Székesegyházi búcsú és Papnevelő Intézetünk tanévnyitója

Ebben az évben is szeptember 29-én, vasárnap, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyházi búcsút, amelyhez társul Papnevelő Intézetünk tanévnyitója, ünnepélyes Veni Sancte-val.

Az ünnepi szentmise d.e. 11 órától kezdődik, hogy a távolabbról jövők is ide érhessenek.

(Vasárnap lévén, a lelkipásztoroknak nehezebb a kimozdulás, a helyi elfoglaltságok miatt.)

E napon van Istent Szolgája MÁRTON ÁRON püspök halálának 39. évfordulója. Továbbra is imádkozzunk, kérjük kitartással az Urat, hogy mielőbb a boldogok között tiszteljük nagy püspökünket!

A székesegyházi búcsúra szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és Kedves Híveimet.

(részlet a 2019/VII. érseki körlevélből)