2012.04.26
Derűs és megérintő lelki ünnepet ültünk vasárnap a székelyudvarhelyi Szent György-plébániatemplom névnapján. A kedvező időjárás lehetővé tette a hagyományos szabadtéri szentmisét a tavasz első városi zarándoklatán. Emlékezetes marad, hogy két kedves lelkipásztorukat is viszontláthatták a szombatfalviak.
A testvéregyházközségek lelkipásztorai, a nyugdíjas paptestvérek, a ferences atyák és a nagyszámú ministránscsoport tagjai állták körül az oltárt. A mallersdorfi ferences nővérek, a Szent György Lovagrend tagjai, a búcsús vendégek együtt énekeltek, imádkoztak a vendéglátó közösséggel. Az egyházközség Psallite Vegyeskarának dallamai Simó Zsuzsa vezényletével a húsvéti örömhírt közvetítették a szentmiseáldozaton.
Amikor felvetődött, hogy ki legyen az idei búcsú szónoka, szinte egyöntetűen fogalmazták meg a munkatársak: szívesen viszontlátnák az egykori segédlelkészt, Daniel Ernő Andrást, aki a Szent György-plébánia (újra) önállósodása előtti években szívén viselte e közösség lelki életét – osztotta meg a meghívás előzményeit a búcsúsokkal László Attila plébános.
Ugyanakkor szeretettel üdvözölte körükben Fülöp Bélát, akinek székelyudvarhelyi segédlelkészként – lelkipásztori szolgálata mellett – szívügye volt a templom berendezésének gyarapítása is. Nt. Daniel Ernő András szentszéki tanácsos, kézdialmási plébános a mai keresztény ember jövőképéről szólva kiemelte, nem lehet az más, mint vértanúinké, szentjeinké: a hitben való hűség és az Isten irgalmából fakadó megbocsátás.
Az apostolok Jézus feltámadása után megértették: a szeretet nem halhat meg – a szeretet feltámadt. Az életüket megváltoztató hit elnyomta lelkükben a félelmet, és helyébe a bátorság lépett. Ha a körülmények azt kérték, szenvedtek is Krisztus iránti elkötelezett életükért. „Mi nem csak rácsodálkozunk az apostolok hitből fakadó életére, követjük is azt” – hallhattuk a szentbeszédben. Olyan áldozatok vállalására buzdított, amelyeket kereszténységünk kér és amelyeket képességeink szerint elbírunk.
A hitvallás áldozatos megélési formái között emlegetett példák, mint a közösségi jóért vállalt cselekedetek, az egyházközségi életbe való tevékeny bekapcsolódás, illetve a türelem és a másik akaratának tisztelete megmutatja: a keresztény ember az irgalmas Istent hordozza magában. „A vértanúság ma is része a keresztény életnek. Mindennapi hitéletünk vállalása, Isten kegyelméből fakadó irgalmas tetteink által vértanúk leszünk, mert így életünkkel Isten dicsőségét hirdetjük. A világ szemében kicsiknek számítunk, de nagyok leszünk Isten előtt.”
Molnár Melinda, Székelyudvarhelyi Híradó / Székelyhon.ro, 2012. április 24.