2011.07.19
Ha nem tetszett, térítik a költséget
Idén már második alkalommal szervezte meg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthona a nyári lovaglóiskolát. Az ötnapos táborozás során a résztvevők – tucatnyi különböző korú gyerek – megismerkedhetnek a lovaglás technikájának alapjaival, de ízelítőt kapnak a lótartás és –gondozás alapismereteiből is.
Tucatnyi, többségben szülőjével érkezett kisgyerek várta izgatottan tegnap reggel Gyergyószárhegyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthona alszegi épületében, hogy kezdődjön már a lovaglóiskola. László Pál, az alapítvány lovardájának autodidakta lovászmestere azonban nem híve a látványos külsőségeknek: ő egyszerűen kávéval kínálta a felnőtteket, miközben menyasszonya, Kolumbán Andrea-Orsolya pedagógus és a tábor önkéntese barátsághálót szőtt a gyerekekkel, ismertetve közben a házirendet és azt az aranyszabályt, hogy a barátok mindig segítik egymást. Miután a fonalból szőtt barátságháló egy-egy darabját karjukra kötötték a gyerekek, elindultak felfedezni a hatalmas udvart és ismeretséget kötni annak lakóival.
Hópehely és Bandi
„Nagyon szeretem a lovakat, és meg akarok tanulni lovagolni” – jelentette ki határozottan egy apró legényke, miközben a Gyergyóditróból érkezett lánytestvérpár egymás szavába vágva újságolta, ők bizony már másodszor vannak itt, ugyanis annyira megszerették a lovaglást, hogy visszatértek „repetára”. Eközben Orsolya megismerteti a gyerekeket a két házőrzővel, és megtanulhatják azt is, hogy kísérő nélkül nem szabad közel menniük a kutyákhoz. De megcsodálhatták a baromfiudvar kisebbnagyobb lakóit is, láthatták, hol élnek a malackák és a bocik, illetve hol „laknak” a lovak, amelyekkel rövidesen barátságot köthetnek. Még a külső szemlélő számára is élmény volt, amikor a lovászlegények elővezették Hópehelyt és Bandit, a két hátaslovat, amelyek a kezdő lovasok legjobb barátai. Hópehely és Bandi egyébként békésen tűrte a gyerekek közelségét, szinte parancsszó és különösebb irányítás nélkül tudták, mi a dolguk. Amíg minden gyerek fejére „kobakvédő sisak” került, az alatt azt is megtanulhatták, hogy a pacikhoz mindig szemből kell közelíteni, hogy a ló láthassa lovasa szándékát.
Lovarda adományként
Közben László Pál, a ferences lovarda mindenese arról is tájékoztatott bennünket, hogy a tíz versenylóból álló állományt a budapesti Wippenhauser István adományozta a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, sőt egy évig anyagilag is támogatta az indulást. „Most már önfenntartókká kell válnunk” – magyarázta a lovászmester, kifejtve, hogy a lovak abrakjának egy részét önerőből, önkéntesek segítségével termelik meg, illetve a hiányzó összeget a nyári lovas iskolák szervezéséből fedezik. Mint mondta, egyébként a lovarda az alapítvány gondozásában lévő gyerekek nyaraltatását is szolgálja, ezért van minden táborozó szériában néhány nem fizető résztvevő. Amúgy, akik nem ingyenesen táboroznak, azoknak szimbolikus összeget kell adományozniuk az alapítványnak, mely messze a hasonló táborozások ellenértéke alatt van. Ezért a gyerekek öt napig ismerkedhetnek a lóval és a lovaglással, kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, kirándulhatnak, és emellett sok mindent megtanulhatnak az állatok viselkedéséről.
„Minden tábor elején elmondom a szülőknek, ha a gyerek nem érezte jól magát, visszaadjuk a pénzt” – szögezte le László Pál, kifejtve, hogy erre még nem volt példa a lovarda kétéves fennállása óta.
Jánossy Alíz, Hargita Népe, 2011. július 19.