ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

December 10,
Dr. Jakubinyi György nyugalmazott érsek gondolatai

A legszebb középkori lelki könyv, Krisztus követése megjegyzi, hogy a szenteknek sem tetszik, ha vitatjuk, melyik nagyobb a másiknál. A szentekben Isten kegyelmét tiszteljük, amellyel – és ez is kegyelem volt! – ők közreműködtek. A szentek tisztelete is Istenhez vezet, akit egyedül imádunk, a szenteket tiszteljük. Így kell érteni az Úr Jézus kijelentését is: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” A megváltás az Ószövetség ígéreteinek beteljesítése. Ezért az új szövetség felülmúlja és beteljesíti az ót. A hittudomány nyelvén a Szűzanyának jár ki az elsődleges tisztelet (protodulia), míg Szent Józsefnek a magasabb tisztelet (hüperdulia), a többi szentnek pedig a tisztelet (dulia). Vezessen minket a szentek tisztelete az Úr Jézushoz, aki a szentség forrása.

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.