A Szentlélek gyümölcseinek kiáradására várva,
örömmel és hálatelt szívvel értesítem főegyházmegyénk papjait és híveit,
hogy Ferenc Szentatyánk a mai napon

Főtisztelendő

Dr. KEREKES LÁSZLÓ szentszéki tanácsost,

a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosát

Tharros c. püspökévé

ÉS A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE SEGÉDPÜSPÖKÉVÉ nevezte ki.

 

A kinevezett segédpüspök 1968. július 23-án született Kézdivásárhelyen. Tanulmányait szülőfalujában, Gelencén kezdi meg, majd Kézdivásárhelyen folytatja, és 1986-ban érettségizik a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben megkezdi filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, majd 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatja és fejezi be 1992-ben. 1993. május 16-án szentelik pappá Gelencén, a Szent Imre templomban. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerez az ottawai (Kanada) Szent Pál Egyetemen.

26 évnyi papsága alatt dr. Kerekes László sokféle pasztorális feladatkörben szolgált: 1994-2000 között a Gyulafehérvári Érseki Bíróság bírósági helynöke, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola fegyelmi prefektusa és kánonjog tanára. 1996-tól ugyanitt retorikát, homiletikát és pedagógiát tanít. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tudományos folyóiratának, a Studia Theologica Transsylvaniensia-nak társalapítója. 2000 decemberében szentszéki tanácsosi címet kap. Jelenleg a Gyulafehérvári Érseki Bíróság helyettes bírósági helynöke, és 2004 óta Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb plébánia plébánosa. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél románul és angolul.

A püspökszentelés helyszínét, időpontját a későbbiekben közöljük.

Főegyházmegyénk kinevezett segédpüspökét foglaljuk imánkba.

 

„Az Úr Krisztus, az élő Isten Fia, aki azért jött, hogy megváltsa népét bűneitől,

hogy minden ember megszentelődjék, miként őt küldte az Atya,

úgy küldte ő is apostolait, akiket, nekik adván a Szentlelket arra szentelt,

hogy ők is megdicsőítsék az Atyát a földön és üdvözítsék az embereket

»Krisztus testének, azaz az Egyháznak építésére« (Ef 4,12)”. (CD 1)

 

Gyulafehérvár, 2020. május 26-án, Néri szent Fülöp emléknapján.

 

 + Dr. Kovács Gergely

érsek

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.