2013.09.17
A zord idő ellenére nagyon sokan ülték-állták körbe vasárnap a Szűz Mária szent neve-búcsút ülő istenházát Bethlenfalván. A szomszédos egyházközségekből is számosan vettek részt az egyházközség ünnepén. Jenei János c. esperes, kadicsfalvi-bethlenfalvi plébános emlékeztette a részvevőket: 1813. szeptember 12-én szentelték fel a templomot – kövei 200 évről vallanak.
Jánosi Gellért székelyvarsági plébános közvetlenül és szívhez szólóan vázolta az ünnep jelentőségét, és reményének adott hangot, hogy a Szűzanya neve napjára odavitték a búcsúsok mindazt, „amit szívük hálás szeretetével csokorba kötöttek számára”.
Országunkban a Szűzanya nevét sokan viselik, a szülők eme névadással őt helyezik gyermekük elé példaképül. Miért lehet mindannyiunk példaképe a Szűzanya? – kérdezte az ünnep szónoka. Válasza: egyrészt, mert teljesen Istenre hagyatkozik. A „Legyen nekem a Te igéd szerint” – gondolattal tette életét, sorsát Isten kezébe, és többé nem akarta visszavenni. Első igenjéből fakadt élete többi igenje is. Bár sorsa nem úgy alakult, ahogy egy vágyakkal teli lány megálmodta: látnia kellett József értetlen tekintetét; megélnie a betlehemi istálló szegénységét, menekülésüket Egyiptomba. Végül a kereszt alatt állt… És mégis áldottabb volt minden asszonynál. Isten áldása van rajta és mindazokon, akik elfogadják Isten ajándékát, kegyelmét. Az elfogadásban is példaképünk, ugyanakkor azért is, mert megkérdezte Istent: „Hogyan történhet ez meg?”. Példája nyomán mi is beszélgethetünk Istennel. Ennek módja az imádság, amellyel „tartjuk a kapcsolatot” az Atyával – nem csak úgy odaszólunk néha vagy számon kérjük! Fontos döntés előtt kérdezzük meg: Uram, te ezt hogyan látod jónak? Ha komolyan vesszük, hogy Isten mindenütt velünk van, bármikor megszólíthatjuk, kérdezhetjük.
A szentmise végén az egyházközség plébánosa köszönetet mondott az énekkarnak, a kántornak és mindenkinek, aki hozzájárult az ünnep szépségéhez. (M. M.), Székelyhon.ro, 2013. szeptember 17.