A papi áthelyezések gyergyószéki településeket is érintenek. A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébániáról Csomós László távozott Székelyudvarhelyre, helyét Boldizsár Ferenc veszi át, aki eddig Csíkszentdomokoson töltött be kápláni feladatkört.
Legfrissebb tartalmak
Egymással ismerkedni és játékosan a hitben elmélyülni – ez volt a célja annak a ministránstábornak, amelyet a csíkszentimrei Büdösfürdőn szervezett a csíkdelnei római katolikus plébánia.
Azt szeretnénk elérni ezzel a táborral, hogy a résztvevő delnei és pálfalvi gyerekek, amellett, hogy barátságokat kötnek egymással, közelebb kerüljenek az egyházhoz és Krisztushoz – magyarázta ott jártunkkor a múlt héten lezajlott tábor lényegét az egyik szervező. Obermájer Ervin kiemelte, az ötnapos együttlét olyan fiataloknak szólt, akik már túl vannak az elsőáldozáson és még nem kezdték el a kilencedik osztályt.
Szentbeszéd, 1974. február 12.
Szentbeszéd a Mindszenty József bíborosra és Márton Áron püspökre emlékező szentmisén Bécs, Deutschordenskirche, 2008. május 4.
(Olv.: ApCsel 1,12–14; Leck.: 1Pt 4,13–16; Ev.: Jn 17,1–11a)
Július 24-én, kedden, az esti órákban váratlanul elhunyt dr. Nagy József teológiai tanár Egerben.
Gyergyóalfaluban született 1964. január 29-én. Középiskolát Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskolán végezte.
1988. június 19-én a gyulafehérvári székesegyházban dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá. 1988-1991 között Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskolán könyvtáros volt, ugyanakkor oldallagosan ellátta a kudzsiri plébániát is.
Mária-Magdolna tiszteletére tartottak búcsús szentmisét, s szerveztek köréje idén is falunapokat a kilyénfalviak. Újfalu község önkormányzata és a helybéli Csipkebogyó Egyesület jóvoltából szórakozhattak a falubeliek, Száva Szabolcs ünnepi szónok pedig lelki táplálékkal engedte útnak a híveket.
Zsúfolásig megtelt hétfő délután a marosszentgyörgyi karmelita kolostor kápolnája. A környékbeli településekről, Marosvásárhelyről, sőt Hargita megyéből is érkeztek katolikusok, hogy a sarutlan karmelita nővérekkel együtt ünnepeljék a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét.
„Nem fogok nekiállni tanulni! Még egyszer nem megyek neki a megalázó érettségi vizsgának!" – Mondja dacosan egy fiatal és leszegi a fejét...
Nézem a sudár, szép növésű gyermeket! Mit is mondhatnék neki? Érvek, győzködés helyett egy rövid történetbe kezdek:
Szent Anna-tói kápolnát már 1349-ben kelt oklevél említi. A festői szépségű környezetben 2 kápolna épült, a Szent Anna és a Szent Joakim kápolnák. Az első Szent Anna kápolna valószínű fából készült. A néphagyomány szerint tatárok, majd törökök pusztították. A Szent Anna tiszteletére kőből épült kápolna javításáról 1562-ben készült feljegyzés, majd egy újabb feljegyzés, amely az 1764-es újjáépítést említi.
- ‹ előző
- 273 of 351
- következő ›