2012.03.08
A nagyböjti idő többek között a bűnbánatról is kellene hogy szóljon, viszont sokan egyszerűen nem érzik, hogy bűnt követtek volna el. A rendszeresen gyóntató papok szerint a bűntudat az értelem tevékenysége kellene hogy legyen, és felhívják a figyelmet arra: érdemes úgynevezett lelkitükröt használni a szentgyónás előtti lelkiismeret-vizsgálatkor.
E század bűne a bűntudat elvesztése – mondta XII. Piusz pápa 1946-os rádióüzenetében. Az azóta szállóigévé vált mondat talán éppen a bűn értelmezésének változatossága miatt is aktuális ma. Bizonyára többen érzik úgy, hogy többnyire keresztény értékek mentén rendezték be életüket, nagyobb bűnöket nem követtek el, így az sem világos számukra, miért kellene gyónniuk. Román János, a szatmárnémeti Kálvária-templom plébánosa éppen ezért azt tanácsolja, hogy ne az érzelmeink alapján döntsük el a tettekről, hogy az bűn-e, vagy sem. „Fontosnak tartanám, hogy ha valaki szentgyónásra készül, használjon lelkitükröt, legyen egy segédanyag, ne érzelmei alapján ítéljen – magyarázta a plébános. – Az ember sokszor nem érzi azt, hogy bűnt követett el, ennek felfedezése nem a legkellemesebb érzés. A bűnbánat az értelem tevékenysége kellene hogy legyen.”
Elmondta, ritkán találkozik felületes gyónásokkal. „Aki bemegy gyónni, jó szándékkal teszi – folytatta Román János. – Meg szoktam dicsérni, ha valaki nagyon jól felkészül, azt gondolom, az igazi harcosok azok, akik nem másokat, hanem önmagukat győzik le. Mindenkinek szüksége van egy húszperces sivatagra, kivonulásra, hogy találkozhasson vadállataival és angyalaival. A jó önismerethez az is hozzátartozik, hogy jó és rossz oldalunkat is ismerjük.”
A bűn megfoszt az élettől
„A bűn mindig közénk és a Jóisten közé furakodik be, a halálos bűn elszakít Istentől, a bocsánatos bűnök felhalmozódnak, elidegeníthetnek – magyarázta Pantea Tibor kolozsvári ferences szerzetes. – Elfordulás az élet forrásától, nem véletlenül a bűn következménye a halál. A bűn az az élősködő, ami megfoszt az élettől. Mindez rólunk szól, Isten nem morcoskodik, ha az élet forrásával elhanyagolom a kapcsolatot, honnan várom, hogy élet, életkedv legyen bennem?” – folytatta a szerzetes.
Olyan, mint a szerelemben
Tibor testvér úgy gondolja, aki fejlődni akar a lelki életben, havonta egyszer elvégzi gyónását akkor is, ha nincs halálos bűne. „Ezzel nagyon kell vigyázni, ugyanis könnyen megjelenik az eltávolodás Istentől. Ha ma elhanyagoltam, holnap is megteszem, és lassan eltávolodom. Olyan, mint a szerelemben, azt a tekintetet, amelyet nem látunk, lassan-lassan elfelejtjük – folytatta szemléletes hasonlattal a szerzetes. – Kezd kihalni bennünk a vágy, a halálos, bocsánatos bűnök finoman, tapintatosan csapnak be, és távolítanak el Istentől és embertársainktól.” Beszámolt olyan esetekről is, amikor valaki húsz vagy akár negyven év múltán tért be újra a gyóntatószékbe. „Általában olyankor kerül ilyesmire sor, ha az illetőnek valami komoly dolog történik az életében, valami, ami nagyon megrázta, kinyitotta a szemét. Van, aki élte a kis hétköznapi életét, és találkozott az örömhírrel szentmisén, vagy más életében látta meg Isten jelenlétét, hatását, és ő is akart belőle. A papok annak örülnek ilyenkor, hogy Isten megjelent az emberek életében, újabb bizonyíték arra, hogy nem lehet úgy eltávolodni, hogy Isten ne találna ránk” – összegzett Tibor testvér.
