2011.08.12
INTERJÚ – Váratlan fordulat érlelte meg a középiskolában a gyulafehérvári érsek általános helynökének hivatását
A magyartanári pálya vonzotta papi hivatása felismerése előtt Potyó Ferencet, a gyulafehérvári főegyházmegye általános helynökét és irodaigazgatóját. A főpap ma is szívesen tölti olvasással szabadidejét.
Hogyan született meg a hivatása?
– 8. osztályos koromig aránylag vallásos családban nevelődtem, a gyerektársaimmal templomba, hittanra jártunk az akkori tiltás ellenére is. Az egyik tanítónak a háza a plébániával szemben volt, és hivatalból kellett figyelje, hogy kik mennek hittanra, ezért oldalt a patak felől a kerítésen másztunk be a plébániakertbe, téli időben a kabát alatt vitt kis facsutakból, hordtuk össze a plébánia tüzelőjét. Szerettem a templomban ministrálni a bácsik, nénik mondták, hogy kicsi fiam ugye pap leszel. Hát én biztos nem, mindig tanár szerettem volna lenni. Aztán a 7. osztály végén egy váratlan fordulat megérlelte, és egészen biztosan éreztem, hogy tényleg a Jóisten hív, és ez a döntés, ez az érzés, ez a vágy egész életen át elkísért.
Mi volt az a váratlan fordulat a 7. osztály végén?
– Rendkívülit nem tudok mondani, de biztos, hogy jótékony hatással volt rám, hogy a családban még volt pap, dr. Boga Alajos, a közismert vértanú pap. Püspöki helytartó volt, ahogy Márton püspök urat letartóztatták, ő vette át az egyházmegye kormányzását egészen 1950. május 9-éig, amikor Máramarosszigetre hurcolták, ott halt meg 1954. szeptember 14-én pont Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén. Egy érdekes dolog, amin még elmorfondíroztam, hogy ő 1959. szeptember 14-én szenvedett vértanúhalált, és ugyanabban az évben ugyanazon hónap 25-én születtem én, szóval hogyha a keleti vallásokban hinnék, akkor a lélekvándorlás alapján mondhatnám azt is, hogy átszállt ez a hivatás. Ez csak vicces része a dolognak.
Milyen maradandó élménye van a teológiáról?
– Az első benyomás kellemetlen volt, de utólag nagyon hálás vagyok a gondviselésnek érte. Miután felvettek a teológiára, a tanév kezdete után két héttel hazaküldtek. Ekkor vezették be, hogy a katonaságot az egyetem előtt, nem után kell végezni, azelőtt noha nem volt semmi törvény rá, a felszentelt papokat nem vitték. Mi Nagyváradra mentünk, ahol a többi egyetemistával kemény edzéseken estünk át.
Hogy tekintett a teológiahallgatókra a többi egyetemista?
– Jól, ez meglepő volt. Annak ellenére, hogy ideológiai alapon leértékelt és értelmetlen volt, amit tanulunk, a tisztek is tisztelettel voltak irántunk, és a kollégákkal is jól kijöttünk. Amit külön értékeltem, hogy ott voltunk a kezükben, a politikai előadásokon bármit elkövethettek volna velünk, de a politikai tiszt megmondta: tudjuk, hogy maguknak más a véleményük, a világnézetük, beállítottságuk, nem követeljük, hogy aktívan részt vegyenek, viszont ott kell lenniük.
Gyerekkorában tanár akart lenni, volt még más is, amin gondolkodott?
– Nem, én mindig szerettem a magyar irodalmat, és a kántoriskolában is előszeretettel tanultam a verseket. Piarista paptanárunk volt, Simon István, aki megszerettette velünk a magyar irodalmat. Nagyon sok könyve volt, bármelyiket kölcsönadta. Ha tanári, pedagógusi irányba kellett volna mozdulni, akkor ezt a szakot választottam volna.
Mivel foglalkozik szabadidejében?
