2  3  4  5  6  7  8 
- 2014. február 12-én, szerdán, a Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfodulóján bemutatott és délután 6 órakor kezdődő ünnepi szentmise végén áldotta meg Jakubinyi György érsek a templombejárattól balra elhelyezett  püspöki címert (Venczel Árpád műve) és emléktáblát. Ezek a püspökké szentelés 50. évfordulójára készültek, de 1989 februárjában elhelyezésükre nem kerülhetett sor. Fénykép az emléktábláról és püspöki címerről [új]
 

Korond
- 2002. szeptember 29-én, a 11 órai szentmisében Daniel Ernő plébános megáldja Márton Áron püspök mellszobrát, melyet Kosza Vilmos főesperes és családja ajándékozott. Antal József székelyudvarhelyi káplán méltatta a nagy püspököt.

 

Kovászna
- 2009. június 14-én, vasárnap, a Szent István templom kertjében, a bejárattól balra, egész alakos, 1.90 méter magas, szobrot állítanak Márton Áron tiszteletére, püspökké szentelésének 70-ik évfordulóján. A dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keramikus alkotása. A szobormegáldást Msgr. Tamás József gyulafehérvári segédpüspök végezte. (GPS - Lat: 45.847008, Lon: 26.166558). Fényképek a szoborról

 

Marosszentgyörgy
- 2019. szeptember 21-én, a 11 órakor kezdődő hálaadó szentmise után leleplezik Márton Áron püspök szobrát a templom udvarán. Bálint Károly szobrászművész alkotását Mons. Csíki Dénes pápai káplán, kanonok-plébános áldotta meg. Kapcsolódó anyagok:  1  2   Fényképek:  1  2  3

 

Marosvásárhely
- 2000. június 24-én, a templombúcsú és a belvárosi Keresztelő Szent János plébániatemplom újraszentelése alkalmával a plébániatemplom udvarán, a "Deus Providebit" tanulmányi ház előtti kis zöldövezetben, Jakubinyi György érsek és a marosvásárhelyi zsidó Izsák Márton szobrászművész leleplezik Márton Áron mellszobrát, amelyet Izsák Márton a zsidó nép hálájaként ajándékba készített az Egyház számára. (GPS - Lat: 46.545904, Lon: 24.564174). Fényképek a szoborról

 

Sepsiszentgyörgy
- 2012. október 27-én leplezik le a templomkertben Márton Áron szobrát, a Szent József plébániatemplom felszentelésének száztizedik évfordulóján tartott ünnepi szentmisét követően. Jakubinyi György érsek áldja meg Vargha Mihály képzőművész alkotását, amelyet Sántha Csaba öntőmérnök és dr. Kovács Kázmér térrendező segítségével állítottak fel. Kapcsolódó anyagok:  1 2 3 4 Fényképek: 1 2 

 

Szászrégen
- 1992. június 28-án, vasárnap, a bérmálás alkalmával, Bálint Lajos érsek (Jakubinyi György segédpüspök segédletével) a templomkertben megáldja Márton Áron első életnagyságú, álló szobrát. A fekete öntött kőből készült szobor Jorga Ferenc helyi művész alkotása. Fénykép a szoborról
- 2002-ben készíti el Cârcu Mihai, Cârcu Rodica és Pavel Marius Nagybányán a templom Márton Áront  ábrázoló üvegablakát, László Sándor és Kovács Jakab néhai plébánosok adományából, Pakó Benedek plébánossága idejében. Fénykép

 

Szentegyházasfalu
- 2017. szeptember 3-án, a 11 órás szentmise után, ünnepség keretében áldja meg Koncsag László plébános  a templomkertben felállított Márton Áron domborművet, amelyet Turi Török Tibor művész készített és adományozott. Fénykép az alkotásról

 

Székelyhodos
- 2006. április 16-án Mihály József jobbágytelki plébános a templomban megáldja Márton Áron domborművét. Alatta felirat: MÁRTON ÁRON PÜSPÖK, 1896-1980, a hodosi egyházközség társvédőszentje, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Készítette Molnár István marsovásárhelyi és Nemes Sándor hodosi szobrászművész 2006. márciusban.

 

Székelyudvarhely
- 1995. szeptember 23-án, a Márton Áron téren, a Szent Miklós-templomhoz vezető lépcsősor elején, Jakubinyi György érsek megáldja a püspök bronz mellszobrát, Hunyadi László marosvásárhelyi unitárius szobrászművész alkotását. (GPS - Lat: 46.302729, Lon: 25.296407). Fényképek a szoborról

 

Székelyvécke
- A 2010. augusztus 1. és 8. között tartott „falunapok” alatt helyezték el a Magyar Szentek arcképcsarnokába Márton Áron domborművét, a plébániatemplom kertjének külső oldalán. Az arckép domborműt vörös márványból készítette egy magyarországi művész.

