A gyulafehérvári főegyházmegye területén és határain túl számos szobor, dombormű, művészi alkotás, sőt utca és tér őrzi Márton Áron püspök emlékét. Most, e szobor megáldásakor mégsem merem azt mondani, hogy ezeknek száma eggyel több lett. Sokkal többről van szó, amit két rövid gondolatban szeretnék megfogalmazni.

1. Ezentúl már nemcsak tudjuk és érezzük, hanem látjuk is, hogy Márton Áron itthon van. Amikor 1940. augusztus 30-án a II. bécsi döntés kettévágja a fiatal, alig másfél éve püspök egyházmegyéjét, ő Gyulafehérvárt választja: itt marad, vállalva a kettős kisebbségi sorsot. Ezt választja. Amikor 1949. június 21. reggelén az autó elindult innen az udvarról, nem tudhatta, hogy börtönben töltött hat kemény év után 1955. márciusában fogja viszontlátni székhelyét. Nem önszántából távozott székhelyéről. Éppígy nem tudhatta azt sem, hogy az 1957. június 5-én eredetileg 36 hónapra kiszabott házi őrizet többszörös meghosszabbításával bő tíz évet itt, ezen az udvaron, az épületben, a kertben fog tölteni, annyi engedménnyel, hogy a székesegy­házig elmehet. Tíz éven át ez az élettere. Jó érzés, hogy Márton Áron itthon van. Szinte meghív, hogy ne pusztán megnézzük szobrát, hanem üljünk le mellé.

2. Ez vezet át a második gondolathoz: Márton Áron nemcsak itthon van, hanem itt van, köztünk van. Bátran elmondhatjuk, hogy nagy püspökünk már életében szimbólummá vált: joggal tarthatták igazodó és viszonyítási pontnak kortársai, s ismerhették el nagyságát még az ellenfelek is.

Szentté avatási eljárása folyamatban van, ezért imádkozunk főegyházmegyénk templomaiban a szentmisék végén. Viszont ha valóban azt szeretnénk, hogy mielőbb a szentek között tisztelhessük, akkor épp ennyire akarnunk kell azt is, hogy tanítása és élete számunkra ne csak követendő, hanem ténylegesen követett példa legyen. Márton Áron nem puszta hős, aki életét adta egy nemes eszméért. Több s más, „mert a példa fényét nem a forrás adja / hanem a kegyelem” (Bajor Andor). Nem elég elolvasni egy-egy beszédét, nem elég ismételgetni s idézgetni egy-egy közismert mondatát. Adja Isten, hogy ez a szobor erősítse bennünk a mártonároni hagyaték és örökség komolyan vételét, követését, megélését. Mutassuk meg, hogy méltóak vagyunk arra és megérdemeljük, hogy személyében hivatalosan is égi pártfogót kapjunk!

Mons. Kovács Gergely posztulátor

Elhangzott Márton Áron szobrának megáldásakor a gyulafehérvári érseki palota udvarán, 2013. június 29-én