Európai Máriás Háló éves konferenciájának a csíksomlyói kegyhely ad otthont. A 16–19. között zajló esemény keretében szerdán este Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrált ünnepi szentmisét a kegytemplomban.
Legfrissebb tartalmak
„Az igazi szeretet nem egy, nem is tíz esztendőre szól. Nem visszavonásig, vagy kiábrándulásig. Hanem örökre” – ezzel a Márton Árontól származó mottóval hívnak családkonferenciára Marosvásárhelyen. Az immár 12. hasonló rendezvény idei tematikája élet, házasság, szentség.
2014. szeptember 9. és 11. között került sor harmadik alkalommal arra a zarándoklatra, amely Isten Szolgája Márton Áron püspök életútjának néhány állomását járta végig, szülőfalujától püspökké szentelésének helyszínéig, kiemelten a máramarosszigeti börtönt.
Három éve tartó küzdelem után hétfőn immár hivatalosan is megkezdte működését a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mely egyelőre a Bolyai Farkas Gimnáziumban működő négy katolikus osztályból áll.
Decemberben elkezdődhet a tevékenység a székelyudvarhelyi Papkertben létrehozott, Szent Lukács nevét viselő palliatív és fejlesztési központban. A Gyulafehérvári Caritas által működtetett létesítmény huszonhat férőhelyes lesz, a benn fekvőket tizennégy fős egészségügyi személyzet látja majd el.
Szeptember 15-én reggel már a buszmegálló és az autóbusz is tele volt szépen öltözött, álmos gyerekekkel.
A Báthory István Elméleti Líceum tanulói, tanárai a Szent Mihály-templomba gyűltek össze évnyitót ünnepelni.
Nemcsak a világ nagy kegytemplomaiban, hanem a legeldugottabb szórványban is lelkesen ünnepeltük Kisboldoasszony napját. Aninósza búcsúünnepe volt. Megtelt a szép templom a helyi hívekkel és a környék zarándokaival. A búcsús szentmise főcelebránsa Kovács Sándor főesperes volt.
Összesen 14 egyetemista fiút és nyolc lányt fogad be Kolozsváron az idén ősztől megnyíló ferences rendi kollégium, amely nemcsak szálláshelyet, hanem közösséget, lelki hátteret is biztosítana számukra.
A Szűzanya születésének emléknapján a múlt és a jelen, de a jövő is együtt volt Zetelakán a várkápolnai búcsús szentmisén. Lövéte apraja-nagyja egyként énekelte az ősi, Kisboldogasszonyt dicsérő énekeit. Római katolikus templomainkban tegnap ünnepi szentmiséken emlékeztek az Égi Édesanya földi születésnapjára. Székelyudvarhelyen a Jézus-kápolnától indulva templomtó templomig szólt a rózsafüzér-imádság, majd az Ugron-kápolna búcsúján kértek áldást a város első Élő Rózsafüzér Zarándoklatának szándékaira.
A szászrégeni Kisboldogasszony plébánia hármas ünnepet ült szeptember 14-én. A templom patrónusát, Kisboldogasszonyt köszöntötték a szászrégeni, valamint a kiterjedt egyházközség más közösségeiből érkezett hívek. A verses köszöntőt az elsőáldozás előtt álló Baróti Barbara és az ötödik osztályos Sándor Tihamér kisdiákok mondták, megadva ezzel a Tamás József segédpüspök által celebrált búcsús szentmise alapgondolatát.
- ‹ előző
- 182 of 353
- következő ›








