A Római Katolikus Teológiai Líceum vezetősége ma, november 17-én, csütörtökön köszönetnyilvánító közleményt adott ki, amelyben ez áll:  „Meg szeretnénk köszönni minden marosvásárhelyinek, Maros megyeinek, a szatmárnémeti, kolozsvári, sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai támogatóinknak, hogy november tizenkettedikén mellettünk voltak és kiálltak értünk. Külön köszönjük azt az értékes könyvadományt, amellyel iskolánkat megajándékozták. Az összegyűlt 1350 kötetet megkülönböztető jellel fogjuk ellátni, hogy az utókor is tudja, milyen körülmények között kerültek ezek a művek iskolánk könyvtárába. Ezúton is ki szeretnénk fejezni köszönetünket azoknak az egyházi és más közéleti személyiségeknek, akik ezt eseményt megszervezték és sikerre vitték. Isten áldását kérjük mindannyiukra.”
 
Bereczki Silvia/Vasárnap
Fotó: Banga Előd-Ernő/Facebook
 
 
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.