""Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat" (Mt 22,37-39).
Krisztusban Szeretett Híveim! A misszió, melyet most ezzel a meghatóan szép körmenettel bezárunk, azért volt, hogy ennek a szentírási parancsnak a tartalmát újból átelmélkedjük. Ez a nemzedék sokat vétkezett az Isten, és sokat vétkezett a felebarát ellen. Ha szájával és külsőleg tisztelte is az Istent, a szívével, elméjével, akaratával idegen isteneknek hódolt. A felebarátot már nem tudta ilyen könnyűszerrel félretolni az útból. A mindenütt jelenvaló Isten láthatatlan volt, de a a felebarát jelen volt, és látható, mint testvér, mint szomszéd, mint versenytárs. Ezért a parancsnak másik részét egy erőtlen humanizmussal próbálta elintézni, abban a hiú feltevésben, hogy az ember-farkast jámbor szólamokkal báránnyá lehet szelidíteni.
A parancs első és második része azonban elválaszthatatlanul összefügg. Az egyik rész feltétele és egyben következménye a másiknak. Aki az Istent nem ismeri, embertársában sem fogja a testvérét felismerni. Aki Isten törvényeit nem tiszteli, az emberek jogait sem fogja tiszteletben tartani. Aki nem tudja, hogy minden hatalom onnan, felülről adatott, annak a kezében a hatalom könnyen lesz a zsarnokság eszköze. Akinek a túlvilág nem létezik, a földön fogja a paradicsomi örörmöket habzsolni, s kíméletlenül ott szerzi meg, ahol találja. Az emberbaráti attitüd, amit a jószándékú filiszter társadalmi öltöny gyanánt magára szokott ölteni, csak addig szuperál, amíg az önző érdek, vagy a szenvedély első fellobbanása a biztosítékot ki nem égeti.
Krisztusban Szeretett Híveim! Egyidejűleg az egyházmegye minden részében missziók folynak. S nemcsak a hivatalos jelentésekből, hanem a hívek hálálkodó nyilatkozataiból is azt látom, hogy a lelkek Istenre éhesek, mindenütt szomjasan várják és örömmel fogadják az újból meghirdetett örök igéket. Mindenki érzi a szükségét, hogy rendbehozza lelke ügyét Istennel, és újból rendezze a viszonyát embertársával. S azt hittük, hogy ez így lesz más vonatkozásban is. Azt hittük, ha elnémulnak a fegyverek, lecsillapodnak a szenvedélyek is és a jószándékú emberek összefognak, hogy helyreállítsák, megteremtsék a békét az ellenségeskedő nemzetek között is.
Sajnos, várakozásunkban csalódtunk, a gyűlölet szítása nem szűnt meg, sőt olyan igazságtalanságok történnek, amelyek még mélyebbre ássák a meglévő ellentéteket. És a folyamatban lévő felelősségrevonások, igazoltatások, és más, politikai természetű akciók, - legalábbis úgy-ahogy azokról a nyilvánosság értesül - azt a látszatot keltik, mintha ezen a vidéken minden bűnért elsősorban a mi népünk lenne felelős.
Szerettük volna. és óhajtottuk nagyon, hogy ezt a kérdést ne kelljen a szószékre hoznunk. De itt az igazságról és egy népnek a becsületéről van szó, s a felelős főpásztor a kérdés fölött nem térhet hallgatással napirendre. A becsület az alapvető emberi jogok közé tartozik, erkölcsi kérdés, amelyet szóvá kell tennünk akkor is, ha szavunkat másképp értelmezik, mint ahogy mi értjük.
1. Nem szépítjük azt, amit szépíteni nem lehet. Abban sem mentegetjük magunkat, amit szégyenként kell elkönyvelnünk. De tudjuk és velünk együtt tudnia kell minden igazságszerető embernek, hogy nem mi magyarok voltunk az első antiszemiták, sem időben, sem az ellenségeskedést illetően. A környéken régóta folyamatban volt a nyílt és szervezett üldözés, amikor a mi népünk felelős vezetői és közönségük fegyelmezettsége az üldözötteket védte, menekülőket befogadott, s a brutális intézkedések elől komoly kozkázatok árán is kitért, amíg erre lehetősége volt. Nem szolgálja a lelkek kibékülésének az ügyét, ha egyesek erről megfeledkeznek. Ha a nyilvánvaló bosszúállás és igazságtalanságok a tömegben nem jó indulatokat vernek föl, mi a szószékről hiába hirdetjük a szeretet parancsát.
2. Nem mentjük azokat az egyéni, vagy hatósági túlkapásokat sem, amelyek az itt lakó népek jogait sértették. És a leghatározottabban elutasítjuk a bosszúnak még a gondolatát is. De a becsületünk és az igazságunk követeli, hogy az egyoldalú és túlzó beállításokat helyreigazítsuk.
Ama bizonyos döntés előtt, mellyel kapcsolatban magyarokat felelősségre vonnak, a mi népünk húsz esztendeig élt olyan kisebbségi sorsban, melyhez hasonlót az ellenségünknek sem kívánunk. És vajjon ki tartja nyilván azokat, akik magyarokat, csak azért, mert magyarok voltak, megkínoztak, üldöztek; akik magyar családokat kenyerüktől megfosztottak; akik magyaroknak anyagi kárt okoztak, és maguk azon gyarapodtak; akik írásban vagy szóban - nem egyszer a tények elferdítésével - gyűlöletre uszítottak; akik a jogainkból évről-évre többet koboztak el; akik ezer és ezer magyart éveken át embertelen körülmények között munkatáborokban, később ismét ezreket - hivatalos megállapítás szerint is teljesen indok nélkül - hónapokon át lágerekben tartottak; és akik miatt magyar foglyok százai - és talán ezrei- elpusztultak...?
