FELHÍVÁS

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körül az elmúlt egy évben és különösen az utóbbi napokban kialakult események mindannyiunk számára ismeretesek lehetnek. Az iskola helyzete még most, a gyerekek iskolába indulása előtt egy héttel is tisztázatlan, az illetékes intézmények a szülőket továbbra is teljes bizonytalanságban tartják. Az iskola igazgatójának, dr. Tamási Zsoltnak felügyeletét, vádemelés nélkül, ismételten meghosszabbították.
 
Anyaszentegyházunk az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi. Jelen helyzetben az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány egy újabb figyelemfelhívó kezdeményezés keretében ismét az utcán kényszerül az igazságot keresni, az igazságért kiáltani, mellette kiállni.
 
2017. szeptember 6-án, szerdán délután 6 órától tüntetést szervezünk, melynek tervezett helyszíne a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti tér (Marosvásárhely, Győzelem tér 1. szám).
 
Szeretettel kérjük híveinket és minden jóakaratú embert, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, hogy a szülők, illetve gyermekeink iskolaválasztási jogának megvédése érdekében csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz.
 
Kérjük papjainkat és a testvéregyházak lelkészeit, hogy a vasárnapi szentmisék és istentiszteletek keretében hirdessék ki tervezett megmozdulásunkat és aki teheti reverendában vagy palástban, maga is vegyen részt a megmozduláson híveivel együtt.
 
A marosvásárhelyi találkozás reményében szeretettel köszönt mindenkit –
 
Gyulafehérvár, 2017. szeptember 2-án
 
Jakubinyi György érsek,
az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke