2010.08.10
Beszélgetés Korom Imre spirituálissal
Ez év július hónapját a kolozsvári Szent Mihály-templom közösségének szolgálatában töltötte. Ezelőtt hat évvel, a szentelése után két évet volt segédlelkész Kolozsváron. Milyen volt ide visszatérni? Milyennek találta a közösséget, hogy érezte magát?
Mindig szeretettel jöttem vissza Kolozsvárra, mert szerettem és szeretem a kincses várost, minden értékével és szépségével. A közösség már káplánkoromtól szívemhez nőtt, hiszen itt nyitott szívű és megalapozott lelkiséggel rendelkező, barátságos embereket ismertem meg.
2006 óta Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szemináriumi Líceum spirituálisa. Konkrétan miből áll a tevékenysége, mi a megbízatása?
A diákok lelki nevelése az elsődleges feladatom. Ez abból áll, hogy naponta szentmisét celebrálunk a közösségben, a napot Istennel kezdjük és vele is végezzük. Minden este egy rövid elmélkedéssel egybekötve esti imát tartok a diákoknak. Ezenkívül hétvégén rózsafüzér-ájtatosságot és szentségimádást tartunk.
Hogyan viszonyulnak ehhez a programhoz a diákok?
Összetett a probléma, mert aki olyan szándékkal jön, hogy esetleg majd pap lesz, könnyebben magáévá tudja tenni ezt a viszonylag szigorú keretet. Nem sokan fogadják lelkesedéssel a lelki életre való nevelést, mert olyan korban jönnek hozzánk a fiúk (14-18 évesek), amikor minden, amit a világ nyújt, érdekesebb és izgalmasabb, mint amit az iskola keresztény szellemisége képvisel. Az idő elteltével azonban megalapozott katolikus keresztény világnézettel kerülnek ki tőlünk a diákok, függetlenül attól, hogy a papságot választják vagy sem. Azok közül, akik nem a papságot választják, döntő többségben egyházi közegben folytatják mindennapi tevékenységüket, gondolok a hitoktatásra, a karitatív és szociális munkára vagy az egyházzenei tevékenységre. Mindenképpen hitüket a hétköznapokban is megélő és megvalló keresztény emberek nevelésére törekszünk, és úgy érzem, ez sikerül is.
A felvázoltak alapján úgy tűnik, mintha a fehérvári élet egy sziget lenne. Milyen kapcsolatban állnak a diákok az egyház és az oktatás „világi” részével?
Diákjaink életét nem úgy kell elképzelni, hogy egy kollégium falai között, tömjénfüsttel körülvéve, imádságban töltik el a négy évet. Az iskola tananyag-beosztása azonos bármelyik humán líceum tananyag-beosztásával. Helyet kapnak ebben a különböző nyelvek, a román, a magyar, a latin, a német, az angol, történelem, földrajz, a reál tantárgyak. Nagy hangsúlyt fektetünk a liturgikus és zenei képzésre, ami alkalmat ad arra, hogy növendékeink bármilyen helyi vagy nemzetközi versenyen, felmérésen megmutassák tudásukat. Eddig szépen szerepeltek mind hazai, mind nemzetközi szinten, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét. Az ilyen alkalmak adják a találkozás lehetőségét más iskolák diákjaival. Ekkor ismerkednek egymással, tapasztalataikat kicserélik és ötletekkel jönnek, hogy mit lehetne másoktól átvenni és a mi közösségünkben is meghonosítani. Így született meg egy néptánceggyüttes gondolata, amely arra hivatott, hogy Erdély népének hagyományait megismertesse az érdeklődőkkel.
Milyen téren segített papi öntudatának fejlődésében az elmúlt négy év, amelyet a fehérvári kisszemináriumban a fiatalok lelki gondozásával töltött?
Amikor ilyen felelősségteljes hivatása van valakinek, és a főpásztor a jövő szolgálatával bízza meg, elengedhetetlen az, hogy az ember, aki mindezt felfogja és tudatosítja magában, komolyan vegye a munkát. Én szeretettel és szigorral nevelek. Sokszor fájdalmat okozok – a nagyobb jó érdekében. Jó tapasztalatnak tartom gyulafehérvári tartózkodásomat, mert az állandó önképzésre, tanulásra sarkall. Ma egy pedagógusnak csak úgy lehet tekintélye diákjai előtt, ha művelt és emberséges. Ezt igyekszem megvalósítani nevelői munkámban, ott, ahová az egyház állított, addig, amíg az egyház jónak látja.
Az idő folyamán tanult- e valamit a diákoktól?
Diákjaink nyitott, őszinte emberek, sokkal közvetlenebbek, mint mi, felnőttek, mert bennük nincs képmutatás, és nem helyezkednek, hanem a valós arcukat mutatják minden esetben. Ha valami tetszik, elmondják, ha nem tetszik valami, megkritizálnak. A nevelőtől függ, hogy ezt a tulajdonságukat hogy fogja fel és hogyan tudja kezelni. Ami igazán lényeges, az belül van, és a belső várnak a tégláit mi, katolikus papok, tanárok tesszük, fektetjük egymásra a diák lelkében. A várat megvédeni, azt továbbépíteni már a kiforrott, keresztény szellemiséggel rendelkező katolikus fiatalember feladata.
Kérdezett Rajka Mária, Vasárnap, 2010. augusztus 8.