Dr. Kovács Gergely érsek vezetésével az érsekség munkatársai a mai napon a szokásostól eltérő módon imádkozták az Úrangyala imádságot. 1938. december 24-én XI. Piusz pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezte ki Márton Áront, ezt követő évben február 12-én részesült a szentelés kegyelmében. Ezen jeles esemény 82. évfordulójáról történt megemlékezés az érseki palota udvarán boldog emlékű püspökünk szobra körül. Ugyanakkor papi hivatásokért is imádkoztunk, kérve Áron püspök közbenjárását igaz és hiteles papi hivatásokért Isten nagyobb dicsőségére. Megemlékezésünk segítse munkatársainkat, papjainkat és főegyházmegyénk híveit, hogy boldogemlékű püspökünk életpéldáját követve igazabb és reménylátóbb keresztények lehessünk egy nehezebb járványhelyzet okozta kihívásokkal teli időszakban is.

 

 

 

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.