Máthé Ferenc címzetes esperes, nyugalmazott plébános 2018. május 21-én, életének 80., papságának 56. évében, szentségekkel megerősítve hunyt el Székelyudvarhelyen.
A. Néhány szempont a plébánia átadás-átvétellel kapcsolatban:
A június végi és július eleji esőzések nagy károkat okoztak az egész országban. Az állapotokat szemlélteti az áradás által legsúlyosabban érintett Kovászna megyei Bácstelek és Márkosrét lakosságának helyzete is, amellyel a Caritas munkatársai terepszemléjük során megismerkedtek.
Pál József Csaba resicabányai plébánost, hegyvidéki főesperest nevezte ki Ferenc pápa – 2018. május 16-án – a temesvári egyházmegye élére. Pál József Csaba Roos Márton püspököt követi, aki 2017 őszén töltötte be 75. életévét.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében augusztus elsejétől személyi változások lesznek. (frissített változat!!)
2018. július 2. és 4. között került sor a 15. Márton Áron zarándoklatra, amely – három napon át – boldogemlékű püspökünk életének legfontosabb állomásait járta be: Csíkszentdomokos, Máramarossziget, Kolozsvár és Gyulafehérvár.
Páduai Szent Antal ereklyéi folyó év május 7. – június 15. között főegyházmegyénkbe is eljutnak. Állomáshelyek főegyházmegyénkben: Vajdahunyad, Déva, Marosvásárhely, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Csíksomlyó és Brassó.
2018. július 2. és 4. között kerül sor arra a háromnapos Márton Áron zarándoklatra, amely – immár tizenötödik alkalommal – boldogemlékű püspökünk életének legfontosabb állomásait járja be: Csíkszentdomokos, Máramarossziget, Kolozsvár és Gyulafehérvár. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szervezők, Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa.
A harmadik keresztény évezred küszöbén főegyházmegyei zsinati határozat született a katolikus média támogatásáról, amelyet tavalytól főegyházmegyei gyűjtés formájában is élő gyakorlattá tettünk. Ebben az évben is arra kérlek benneteket: segítsétek adományaitokkal a világosságot hozó SZÓ útját a mai világban.
Érseki körlevél >>
A 48 oldalas és közel 90 színes képpel gazdagított életrajz nem pusztán dátumokat és eseményeket sorakoztat fel, hanem betekintést enged Áron püspök gondolatvilágába és tanításába, emberi és főpásztori nagyságát világegyházi vetületben szemléli.