Nyújtód
Postacím:
525401 – Lunga, nr. 353., jud. Covasna

Nyújtód

Szent László király, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Klára József

1332-ben plébániatemplommal rendelkezett, a pápai tizedjegyzék Nachtondnak írja a nevét.
A templomot a gótikus korban felújították, s a régi, román kori szentély helyett gótikus szentélyt építettek. A romlásnak indult templom javíttatását Dónáth, nyújtódi birtokos vállalta azzal a feltétellel, hogy reformátusok lesznek. Apor Lázár mentette meg a helyzetet, s vállalta a templom javíttatását. Apor Borbála pedig földbirtokot adományozott az egyháznak. Az 1802. évi földrengés után 1821-re kijavították a templomot. A szentély ekkor kapott boltívet és barokk motívumokat. Borsos Sebestyén szerint a reformáció előtt szerzetesek is voltak Nyújtódon.
1997-ben ravatalozóház épült a temetőben.
1771-től volt katolikus iskola 1948-ig.

Örökös szentségimádási nap: november 19.
Szentmisék: vasárnapokon 9 és 11 órakor, ünnepnapokon 10 és 18 órakor. Hétköznap: nyáron 19, télen 17 órakor.
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.