Az udvarhelyi plébánia első írásos feljegyzése 1332-ből való. A pápai tizedjegyzékben a következőképpen szerepel: „Stephanus sacerdos de Udvorhel solvit 7 banales antiquos”. Joggal feltételezhető, hogy a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia már a 13. században létezett, de hogy milyen néven, ez még vita tárgyát képezi. A városban 1592-ben megjelent az első jezsuita Mediomontanus személyében, majd őt követte az iskolaalapító Marosvásárhelyi Gergely. A rend megszűnéséig, 1773-ig ők vezették a Szent Miklós plébániát. A reformáció megjelenése nagyon megzavarta az udvarhelyi katolikus hívek vallási életét. 1612-ben a reformátusok elvették a plébániatemplomot s megtiltották a katolikus pap működését. A hívek Bethlenfalvára jártak szentmisére, majd fejedelmi rendelet alapján csak 1633-ban térhettek vissza saját plébániájukhoz. A történelem folyamán megedződött udvarhelyi katolicizmust a kommunista uralom
is próbára tette. Márton Áron püspök börtönévei alatt mind a plébánia papjait, mind a híveket sorozatos zaklatásokkal, fenyegetésekkel akarták megtörni. A ’89-es rendszerváltás után új lehetőségek tárultak fel a plébániai közösség életében, amit a mai napig igyekeznek kihasználni és hasznosítani. Az iskolák kapui megnyíltak a hitoktatás számára. Ezt kihasználva, a város minden iskolájában képzett világi hitoktatók tanítanak. A Tamási Áron Gimnáziumban a hitoktatók mellett iskolalelkész végzi a diákok lelkigondozását. Mindezek mellett folyamatos a plébániai hitoktatás is. A városi kórházban főállású kórházlelkész áll a betegek szolgálatára. Mindezt a munkát imájukkal segítik, támogatják a hívek körében megalakult különböző lelkiségi csoportok.