Gyónni természetes
Bár a bocsánatos bűnöket nem muszáj meggyónni, Dobos Irénke úgy gondolja, hogy a bocsánatos bűn is bűn, így azt is el szokta mondani, ha valakit megbántott, vagy nem segített kellőképpen.
A főállású nagymama szerint a keresztény ember halálos bűnt nem is követ el. Elmondta, a bűnbánat szentségéhez általában havonta egyszer járul, és amikor megszabadul a bűneitől, rendszerint megkönnyebbül. El sem tudná képzelni az életét gyónás nélkül, természetesnek tartja, ugyanakkor a keresztény ember kötelességének is.
Lelkitükör felnőttek, különösen házastársak részére
I. Hogyan szeretjük Istent?
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Utánanézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Olvasom-e naponta a Szentírást? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról, egyházamról? Megbeszélem-e családommal a vasárnapi prédikációt?
Az imádság: Rendszeresen, szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni? Rendszeresen imádkozom-e együtt a családommal?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e szentmisére? Együtt megyek-e szentmisére a családommal? Tevékeny-e a részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust? Segítségére vagyok-e másoknak, hogy részt tudjanak venni a vasárnapi szentmisén?
A bűnbánat: Komolyan törekszem-e hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat, szavaimat, indulataimat? Egészséges-e az életmódom, mértékletes vagyok-e? Megbánom-e naponta a bűneimet? Meg tudok-e bocsátani másoknak Jézus kedvéért? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?
II. Hogyan szeretjük embertársainkat?
Házastársamat: Szeretem-e úgy, mint régen? Teszek-e érte mindennap valamit? Figyelmes vagyok-e, kimutatom-e szeretetemet? Észreveszem-e, megdicsérem-e kedveskedését? Érdekel-e munkája, napi gondja, baja? Megbízom-e benne, őszinte vagyok-e hozzá? Segítek-e neki mindenben? Nem vagyok-e önző, aki csak a saját örömét, kényelmét keresi? Van-e időnk egymás számára? Meg tudunk-e beszélni mindent? Elviselem-e hibáit, nem panaszkodom-e rá mások előtt? Kedves vagyok-e rokonaihoz, régi ismerőseihez, munkatársaihoz? Ügyelek-e a külsőmre otthon is? Szívesen vagyok-e otthon? Törekszem-e arra, hogy házastársam jól érezze magát mellettem?
Gyermekeink: Vállalok-e értük áldozatot még a kényelmem árán is? Következetes vagyok-e a nevelésben? Egyetértek-e házastársammal ezekben a kérdésekben? Jó példát adok-e nekik? Foglalkozom-e velük, őszinte vagyok-e hozzájuk, és ők bizalommal fordulnak-e hozzám? Komolyan veszem-e vallásos nevelésüket? Törődöm-e azzal, mit olvasnak, kivel barátkoznak, mivel töltik az idejüket? Szeretettel fegyelmezem-e őket?
Otthonunk: Törődöm-e otthonommal? Családom tagjai jól érzik-e magukat otthon? Szívesen látom-e a vendégeket? Milyen vagyok a közös étkezések alkalmával? Vannak-e közös programjaink, részt veszek-e bennük?
Szüleink: Sajátoménak tekintem-e házastársam szüleit? Megbecsülöm-e szüleinket? Segítek-e nekik? Jó kapcsolatban vagyok-e velük? Nem akarom-e kihasználni őket? Elnéző vagyok-e gyengeségeikkel szemben?
Barátok, ismerősök: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki egészségére? Hogyan viselkedem és bánok nőkkel, férfiakkal? Szereztem-e másoknak örömet? Szoktam-e másoknak segíteni? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
A közösség: Becsülettel teljesítem-e kötelességeimet? Képezem-e magam? A közösség életéből kiveszem-e a részem? Vállalok-e társadalmi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható, igazmondó vagyok-e? Elviselem-e az embereket, én elviselhető vagyok-e?
Az egyház: Részt veszek-e a keresztény közösség életében? Milyen apostoli szolgálatot vállalok? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény ember vagyok-e?
Mihály Noémi Katalin, Keresztalja, 2012. március 5.