Márton Áron egykori erdélyi püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében.A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay Ágnes készített.
Francisco-Javier Lozano romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton Áron vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt.
Rámutatott: Márton Áron a katolikus hite mellett a kultúra és a demokrácia értékeiben is hitt. „Azoknak a sorsában osztozott, akiket a kommunista rendszer veszélyes ellenségnek tartott pusztán azért, mert a szeretetet és az igazságot hirdették. A nuncius hangsúlyozta, az egykori erdélyi püspök Krisztus ellenségeinek áldozata volt.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta: Márton Áron felszólalásai biztatást jelentettek egy kilátástalan korban. Személyében olyan tanúságtévőt tisztelhetünk, aki a mai kor emberét is képes tanítani, hogy felekezeti, nyelvi határokat átlépve, miként lehet cselekedni egy jobb, emberibb világ megteremtéséért.
Az egykori püspök 1896-ban született Csíkszentdomokoson. 1939. február 12-én szentelték fel a Gyulafehérvári főegyházmegye püspökévé. 1944-ben szót emelt a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról. 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
1949-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét. Márton Áron 1980-ban hunyt el.
MTI / Erdély.ma