Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
A hitet megvallani, megtartani és a hit szerint élni – ha az ember komolyan fogta fel –, sohasem volt könnyű, ma pedig nemcsak nehéz, hanem bizonyos értelemben merész vállalkozás is.
1. (...) Ma már nem születünk bele olyan társadalomba, melyben a kereszténység magától értetődő. (...) Megváltozott az ember viszonya a természethez is. A természet a mai ember szemében már nem az Isten fenséges nyomait tükröző hatalmas világ, hanem közönséges anyag, melyből tetszés szerint építi a maga világát. (...) A mai ember, ha a természetben rendkívüli jelenséggel találkozik, már nem tartja azt csodának, hanem feladatnak, amit a tudomány erejével meg kell és meg lehet oldani. A világban jelentkező szenvedés és nyomorúság sem arra indítja, hogy a természet Urához imádkozzék, hanem elkeseredett harcra, hogy a természet még ellenálló erőit megfékezze, leigázza és a szolgálatába hajtsa. (...)
Az ember megrekedhet ebben a világban, de ki is emelkedik belőle. Legalábbis az, aki komolyan veszi a lét és élet értelmét. A gondolkozó ember látja, hogy a világ – minden változás és haladás ellenére – ma is olyan világ, mellyel végső fokon nem az ember rendelkezik. Az anyag törvényei és az elemek erői ma is kikerülhetetlenül uralkodnak és határt szabnak az ember nagyot-akarásának. (...)
(fénykép Sztojka Ferenc hagyatékából)
2. Az emberiség életfáját a házasság és a család táplálja. Ma pedig ez az emberi és vallási életre egyaránt döntő jelentőségű intézmény több tekintetben válságban van. (...)
– A házasság mindenekelőtt nemi viszony: "viri et feminae maritalis coniunctio" – a férfi és nő házas-együttélése, ahogyan a régi meghatározás mondja. Az együttéléssel természetszerűleg együtt jár a férfinak és a nőnek kölcsönös joga egymáshoz, s ezzel együtt a kölcsönös hűség kötelessége. (...) Ezzel szemben általánossá kezd lenni a felfogás, hogy a nemi ösztön kielégítését nem lehet korlátozásnak alávetni, sem a házasság előtt, sem a házasság keretében.
– A házasság lényegében nemző életközösség, az emberiség és a nép életfája. (...) Ezzel szemben ma kifejlődött a gyermekáldás rendszeres korlátozása vagy teljes elutasítása.
– A házasság egészen sajátos szeretet-közösség, melynek gyökere az erosz, a szerelem. A szerelem rendeltetése, hogy megteremtse a legbensőségesebb és leggazdagabb emberi közösséget, a férfi és a nő testi-lelki egységét. (...) Ma azonban az ilyen szeretet mind ritkább, de annál gyakoribb és nagyobb a kiábrándultak, a lehangoltak, az elégedetlenek tömege. Mert a testi szerelem kilobbant, egymás lelkét pedig soha nem értették meg, nem is keresték.
– (...) A házasság természeténél fogva felbonthatatlan életközösség. Ezzel szemben ma szinte napirenden van a válás, sőt mintha terjedne az a gyakorlat, hogy a házasulandók már eleve ideiglenes együttélésre állnak össze, amíg kipróbálják vagy megunják egymást.
(...) A halál árnyékában sorvad az a nép, melynek fiai és leányai nem vállalják a szent felelősséget egymásért, népükért, Istenért. De boldog és bizalommal nézhet a jövő felé, ha fiai és leányai életfakasztó örömmel raknak fészket.
3. Az emberiségnek a múlt század óta egyre krónikusabbá váló betegsége: a személyiség eltűnése. Az ember egyik napról a másikra megszűnik önmaga lenni, egyszerű számmá, személytelen adattá, akaratlan eszközzé válik a társadalom nagy gépezetében. Az adott szó elvesztette a szentségét. A szeretet szinte nyomtalanul eltűnt. Mindenki csak maga akar élni, érvényesülni, foggal-körömmel. A kenyérért, munkahelyért vagy előléptetésért folyó, késhegyig menő küzdelemben feladják az emberi önérzetet, levetkőzik emberi tulajdonságaikat; megalkuvó, hízelgő, kíméletlen lelkületet öltenek magukra, s ha kell, embertársaik becsületén, egzisztenciáján, erkölcsi hulláján keresztül törnek magasabb, jobban jövedelmező pozíciókra. Az emberek már nem embertársak, hanem vetélytársak, sőt ellenségek között élnek, s csupa ellenségtől vagy versenytárstól körülvéve, kietlen magányosságban, elhagyatottan, egyedül érzik magukat. Sürgető kötelessége mindenkinek, elsősorban pedig azoknak, akik keresztényeknek mondják magukat, hogy megmutassák, mi a szeretet. A keresztények elsőrendű missziós feladatot teljesítenek, ha vállalják a krisztusi küldetést, és a saját életükkel mutatják meg, hogyan lehet és kell Istent tisztelni, egymásért felelősséget érezni, és nem hagyni el senkit, aki bármilyen tekintetben segítségre szorul.