Legfrissebb tartalmak

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este  Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.

Budapesten a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetében mutatták be március 18-án a Márton Áron erdélyi püspök életére vonatkozó újabb kutatások eredményeit összegező Az idők mérlegén tanulmánykötetet, valamint a nagy püspök írásaiból készült válogatást a Székely Könyvtár sorozatban.

Százharminc kereszt, hat lovag, három énekegyüttes és több tucat helybéli gyűlt össze csütörtökön este a marosszentgyörgyi katolikus plébánia közösségi termében, hogy a kereszt évezredeket átívelő szimbolikájáról, a lovagrendek mai hasznáról beszélgessenek.

Budapesten, március 18-án délután 4 órától, a MTA TK Kisebbségkutató Intézetében, kettős könyvbemutatót tartanak: Az idők mérlegén. Tanulmányok Márton Áron püspökről  és Márton Áron: Válogatott írások és beszédek.

Kitüntetéseket adtak át nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a kolozsvári magyar főkonzulátus által rendezett fogadáson.

Március 7–9. között a csíksomlyói Jakab Antal Konferenciaközpontban szervezték meg a feleségek és édesanyák lelki hétvégéjét „...gondod van minden utamra.”(139. zsoltár 3) mottóval. A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális bizottságának család-munkacsoportja által szervezett rendezvényen ez alkalommal több mint 125 feleség és édesanya vett részt. A hétvége történései arra világítottak rá, hogy feleségként, édesanyaként miként lehet Istennel élni a hétköznapokban. A szentségimádások, a közös imák, a szentmisék is ebben segítették a jelenlevőket.

Pontosan egy év telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta pápává a XVI. Benedek lemondása után összeült konklávé. Ferenc pápa egy éve mutatkozott be a városnak és a világnak.
Az erdélyi Mária Rádió Ferenc pápa megválasztásának első évfordulóján, 2014. március 13-án tematikus napot tart.

Március 12-én a déli harangszót sugározta először Kolozsváron is a Mária Rádió. Ezt közös déli ima követte, amit a kolozsvári stúdióban összegyűlt önkéntesek Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános vezetésével mondtak, aki ezután megáldotta az innen közvetítőket.