Legfrissebb tartalmak

Nem véletlenül volt a Belső Iránytű meghívottja pünkösd közeledtével Balázs József festőművész, ezúttal zarándok minőségében. Az sem véletlen, hogy ő olyan élményeiről számolt be, amelyek Somlyóra gyalogszerrel menet-jövet vele megtörténtek... véletlenül.

Orgonakoncerttel ünnepelték meg vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban az orgona felújítását. A szentmise keretében Tamás József csíkszeredai segédpüspök megáldotta a felújított és korszerűsített hangszert.

Huszonöt éve jelenik meg a Keresztény Szó, a rendszerváltás utáni első erdélyi magyar katolikus sajtótermék. A lapot kiadó Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vezetőjével, Szőcs Csaba atyával a romániai magyar katolikus sajtó közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a Magyar Kurír igazgatója és főszerkesztője, Kuzmányi István. 

Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató és dr. Csókay András idegsebész, agykutató a ferencesek barátaiként térnek újra vissza Csíksomlyóra, hogy tanúságot tegyenek hitükről, megosztva gondolataikat a kegytemplomba járó hívekkel, az érdeklődőkkel. Kellermayer  Miklós 2011-ben a Ferences Óra elnevezésű előadássorozat keretében A kezdet és a vég misztériuma között bajba jutott ember címmel, 2014. pünkösdjén pedig Csókay Andrással együtt Tudásunk, igazságismeretünk szintjei címmel tartott előadást. A továbbiakban egy kis ízelítő olvasható idei, Viszonyulásunk az igazsághoz című előadásuk témájából, amelynek bővebb kifejtésére 2015. május 21-én, csütörtökön az esti szentmise után, fél 8-kor kerül sor a csíksomlyói kegytemplomban.

Előadás a Katolikus Akadémián

Ima és személyes hívás az ignáci hagyományban címmel tartott előadást május 14-én, csütörtökön a Katolikus Akadémián, a Római Katolikus Teológiai Fakultáson a jezsuiták magyarországi rendtartományának tartományfőnöke, Forrai Tamás.

Lezárult a „turné”
Vasárnap délben Gödemesterházán, a gyönyörűen felújított római katolikus templomban zárult az a könyvbemutató-sorozat, amelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által 2013-ban Ratosnyán szervezett riporttábor „terméseként” megjelent Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetet ismertették. 

A magyar közmédia ünnepi műsorajánlója

A Szentlélek eljövetelét a közszolgálati csatornák méltósággal ünneplik. A palettán szentmisék és a jeles naphoz illő műsorok szerepelnek.

Pilinszky János nemcsak a 20. század magányos hegycsúcsa Ady Endre és József Attila „hegyvonulatában”, de európai kitekintésben is mérföldkő. Megkerülhetetlen, sőt meghaladhatatlan. Amikor kortársait, a magyar irodalom élő legendáit szóra birták, vallomásaikban is csak azt próbálták szavakba sűríteni, ami Pilinszkyben őket meghaladta. Sebestyén Péter írása...

A csíksomlyói kegytemplom–pápai kisbazilika búcsúnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén, 2015. július 2-án az Erdélyi Főegyházmegye területén szolgáló megszentelt életet élő nővérek és testvérek közös zarándoklaton vesznek részt. Urbán Erik OFM, a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynök által jegyzett meghívót tesszük közzé. 

A megszentelt élet évében a Magyar Kurír „Az én szerzetesem” címmel kampányt hirdetett. Arra biztatják az olvasókat, hogy osszák meg, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Ezúttal a csíkszeredai Erdély Teréz Urbán Erik ferences atyát mutatja be.