 

Szováta
- 2008. május 4-én, vasárnap, a fürdőtelepi Jézus Szíve templom kertjében megáldják Márton Áron szobrát, a főegyházmegyei millennium tiszteletére. A polgármester és a városi tanács által meghirdetett s kiviteleztetett szobor Bocskay Vince szovátai művész alkotása, a Kolozsvárra készített szobornak a derék felsőrésze. Sánta Csaba öntőmester és csapatának munkája. Élethű szobor. A felirat a püspök jelmondata: Non recuso laborem. (GPS - Lat: 46.589128, Lon: 25.090027) Fényképek a szoborról  Kapcsolódó anyag: 1

 

Tolvajostető
- Három nagy kereszt áll 896, 1896 és 1567-es évszámokkal a honfoglalásra, Márton Áron születésére és a János Zsigmond seregén itt aratott győzelemre emlékeztetve. Felavatására 1996. október 31-én került sor, Mons. Borbély Gábor apostoli protonotárius, főesperes idejében. | Fényképek  1  2  3  4

 

Tusnádfürdő
- Az 1980-as évek végétől az új templom oltárától balra található, állványon, Márton Áron püspök érc mellszobra. Készítette Vinczefi Sándor csíkszeredai képzőművész.
- 1983-tól (?) az új templom mellékkápolnájában látható Márton Áron képe, Péter Olga csíkpálfalvi festőművész alkotása. Alatta a püspök egyik pileolusa.

 

Vágás
- 1999. június 26-án az iskola a Márton Áron nevet vette fel és ugyanakkor a központban emlékművet avattak. Az emlékmű középpontja egy nagy méretű, megmunkálatlan, sziklára emlékeztető gránittömb. Ezen helyezkedik el a sziklacsúcsot idéző márványlap a következő felirattal: „Akik őrhelyen állnak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve” (Márton Áron). A márványlap felső felében Áron püspök bronzba öntött dombormű-képmása látható. Az emlékmű csúcsán harang van, a nagy püspök jelmondatával: Non recuso laborem. Az emlékmű tervezője és a dombormű készítője Szőcs Lídia amatőr szobrász. A bronzba öntést Silye Ferenc öntőmérnök végezte. Az emlékmű

 

Vámosgálfalva
- 2002. október 13-án, vasárnap 16 órakor, Jakubinyi György érsek szentmisében megáldja a Dr. Molnár Gyula állandó diakónus által ajándékozott imaházat, haranglábat és a benne levő keresztutat, amelyet barátja, Vida Győző festett. A XIV. stáció képén Arimatiai Szent József és Nikodémus helyén Dr. Molnár Gyula és Márton Áron püspök helyezik sírba az Úr Jézus testét (a keresztút másolatát a szőkefalvi templom kertjében is felállítják).

 

A gyulafehérvári főegyházmegye területén kívül

Bakonyszentiván (Magyarország)
- A római katolikus templom szentélyében található Katona György erdélyi származású művész festménye, melyet 1998-ban, Földing Ernő festetett kántorizálásának 10. évfordulójára. A kép alatt felirat: "Márton Áron püspök", és Márton Áron püspök faragott címere, Nyulasi József pápai fafaragó munkája. Fénykép

Balatonalmádi
- 2015. augusztus 20-án, a tó partján fekvő Szent Erzsébet Ligetben avatták fel Márton Áron mellszobrát, Tusnádfürdő ajándékát. A szobor alkotója Túri Török Tibor (kerámia, 38x18x62 cm).  Fénykép a szoborról

Budapest (Magyarország)
- 2005. szeptember 16-án, a "Márton Áron Szakkollégium" udvarán avatták fel Márton Áron szobrát (a szoboravató egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülésének záróeseménye volt). Fénykép a szoborról

- 2008. november 1-én, Mindenszentek napján, katolikus részről Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök áldja meg azt az emléktáblát az Erdélyi Gyülekezet – Reménység Szigete, Erdélyi Halottak Emlékkertjében (H-1106, Gyógyszertári út 3), melynek felirata:

MÁRTON ÁRON
gyulafehérvári megyéspüspök
Csíkszentdomokos 1896 – Gyulafehérvár 1980
Isten arra rendelte, hogy igazságának őre,
az üldözöttek védelmezője,
és népének jó pásztora legyen.
Állíttatta: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

- 2010. november 25-én, csütörtökön, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a Márton Áron téren (Farkasrét) felavatja Márton Áron szabadtéri álló szobrát, Kontur András kerületi szobrászművész alkotását. Megközelítés: az 59-es villamos végállomásánál található. (GPS - Lat: 47.481794, Lon: 18.998234). Fényképek a szoborról | Cikkek a szoboravatásról 1 2

 

Detroit (Amerikai Egyesült Államok)
- A detroiti magyar Szent Kereszt-plébánián található "márvány-terem" 1996 márciusában vette fel Márton Áron nevét, amikor a terem falán lévő feszületet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megáldotta. Itt látható egy ábrázolás Márton Áron püspökről.

