Kovács Gergely érseket köszöntötték Gyulafehérváron

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepét választotta dr. Kovács Gergely püspökké szentelése és érseki beiktatása időpontjául, helyszínéül pedig a gyulafehérvári székesegyházat. Mindez egy évvel ezelőtt, 2020. február 22-én történt. A jeles esemény első évfordulóját Gyulafehérváron, a járványügyi korlátozásokat szem előtt tartva, két részben: délben a papnevelő intézet dísztermében, délután pedig az érsekségen ünnepelték.

A délelőtti műsor keretében a papnövendékek Márton Áron életéből mutattak be egy jelenetet a nemrég kiadott lehallgatási jegyzőkönyvek alapján. Köszönetképp a főpásztor bejelentette, hogy létrehoz egy ötödéves kispap által évente elnyerhető ösztöndíjat, továbbá felkérte a kispapokat, hogy állítsanak össze egy székesegyházi kalauzt, amit ő saját költségén kiad, és az eladásból származó bevétel a kispapok terveinek megvalósítására szolgál majd.

Délután az ünnepi köszöntés keretében dr. Kerekes László segédpüspök mondott beszédet, amelyben feltette a kérdést: milyen lenne az élet az egyházmegyénkben, ha nem történt volna meg a tavalyi szentelés. “Itt sok találgatás lenne: az idős, nyugdíjas főpásztorunk és segédpüspöke nehezen bírná a sok lelkipásztori munkát (hiszen csak most látjuk, milyen sok a tennivaló); talán arra gondolnánk, hogy a Vatikán összepaktált Bukaresttel, ezért késik a főpásztor kinevezése; lehet, hogy megkísértene a gondolat, hogy még az Egyházban sem védik a kisebbségeket; vagy szomorúak lennénk, hogy nincs senki, akit ki tudott volna nevezni Ferenc pápa főpásztornak – és még sok lehetséges választ találnánk erre az esetre.” Majd így folytatta: “nem kell ezeket összeírjuk, mert a Földön van víz, nem lapos a Föld, vannak szakemberek és van Főpásztorunk”. “Ezért kell hálásnak lennünk, meg kell köszönjük a jó Istennek, hogy rajtunk van a szeme, megesik rajtunk a szíve. Minden évben, ha nem is többet, de legalább egy szívből jövő köszönömöt hadd mondjunk el az érsek atyának is, amivel kifejezzük örömünket, megbecsülésünket és tiszteletünket” – javasolta a segédpüspök, és azt kötötte még a hallgatóság lelkére: “Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban kell mindent végezni (csak ez lehetne egy életprogram az egész főegyházmegyénk számára)”; “fel kell vállalni a munkát maximálisan, keményen, mindenki ott, ahol van”; “ajándékként fogadjuk el egymást: a mi szeretetünkre van bízva a másik ember, a lelkipásztor, a közösség, akiből ki tudjuk szeretni a szépet és jót”. Ezt követően a jó Isten áldását kérte Kovács Gergely érsek főpásztori szolgálatára. Az ünnepi műsorban Bogdán Zsolt UNITER-díjas színművész és Oláh Mátyás csellóművész műsorát hallgathatták meg a jelenlevők. A Nyílt sebe vagyok a szívenszúrt világnak címen Dsida Jenő verseiből, leveleiből, prózájából Szugyiczky István által összeállított pódiumműsort 2014-ben mutatta be Bogdán Zsolt (Kovács Éva és Csutak Réka közreműködésével), e műsor verseiből kapott ízelítőt a hallgatóság, a szövegekre Oláh Mátyás csellóművész zenés válaszokat adott. Ezt követően Kovács Gergely szólt az ünneplőkhöz. Ad multos annos!