Körlevél IV. - 2008. május 4.

D. a J. Kr.!

Valamennyi Plébánia Hivatalnak

            Székhelyükön  


                                                                          

Szám: 626–2008.

Kommunikációs világnap

 

A katolikus média és kommunikáció ünnepe minden év májusának egyik vasárnapján van, pontos időpontja az adott év liturgikus ünnepeitől függ. Ebben az évben ez május 4-e. Őszentsége XVI. Benedek pápa minden évben még januárban, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepén meghirdeti az adott évre szóló és a médiára vonatkozó üzenetét.

A korábban tömegtájékoztatás névvel illetett területet ma szerte a világon a kommunikáció, sőt, a társadalmi kommunikáció névvel jelölik. És ez jobban meg is felel e szolgálat lényegének: hiszen nem egy arctalan tömeghez akar a katolikus sajtó szólni, hanem megkeresztelt egyháztagokból, felelős egyénekből álló közösséghez. És nem felülről, pusztán tekintélyalapról kíván közölni valamit, hanem párbeszédbe, kölcsönösségi viszonyba akar kerülni az egyes keresztényekkel, valamint a különböző közösségekkel.

A média: választás az önreklámozás és a szolgálat között. Keresni az igazságot és másokkal megosztani. Ezt a témát választotta Szentatyánk az idei kommunikációs világnapra, s azt javasolja, hogy ezen elmélkedjenek mind a médiában dolgozó szakemberek, mind a médiából tájékozódó papok, szerzetesek és világi krisztushívők. A szakemberek dolga színvonalas és erkölcsileg magas szintű kommunikációs folyamatokat, csatornákat létrehozni és fenntartani, hogy a világ dolgairól, s az örömhír evilági megvalósulásáról pontos és hű, építő információk jussanak az emberekhez. A média „fogyasztóinak” is szól az üzenet: éppen arról, hogy ne legyenek csupán fogyasztók, ne elégedjenek meg akármivel, s ne nyugodjanak bele az egyoldalú, őket lekezelő tájékoztatási, szórakoztatási módokkal. Váljanak öntudatossá e területen is: vegyék észre, ha nem megfelelő szintű vagy erkölcsiségű műsorokat kínálnak fel nekik. Ne nyugodjanak bele s ne alkudjanak meg semmiféle kétes jellegű szolgáltatással e téren sem.

Ahogyan a piacon vásárolt áruból is a legkiválóbbat választják s viszik haza a család asztalára, úgy a televíziós, rádiós, tévés kínálatból se elégedjenek meg a gyengével, a butítóval, az olcsón szórakoztatóval, az erkölcsrombolóval! A televíziót, a rádiót ki szabad kapcsolni, a mégoly színes magazint félre lehet tenni. Ha pedig olyan adóra, olyan sajtótermékre bukkanunk, amit jónak tartunk, azt kell és lehet másnak is ajánlani. Mert az örömhír ily módon való terjesztése mindenki napi feladata.

Ezért ajánlom tehát elsősorban saját sajtónkat, főegyházmegyei lapjainkat, a keresztény szellemiségű könyveket, az ilyen jellegű műsorokat. Miközben a katolikus kommunikáció napját ünnepeljük, ne feledjük tehát: a felelős választás lehetősége számunkra is adott, a kommunikáció, Jézus örömhírének továbbadása mindannyiunk kötelessége.

Imádkozzunk a média munkatársaiért, hogy felelősségük tudatában teljesítsék hivatásukat. Az igazi értékek megismertetését tartsák kötelességüknek, ezeket tegyék közkinccsé, hogy embertársaik szellemi–lelki gazdagódása segítse őket, hogy megtalálják és kövessék életcéljukat. Az evangéliumokban tanító és vigasztaló Krisztus, ma a médián keresztül, a mi közreműködésünkkel akar övéihez szólni.

Isten áldása legyen mindazokon, akik ezt a feladatot komolyan veszik és minden igyekezetükkel ennek megvalósításáért imádkoznak és fáradoznak.

Szeretettel és főpásztori áldással –

Gyulafehérvár, 2008. május 4.

† György s. k.

érsek


Szám: 627–2008.

Papi rekollekció programja

 

A tavaszi papi rekollekció programja főesperesi kerületenként az alábbi beosztás szerint alakul:

I. Kör:

– Május 26–án, hétfőn – Marosvásárhelyen;

– Május 27–én, kedden – Gyergyószentmiklóson;

– Május 28–án, szerdán – Csíksomlyón;

– Május 29–én, csütörtökön – Székelyudvarhelyen;

Előadó:

Ft. Dr. Holló László tanszékvezető, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről.

Téma: A laikus hívek szerepe egyházunkban és főegyházmegyénk életében.

II. Kör:

– Május 26–án, hétfőn – Kézdivásárhelyen;

– Május 27–én, kedden – Sepsiköröspatakon;

– Május 28–án, szerdán – Besztercén;

– Május 29–én csütörtökön – Piskitelepen.

Előadó:

Prof. dr. Kovács András történész, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről.

Téma: Egyházi műemlékek a változó időben.

Ezúton is kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy vegyenek részt a koncelebrációs szentmisén, amely délelőtt 10 órától kezdődik.

A szentmisét követően elmélkedés és gyónási lehetőség.

Ezt követi a meghirdetett témáról szóló előadás, majd kérdés feltevésre és hozzászólásra adódik lehetőség.

Jó lenne, ha asztal közösségben is együtt maradnának és közösen fogyasztanák el ebédjüket.

Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma tovább tárgyalására, folytatni lehet ebéd után is – kötetlen formában.

Vegyék komolyan a rekollekciós napot és minden egyéb elfoglaltságot hárítsanak el, ami megakadályozná maradéktalan részvételüket.

A Paptestvérek lelki töltekezése szolgálja híveink hatékonyabb lelkipásztori szolgálatát!


Szám: 609–2008.

Könyvajánlás

Megjelent, Tisztelendő Szőcs Béla, nyárádszeredai lelkész, „Használjátok fel Isten kegyelmét!” c. prédikációs sorozatának II. kötete, a Verbum Kiadó gondozásában, amely az A, B, és C liturgikus évek nagyböjti és húsvéti elmélkedéseit tartalmazza. Beszerezhető a Ft. Főesperesi Hivatalokban, a kolozsvári Szerkesztőségnél, valamint a szerzőnél.

Gyulafehérvár, 2008. január 29.

† György s. k.

érsek