 

Dunakeszi (Magyarország)
- 2009. őszétől a Márton Áron utca 1. szám alatti ház kerítésén található Márton Áron márvány emléktáblája, melynek szövege: "Márton Áron 1896-1980. Erdélyi katolikus mártír püspök volt, akit az ottani kommunista hatalom börtönbe zárt. Hitről, magyarságról és mély humánumról tett tanúbizonyságot." Felavatásakor Fülöp Lajos székelykeresztúri múzeumigazgató mondott köszöntőt. Az emléktábla

 

Körmend-Horvátnádalja (Magyarország)
- 2015. november 22-én szentmise keretében áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát a templomkerítésben felállított Márton Áron emlékművet. Kerámiáját Veres Gyula kerámiaművész, székely jellegű fakeretét Sibinger Miklós faragó művész készítette.
Az emlékmű szövege: MÁRTON ÁRON 1896-1980 Erdély püspöke, az igazság őre, az üldözöttek védelmezője, népének jó pásztora. Fényképek az emlékműről

 

Lakitelek (Magyarország)
- 2001. augusztus 19-én a Népfőiskola Szent István-kápolnája előtti téren Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek megáldja Márton Áron bronz mellszobrát, Ungor Csaba szobrászművész alkotását. A szobor a „Keresztény Panteon” hat szobrának egyike. Emlékbeszédet mondott Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes. (GPS - Lat: 46.894381, Lon: 19.964513). Fényképek a szoborról

 

Krakkó-Łagiewniki (Lengyelország)
- 2004. október 9-én az Isteni Irgalmasság bazilika altemplomában Erdő Péter bíboros felszenteli a lengyel-magyar Szentek Közössége (Communio Sanctorum) kápolnát. A mozaik falképen bal oldalt látható Márton Áron püspök arcképe is a csoportképen. Puskás László görög katolikus papművész (Budapest-Munkács) alkotása. Az ünnepségen jelen volt Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. Fénykép a falképről

Nagyvárad
- Az erdélyi Mária Rádió nagyváradi székhelyén található a Márton Áront ábrázoló, 2008-ban készült festmény.

 

Helyhez nem kötött alkotások

- Nagy Imre, Márton Áron ceruzarajz, 1969. november 27. 

- Hatzack-Lukácsovits Magda, Márton Áron olajfestmény-tanulmány, 1983, 30x40cm (magántulajdon)

- Hatzack-Lukácsovits Magda, Márton Áron olajfestmény, 1989, 80x100cm (a gyulafehérvári érsekség tulajdona)

- Hatzack-Lukácsovits Magda, Márton Áron olajfestmény, 1989 (a csíkszentdomokosi plebánia tulajdona)

- Szinte Gábor, Márton Áron olajfestmény, 1989

- Muhi Sándor, Márton Áron grafika, 1990-es évek

- Szervátiusz Tibor, Márton Áron bronz emlékérem, 1992

- Hunyadi László, Márton Áron gipsz kisplasztika, 1995

- Szervátiusz Tibor, Márton Áron bronz fejszobor, 1997

- Makovecz Imre rajza, 2001. május 17.

- Péter Olga, Márton Áron festmény (a csíkszentdomokosi templom tulajdona)

- Vetró B. András, Márton Áron festmény (mons. Kovács Gergely tulajdona)

- Tölgyesi Gergely, Márton Áron intarzia (mons. Csató Béla tulajdona)

- Kiss Endre, Márton Áron olajfestmény

- Balázs Péter, Márton Áron rajz

- Lapis András, Márton Áron bronz emlékplakett

- Vetró B. András, Márton Áron gipsz emlékplakett

- Márton Áron gipsz emlékplakett (megalkotó?, év?)

- Márton Áron gipsz emlékplakett (megalkotó?, év?)

- Mártott Áron agyag emlékplakett (Dóczy?, Csíkszereda?)

- Mártott Áron agyag emlékplakett (Dóczy?, Csíkszereda?)

- Márton Áron hűtőmágnes


Segíts pontosítani és kiegészíteni: marton.aron@ersekseg.ro


Márton Áron kezdőoldal

Márton Áron emlékét őrzik, nevét viselik