Szentbeszéd, 1974. február 12.
Az erdélyi egyházmegye ünnepel. Papok és hívek ma emlékeznek. Imák, szentáldozások ezreit ajánlják fel azért az emberért, akit Isten 35 évvel ezelőtt atyjuknak rendelt. Érthető, ha az ünneplésből részt kér az az ifjúság, amely legközelebb áll a püspök szívéhez: a Papnevelő és a Kántoriskola tagjai. A csendben ünneplés és sok imádság közepette nem feladatom dicsérni a püspököt. Azt megteszi majd az Isten és a történelem. Még az sem feladatom, hogy róla beszéljek. Köztudott, hogy nem kívánt semmiféle ünnepséget, és nem venné jó néven azt sem, ha ma a beszéd róla szólna. Ezért beszédemben a II. Vatikáni Zsinat egy-két tanítását szeretném felemlegetni a püspökről. Mindenki tudja, hogy a püspök apostolutód. Sorsa, hivatása az apostolé. Szent Pál buzgóságát, lelkesedését, híveiért való égő buzgóságát, mindent vállaló áldozatosságát várják papok és hívek az apostolutódtól.
A püspök pásztora híveinek. A pásztor gondoskodása él lelkében. A pásztor nyáj mellett virrasztott éjszakái az ő éjszakái is. A pásztor aggodalma a püspök aggodalma is. A pásztornak fontosabb a nyáj, mint egyéni élete. Pál jut eszünkbe, aki elmondta: Inkább én szeretnék átkozottként távol lenni Krisztustól… És kedves Timóteusának lelkipásztori intelmeiben lelkére köti: A püspök feladata ez: elviselni mindent a választottakért, hogy az örök dicsőséget is elnyerjék (2Tim 2,10). És a zsinat a Lumen Gentiumban idézi a jó pásztor alakját és feladatát: Életét adja a juhokért (Jn 10,11).
A zsinat tanítja azt is, hogy a püspökök a hit igaz tanítói. És nemrég külön kihangsúlyozta a Szentatya is, hogy a hit őrei, tanítói nem a hittudósok, nem a dogmatikusok elsősorban, hanem a püspökök.
Ahogy a püspök úr közel egy évtizede tanította ebben a székesegyházban: ő áll abban a magasságban, amelyből be tudja látni a kegyelem segítségével, ami nyájának hasznos és szükséges. A püspök a Szentlélek külön ajándékát kapta. És ennek az ajándéknak a segítségével lett az igaz hit őrzője. Mi, akiket mind megkísérthet a modern élet ezer kételye, akiket mind veszélyeztethet hitünkben a hitetlenség áradata, jó, ha tudjuk, hogy közöttünk van a pásztor, akit felkent igaz tanítónak a Lélek. És ha tanításához igazodunk, hihetjük, hogy helyesen járunk el. Sík Sándor Prohászkáról le merte írni: Századom élő Evangéliomja, esdj rám kegyelmet, Isten Szentje… Mi is ebben a hitben álljuk körül mindig a püspököt. Ő az élő evangélium.
A zsinat a püspökről azt is tanítja, hogy „Krisztusnak az összes emberek előtt tanúja…” (A püspökök pásztori tisztje, 10.). Pál is arra kéri püspöktanítványait, hogy legyenek jó tanúi az Úrnak. Tanú, akinek tanúskodása mellett erőt és bátorságot nyernek a tanúskodásra mások is. Mi, a kicsik és a hívek. „A mécs, a mécs, az Isten-küldte mécs, amelybe mennyből lángot ő hozott” (Sík Sándor: Árvák).
A zsinat felszólít: papoknak és híveknek ragaszkodniok kell a püspökhöz. És ezt úgy kell érteni, ahogy mondja. A pap szemében a püspök a biztonság, a példa, az igaz tanító. Mi vajon így nézzük-e a püspököt? Bizalom és segítőkészség fűzi a püspökhöz a papokat (LG, 28.). Vajon mi már próbáltuk-e ezt a bizalmat és segítőkészséget magunkban kialakítani? Híveinkben él ez a bizalom. Voltam jó pár bérmáláson. És megrendített mindenütt népünk bizalma a püspökkel szemben. Jeles írónk mondta, hogy ha tőle a püspök azt kívánná, hogy álljon ki nagyvárosa piacára prédikálni, ő megtenné. Láttam édesanyákat gyermeküket a püspök felé emelni. Láttam édesanyákat és férfiakat is könnyezni, amikor köztük a püspök áthaladt. Isten népe tehát tudja, hogy a püspökkel szemben bizalomnak, segítőkészségnek van helye. Isten népének kiválasztottjai vajon ezt tudják-e?
Hívek és papok kötelessége: felnézni a püspökre. Idézem ismét Sík Sándort: „Láttam a püspököt! A Hegyet láttam égbefürdeni a lármás Liliput fölött.” Felnézni rá és ragaszkodni hozzá. És imádkozni érte. Hiszen maga is a gyöngeség rabja. Ember, aki csügged. Ember, aki szenved. Ember, akinek aggodalmai vannak. Ezért kell imádkoznunk. Ezért kell gyakran kérjük Istent: „Szándékához adj erőt, bátorítsd a csüggedőt, / És ha szenved, vigasztalja a Szentlélek őt!” (Ima a papi hivatásokért).