Erdély déli részéből a sokat emlegetett "döntés" alkalmával híveink nem azért menekültek tömegesen és fejvesztetten, elkótyavetyélve mindenüket, - koronatanú vagyok! - mintha az állampolgárok egyenjogúságát élvezték volna, hanem mert a szolgasorsot és üldözést tovább nem bírták. És ennek ma sincs vége. A gyűlöletet ma is szítják, népünket sok helyen ma is üldözik, a vagyonát ma is mindenféle címeken elveszik.
Ismételjük: a bosszúnak a gondolatát is visszautasítjuk és jobb' szerettük volna, ha ezzel az üggyel nem kellene foglalkoznunk. De vannak elalkudhatatlan jogaink, mint embereknek is és mint népnek is, és nem engedhetjük meg, hogy a politka elferdítse a tényeket és az igazságos béke elé akadályokat vessen.
3. Divatban van az is, hogy az emberek magatartását felülvizsgálják, ellenőrzik, minősítik, büntetik a demokrácia nevében. Véleményünk szerint a levegő annyira telítve van politikával, és a szenvedélyek még olyan hevesen kavarognak, hogy bizonyos magatartások tárgyilagos megítélése jóakarat mellett is alig lehetséges. Akik tehát úgy látják, hogy vannak bűnök, amelyeknek a megtorlása szükséges, és ügy vélik, hogy a nagylelkűség és megbocsájtás nem időszerű erény, vigyázzanak, nehogy ugyanolyan igazságtalanságokat kövessenek el, amilyeneknek az üldözését indokoltnak tartják.
Nem tudjuk elhinni, hogy a győző nagyhatalmak vidéki kisemberek között keresnék a háborús bűnösöket. A háború igazi okaival és céljával a hatalmak tisztában vannak. Ki a felelős, ha vihar támad és elpusztítja az emberek vetését? És mit tehettek - nemcsak az egyesek, hanem a népek is - Európa ezen térségében a háború mellett, vagy ellen? Életük gyökereibe kapaszkodva, lélegzetüket visszafojtva figyelték az óriások élet-halál küzdelmét és figyelték annak az irányát... A felkapott és használt szólamok, legfeljebb arra lehetnek alkalmasak, hogy lelkiismeretlen emberek, azokkal visszaélve, vádakat kovácsoljanak embertársaik ellen, és az emberek közötti viszonyt tovább mérgezzék.
Egyébként is: a probléma sokkal bonyolultabb, már gyökerében, sokkal szerteágazóbb, semhogy egy politikai szólamra lehetne redukálni. Amikor a mai ember magatartása fölött ítélkeznek, a vádlottak padjára kell ültetni mindazokat a szellemi irányzatokat, amelyek társadalmi, politikai, erkölcstani, vagy vallási eretnekséget hirdettek, a felnövő nemzedékek tisztán-látását megzavarták; a vádlottak padjára kell ültetni azt a propagandát, amely ezeket a tömegek lelkébe belekalapálta, az erkölcsi tekintélyeket lerontotta, az erkölcsi szabadosságot és durvaságot népszerűsítette. Itt valóban helyénvaló volna a lélekelemzés. Az ember a mostani háború vérgőzös forgatagából csakugyan ijesztő vonásokkal tűnt elő, de ez az elvadult ember az előző idők szellemi gyermeke. S a gyógykezelést egy általános és alapos lelkiismeret-vizsgálattal, és egy általános és őszinte gyónással kell kezdeni.
A demokrácia azért a legnehezebb társadalomrendező elv, mert magas erkölcsi követelményeket állít fel, mind a vezetőkkel, mind a vezetettekkel szemben. Élelmes emberek alkalmas eszközökkel sokmindent beadhatnak a népnek, a mi népünk azonban sokat tapasztalt, hamar felismeri a szavak igazi jelentését és a szavak mögött lappangó szándékot. A vezetőknek tehát aggodalmas gonddal és lelkiismeretes mérlegeléssel kell képviselniök az erkölcsi szempontokat. A jövő uralmáért harcoló szellemek között a vita lényegében már eldőlt. És a tömegek is már döntöttek, és megindultak, hogy felsorakozzanak. A jövő század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, a gyűlöletet szeretettel igyekszik legyőzni, és a bosszúálló szándékra nagylelkűséggel válaszol.
Krisztusban Szeretett Híveim! Háborúból jövünk. Szörnyű dolgokat láttunk, cselekedtünk, éltünk és szenvedtünk végig. Térdig gázoltunk a vérben, az egymás vérében. A civilizált népek hat éven át égőcsóvákat dobáltak egymás házára, s kajánul kacagtak, ha a szomszédot a kigyúlt házból köntös nélkül menekülni látták. Hat éven át zuhogott a testvérgyilkos Káin husángja s a hullamezők fölött a nemzetek üzleteken törték fejüket. Vértől és bűntől vagyunk mocskosak tetőtől-talpig. Alázattal, térdreroskadva, felnyitott kebellel és a tenyerünkre vett szívünkkel kérjük az Istent, hogy könyörüljön rajtunk, szabadítson meg bűnös önmagunktól, adjon új szívet és új lelket; és adjon egymás iránt és a népek között több szeretet. Ámen.
1946. április 7., Kolozsvár, Szent Mihály templom.