– A programom elég színes, mindennap fél hatkor szoktam kelni, 7 órakor van a szentmise, és addig a lelki dolgokat el szoktam végezni, mert a mise után reggeli, és máris kezdődik az életünk 8-tól. Általában 4-ig tart a szolgálat, de időnként még tovább is bent vagyok, így este van, amire a napi feladatokkal megvagyok. Még székelykeresztúri plébános koromban elkezdtem a posztgraduális képzést a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de amikor a dolgozatírás közeledett Gyulafehérvárra kerültem, és az itteni megkötöttségek nem tették lehetővé, hogy kijárogassak konzultálni. De beiratkoztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájába, ott a végső dolgozat megírása van még hátra. A lényeg a témám: Fogarassy Mihály püspöksége. Elég sokat szoktam olvasni, a napi sajtóval is igyekszem napirenden lenni, megnézem a világban, az országban történő velünk kapcsolatos politikai eseményeket, döntéseket, szeretek ezekkel napirenden lenni, a romániai közélet pulzusán szeretem tartani a kezemet.
Hogy emlékezik az édesanyjára?
– Isteni nagy kegyelem, hogy 80. évében még él. Édesapám 2000-ben hunyt el, és így ő egyedül van otthon. A megkötöttségek, munka mellett is igyekszem sokszor hazalátogatni, ami nem könnyű. Gyakran délután indulok, és éjszaka érkezem, gyermeki kötelesség. A húgom családjával Ausztriában él, gyakran jönnek, de távol vannak. Édesanyám sok betegséggel küszködik, protézisműtéten esett át, csigolyaferdüléstől szenved, fekély van a lábán, szívprobléma gyötri. Ezeket mind békésen fogadja, tudja milyen nagy kegyelmi forrás lehet, ha ezt felajánljuk mindannyiunkért vagy különböző szándékokra. Napját a Mária Rádió mellett tölti és imádságban, én nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy ilyen formában is nagyon sokat tud használni, tenni az ő szenvedésvállalásával, imádságával.
Milyennek kell lennie egy 21. századi papnak?
– Korszerűnek. A szó körülírásra szorul, nagyon árnyalt kifejezés. Mindenképpen Jézus Krisztus kell legyen az eszményképe a papnak, aki mindig időszerű. Nem a külsőségben, beszédstílusban kell a mai kort megjeleníteni, pontosabban a régit felidézni, hanem abban, ami Krisztusnak a lényege, s amit Szent János apostol így fogalmaz meg: Isten maga a szeretet. Ebben kell követni, egyre jobban elmélyülni, tökéletesedni, és ezáltal egyre hitelesebben az emberek fele is felmutatni. Soha nem lehet megállni. Az élet egy állandó feladat, tevékenység, lüktetés, kötelesség, ügybuzgóság, amit a szeretetben kell megélni.
Potyó Ferenc, általános helynök
Csíkkozmáson született 1954. szeptember 25-én, tanulmányait a gyulafehérvári kántoriskolában, majd a Hittudományi Főiskolán végezte. Gyakorlati idejét diakónusként Kolozsváron töltötte. 1980. június 22-én szentelte pappá Jakab Antal püspök. Ezt követően Marosvásárhelyre került káplánnak a belvárosi Keresztelő Szent János plébániára, majd 1984-ben Marosújvárra helyezték, ahol szórványpapként naponta négy-öt misét kellett végeznie. 1988-ban ismét Marosvásárhelyre került, ahol a minorita templom igazgatója volt, majd a város kövesdombi plébániáján szolgált. 1991-97 között Székelykeresztúron volt plébános, ezt követően nevezte ki Jakubinyi György érsek általános helynökének és irodaigazgatónak. 1993-ban kezdte posztgraduális tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2000-ben pápai káplán címet kapott. Több mint tíz éve a Hittudományi Főiskola tanára, ahol adminisztrációt oktat. 2008-tól a Babeş-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza.
Mihály Noémi Katalin, Keresztalja, 2011. augusztus 10.