2012.02.05
2012. január 30-án elhunyt Egyed Mária, M. Lénárda mallersdorfi ferences nővér. Áldozatos élete közismert volt különösen a papság körében, hiszen hosszú éveken át szolgált a szeminárium konyháján. Életének 88., szerzetesi életének 65. évében szólította haza az Úr, akinek felajánlotta életét. Tamás József segédpüspök temette február 2-án a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomból. Az alábbiakban a rend erdélyi elöljárójának rövid nekrológját olvashatjuk:
M. Lénarda, Maria Egyed nővér 1924-ben született Lövétén (Hargita megye). Több testvérével együtt olyan keresztény családban nőtt fel, amelyben a mindennapi imának biztos helye volt. Már 14 évesen, 1938. május 8-án lépett be a brassói Szent családról nevezett Szegény Ferences Nővérek rendjébe.
A tehetséges lány a szilágysomlyói filiában fejezte be tanulmányait, majd 1940-ben Kolozsvárra került, és a klinika konyháján dolgozott. 1943-ban, Szent Péter és Pál ünnepén másik 30 posztulánssal együtt beöltözött. A második világháború zavargásai közepett, az orosz hadsereg bejövetelekor 1944 szeptemberében az anyaházba menekült. Két évig a regensburgi szemklinikának a konyháján segédkezett, valamint az irgalmas testvéreknél Straubingban. Itt tanult meg nagyon jól németül. 1946-ban visszajöhetett Erdélybe. Nagyon rövid előkészület után, 1947. június 29-én Kolozsváron tett első fogadalmat. Már aznap Gyulafehérvárra ment a szeminárium konyhájára dolgozni, és 35 éven keresztül végezte ezt a szolgálatot nehéz feltételek mellett, hiszen gyakran a kimerülő kamrakészlet ellenére elégséges ételt kellett tennie az asztalra egy nagy sereg iskolásnak és egyetemistának. Ez a helyzet kedvezett küzdő természete megnyilvánulásának: sok jó ötlettel és tetterővel, Istenbe vetett nagy bizalommal mindig előteremtett mindent. Imádásos és áldozatos élete ismert volt a papok és a szeminaristák körében is. Az illegalitás miatt 1958-ban gyóntatószékben tehetett örök fogadalmat.
Nagy öröm volt számára, hogy már 1977-ben elmehetett egy hónapra a mallersdorfi anyaházba; 40 éves jubileumát is – M. Szalézia nővérrel együtt – az anyaházban ünnepelhette.
Szemléletesen számolt be a nővérek és az egyházmegye helyzetéről (Márton Áron püspök akkor házi őrizetben volt). A nővérek egymás közt csak korlátozott módon tarthattak kapcsolatot. A Ceauceşcu-rezsim bukása után Lénarda nővér volt a húzóerő az erdélyi rendi közösség újraindulásakor: számára ez olyan álom teljesülését jelentette, ami hosszú évek során csak utópiának tűnt. Nagy örömmel várta az első beöltözés ünnepét Székelyudvarhelyen 1992 márciusában, egész éjszakán át dolgozott – akkoriban még egy nagy fáskályhán. Mikor már csak ő maradt a gyulafehérvári házban, 2003-ban kérte áthelyezését az anyaházba. Itt a fő feladata az imaapostolság volt. Szívesen időzött a kápolnában. Az évek teltével egyre több segítségre szorult. A székelyudvarhelyi nővérek szívesen vállalták ezt a szolgálatot, így 2008-ban ismét visszatérhetett szülőföldjére. Az egészsége egyre romlott, 2010 márciusában combnyaktörést szenvedett, attól kezdve teljesen ágyhoz kötött volt. ebben az élethelyzetben is foglalta az állandó imát az egyházért, az egyházmegye és a rendi közösség céljaiért, ez jellemezte élete utolsó hónapjaiban is.
M. Michaela
Vasárnap, 7. szám, 2012. február 12