Sepsikőröspatak

Szentháromság, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 527165 – Valea Crişului, str. Bisericii, nr. 152., jud. Covasna
Tel: 0267-379.885

Szolgálatot teljesít:

Ft. Faragó István, plébános

A plébániát 1332-ben Kecruspotoknak írják. Ekkor már temploma is volt, papját pedig Istvánnak hívták. A középkori templomot reformátusok és unitáriusok használták mintegy kétszáz évig, a katolikusok azonban nem szűntek meg létezni. Szentmiséiket gróf Kálnoky családjának kastélyában, az 1426-ban épült kápolnában tartották mindaddig, amíg 1781-ben Mária Terézia rendeletére visszakapták templomukat. A Kálnoky család a 19. században cigány családokat telepített ide (kb. ötöt). A grófi család segítette őket, anyagiakban és erkölcsi nevelésben egyaránt. A cigányok – jelenleg 700–750 személy – mind katolikusok. Templomba járogatnak, az erre jogosultak a szentségekhez is járulnak, gyerekeiket megkereszteltetik. Házasságot ritkán kötnek a templomban, halottaikat egyházi szertartással temettetik. 1891-ben Kálnoky Ludmilla grófnő kérésére a szatmári püspökség irgalmas nővéreket küld Kőröspatakra. Itt tanítottak, volt óvodájuk, és létezett szegények konyhája is. Áldásos tevékenységük (1848-ban szűnt meg) sokáig nagy hatással volt a hívek vallásos életére.

Örökös szentségimádási nap: április 08.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon: 11 órakor, hétköznap télen 17, nyáron 18 órakor