2013.01.25
Betegség vagy gyász esetén tudunk egymás támaszai lenni. Együtt imádkozni, krisztusi, közös jövőt álmodni és együtt örvendeni is. Sok százan érezték meg újból a közös fohász és ének erejét: mindazok, akik az elmúlt hét öt napján Székelykeresztúron a testvérfelekezetek templomainak padjaiban egymás mellé ültek, avagy az imaheti istentiszteletet követő szeretetvendégségeken estéről estére folytatták a félbemaradt beszélgetéseket.
Székelykeresztúr és a közigazgatásilag hozzá tartozó települések: Betfalva és Fiatfalva református, római katolikus és unitárius közösségei hasonló hitélményekkel gazdagodtak az elmúlt másfél évtizedben. Azt gondolhatnánk: a közös imahét varázsa csökken a múló évekkel. De nem így van. Szóba álltunk néhány olyan testvérünkkel, akik rendszeres részvevői a felekezetközi istentiszteleteknek, és egy emberként vallják: évről évre gyarapszik a templomból templomba zarándoklók száma.
A Krisztus-hívők egységéért tartott istentiszteletek fiatfalvi záró alkalmán szűkösnek bizonyult a helybéli unitárius, illetve református felekezet által közösen használt istenháza, és valójában a kultúrházi szeretetvendégségen tudtuk felmérni azt az örömet, a „szeretetlámpást”, amivel hétköznapi útjaikra indultak a részvevők. Akik mindennap jelen tudtak lenni, ezért adtak hálát. Akiknek pedig idén nem sikerült, ígérték: jövőre mindenképpen szeretnék teljessé tenni a részvételt.
Mit kíván tőlem az Isten? – tette fel az útravaló kérdést Kovács Péter székelykeresztúri római katolikus plébános. Kifejezte: együtt járni az úton nagy kegyelem. Az is köszönetet érdemel, hogy Valaki elfogad, szeret, vigasztal, ugyanakkor személyesen is alkalmunk van bátorítani társainkat. Mint a Tábor-hegyen: „jó nekünk itt lenni”. Az elcsendesedés, a lelki megnyugvás mellett Isten üzenete: álljunk meg, ne menjünk el részvét, együttérzés nélkül embertestvéreink mellett. Lassabban haladjunk, hogy legyen alkalmunk megérezni, meghallgatni, mi történik a másik emberrel. Ugyanakkor mi is szorulhatunk segítségre: merjünk kezünket egymás és Isten felé kitárni. Hogy észrevegyük egymásban Őt. Az igehirdető arra biztatott: ne érjen véget ez a zarándoklat. Folytassa ki-ki azon az úton, amelyre meghívta a Gondviselő. Ismerjük fel a nekünk szánt feladatokat, és mondjunk igent a tettekre. Páll Attila Csaba fiatfalvi református lelkipásztor vallja: csak az alkalmat kell megtalálni ahhoz, hogy a közösségek összegyülekezzenek. Ha a különbözőségeket keressük, megtaláljuk. De ha ugyanazokért a célokért imádkozunk, több szeretetre, békességre lelünk, és egymás hite által épülünk. A fiatfalvi hálaadáson Mikó Ferenc székelykeresztúri unitárius segédlelkész azért is imádkozott, hogy „ez a kisváros összetart”. Az ökumenikus istentisztelet záró részében közreműködött a fiatfalvi kórus, Bocskay Ilona vezényletével.
A hét folyamán Lakatos Sándor unitárius lelkész-vallástanár, Demeter Jenő betfalvi református lelkipásztor, id. Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész, Antal Zoltán református lelkipásztor, Marosi Árpád székelykeresztúri református segédlelkész tolmácsolta az igei üzeneteket és az imahét fohászait a három település három felekezetének templomaiban.
Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2013. január 22.