Balázsolás – a szent és legendái

Hagyományos Szent Balázs-ábrázolás: hal és keresztezett gyertyák

Orvosok, muzsikusok pártfogója

Balázs is a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban elevenen maradt meg, de életükről alig vannak adataink. Mit is tudunk hát Szent Balázsról?
Több változatban fennmaradt legendája szerint örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspöknek választotta. Balázs – követve a Szentlélek indíttatását – visszavonult egy magányos hegyi barlangba, bár ez nem egyezett a kor püspökeszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. A legenda szerint vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki.

Sajnos, nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó is tudomást szerzett róla. Agricola 316 táján is folytatta Kis-Örményországban a Licinius császár által elrendelt keresztényüldözést. Balázs remete-püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és a helytartó elé vigyék. Mivel nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba vetették. Akárcsak előtte barlangjában, a börtönben is sok ember kereste fel, segítségét kérve. Rabságában számos csodát tett, amelyekről a legenda beszél.

Vízbefojtásra ítélték, de mint oly sok szenttel előfordult, a természet törvénye most is meghajolt Isten akarata előtt, és a víz nem ártott Balázsnak, teste újra meg újra felszínre jött, bármennyi követ is kötöttek rá. Végül lefejezték.

Legendája szerint egy nap rémült anya sietett hozzá, mert fia fuldokolt egy torkán akadt halszálkától. A szent megáldotta a fiút – más változat szerint eltávolította a szálkát –, így megmentette a haláltól.

A Balázs-legenda első, a IX. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen bazilika altemplomában található. Szent Balázs (Blasius) tisztelete nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten legkésőbb a VI. századtól, Nyugaton a IX. századtól már a torokbajok ellen védő szentként tisztelték. Tisztelete a latin egyházban a XII. századtól lett általános, ünnepét a római katolikus egyházban ettől kezdve tartják február 3-án.

A késő középkorban a 14 segítőszent közé sorolták. A Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a XVI. században keletkezett, s a XVII. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében. Minden év február 3-án (és a következő vasárnap) kiszolgáltatjuk templomainkban a Balázs-áldást: a pap a hívő nyakához két, egymással keresztezett égő gyertyát tart, és elmondja a torokbajok elleni áldást.

FEBRUÁR 3. BALÁZSOLÁS
Balázs-áldást oszt a katolikus egyház: a két keresztbe tett gyertya segítségével elmondott áldás megvéd a torokbajtól és minden más betegségtől. Parázsra vetett alma héjával füstölik meg a szenvedőket, hogy ezáltal a betegséget, fájdalmat okozó gonoszt elűzzék. Balázs napja egykor az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés és az időjárásjóslás napja is volt. A magyar szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét arra számítva, hogy Balázs így majd megvédi a szőlőket, és szőlőéréskor elűzi a madarakat, hogy azok ne tegyenek kárt a szemekben.

 

FEBRUÁR 5. GONOSZŰZŐ ÁGOTA
A magyar néphiedelem szerint Szent Ágota napja a leginkább alkalmas a gonosz szellemek és a kártevők elűzésére. Ezért a házak minden szobáját és az összes gazdasági épületet – a sarkoktól középre haladva – tisztára söpörték. Azt tartották, hogy ilyenkor a szeméttel együtt a kártevőket is kidobják az épületekből.
 

KOVÁCS SÁNDOR főesperes, Szabadság, 2012. február 3.