Hátszeg
Postacím:
335500 – Haţeg, str. Decebal, nr. 3., jud. Hunedoara

Hátszeg

Keresztelő Szent János, oldallagosan ellátott plébánia
Ellátó plébánia:

1247-ben Harszoc (Hatzsoc) néven említették, 1276-ban pedig Hatzak volt a neve. Egyházáról 1300-ban van adat: de Hunyad et de Hatzak ecclesiis(id.), ferencesekről pedig 1312-ből, 1366-ból, 1429-ből és 1433-ból. 1479-ben törökök pusztították el a templomot. A reformáció idején a hívek a templommal együtt reformátusok lettek. 1694-ben a maradék katolikusok Eszterházi Pál herceg özvegyétől templom, plébánia és iskola céljaira birtokot kaptak adományba, amelyet több jótevő kiegészített. Ettől kezdve plébániaként működött. Előbb fakápolna épült, majd 1744–55-ben a ma is álló templom. 1768-tól a ferencesek is letelepedtek. Először sövénykápolnát, majd 1820-ban kőtemplomot építettek, amely azonban nem sokáig állt. Iskolát is fenntartottak 1694-től. Kezdetben külön fi úiskola volt, majd 1704-től egyesítették a nővérek vezetésével. 1948-ban államosították.

Lélekszám: 115
Örökös szentségimádási nap: július 8.
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.