Szám: 253–2013.

D. a J. Kr.!

Valamennyi Tisztelendő Plébánia Hivatalnak

 

Székhelyükön

 

Szeretett Szentatyánk, XVI. Benedek pápa hosszas önvizsgálat és érett megfontolás után bejelentette lemondását, amely február 28-án, este 8 órától lép érvénybe. Arra hivatkozott, hogy fizikai ereje megfogyatkozott, és nem tudja ellátni szentpéteri szolgálatát.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye külön háláját fejezi ki mindazért, amit Szentatyánk, XVI. Benedek pápa nyolc évi pápasága alatt értünk tett. Külön ki szeretném emelni, hogy főegyházmegyénk millenniumi ünnepségére személyes megbízottját küldte el.

Szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy február 28-án minden plébániatemplomban hálaadó szentmisét mutassanak be leköszönő Szentatyánkért, abban az órában, amelyet a helyi plébános a legalkalmasabbnak tart. Ezen kívül külön ájtatosságok és szentségimádások végzésével is kérhetik a jó Isten áldását Szentatyánkra és Egyházunkra.  (A mostani alkalommal a harangozástól eltekintünk, mert nem temetésről van szó.)

Imáinkban kérjük, hogy Krisztus Örök Főpapunk vezesse nyugdíjas éveiben leköszönő Szentatyánkat, a Csíksomlyói Boldogságos Szűzanya oltalmazza. Mi pedig hálával gondolunk rá mindig, aki egész életében „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára” imádkozott és dolgozott.

Gyulafehérvár, 2013. február 23.

+ György  s.k.
           érsek,
örmény apostoli kormányzó

 

N.b. A lemondás érvénybe lépésétől, az új pápa megválasztásáig, a pápa nevének említése a szentmisében elmarad.

 

 

 

 

Körlevél év

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.