2012.04.02
Aki Székelyudvarhelyről északi irányban, a tőle mindössze 13 km-re fekvő Oroszhegyre utazik – évszakoktól függetlenül –, pazar látványban részesül. A kadicsfalvi eltérő után, a Nagy-Küküllőbe ömlő Bosnyák-patakkal majdnem párhuzamosan, kanyaros dombvonulaton vezet felfelé az út a falusi turizmus mintapéldájaként is számon tartott Tibódba, ahonnan egy kis lejtőn ereszkedhetünk a dombhajlatok alá települt Székelyszentkirályra, hogy aztán a Hosszúmezőn felkapaszkodva fokozatosan feltárulkozzon előttünk a községközpont, Oroszhegy.
Először a templomot pillantjuk meg, amint kiemelkedik a sok apró ház közül, aztán, ahogy közeledünk, szemünkbe tűnik a neoklasszicista, elegáns kivitelezésű régi községháza, majd a frissen felújított óvoda és polgármesteri hivatal meg a többi közhasznú épület.
A falu első temploma az 1334. évi pápai tizedszedéskor már biztosan létezett. Ez a templom némelyek szerint a diafalvi falurészen állott 1670-ig, de ezt akkor a nedvesség miatt nem lehetett tovább fenntartani. 1670-ben a mai falukközpontban, a fontosabb utcák találkozásánál egy kisebb dombra épült fel az új istenháza. Alig több mint négy évtizeddel később már konkrét adataink vannak a templomról. Az 1711-es canonica visitatióból származó feljegyzés arról tanúskodik, hogy a templomot Nagyboldogasszony tiszteletére emelték, két oltára van, az egyház egyik földje pedig a „Diafalvi határba Haydo Péter háza alatt” van. Az 1721-ben tartott canonica visitatio alkalmával feljegyezték, hogy az oroszhegyi templomot Halmágyi Sámuel licenciátus szolgálja, a templom kis helyen fekszik (kicsi), zsindellyel van fedve, előtte fatorony áll, amelyben két harang van.
Az 1760-as egyházlátogatási jegyzőkönyv nagyon részletesen leírja a közel egy évszázados épület állapotát, és az egyház ügyeibe is bepillantást nyerünk. Kiderül, hogy a templom a falu közepén áll, régi és romos állapotot mutat. Annyira szűk és csekély, hogy a hívek harmada kénytelen a falakon kívül hallgatni a misét.
Nagyon fontos számunkra az a feljegyzés is, amely a „hegyi” [a Lázhegy nevű platóról van szó, a falutól északra] kőkápolnára vonatkozik. Az 1760-as vizitáció megemlíti, hogy ezt a kápolnát Jézus mennybemenetelének tiszteletére építették. (Meg kell jegyeznünk, hogy a kápolna közelében van az „Urusos kút”, ahol a hagyomány szerint csodás gyógyulások történtek. Valószínű, hogy ezek a gyógyulások, csodás jelenségek hívták életre ezt az „erdei” kápolnát, ahová minden évben áldozócsütörtökön az oroszhegyiek és a környék népessége elzarándokolt. Az erdei kápolnához való búcsújárást azonban az egyházi hatóság a 18. század végén betiltja a mind gyakrabban előforduló erőszakos cselekmények, verekedések miatt, sőt a kápolnát magát is leromboltatják.)
1766–1770 között, a szűk és romos templom helyébe újat emelnek az oroszhegyiek Tamási György olvasó-kanonok hathatós közbenjárásával és anyagi segítségével. Az új templomról először az 1770-es (helyesebben 1771. január 31-i) vizitáció során felvett jegyzőkönyvből értesülünk Fontos megjegyezni, hogy ekkor épül először torony a templomtesthez. A hajóhoz a déli oldalon egy portikusz csatlakozott, a szentély félköríves kialakítású volt, és az északi részéhez építették hozzá a hajó falába nyúló sekrestyét. Nagyon szépen látszik az 1769–1773 között Erdélyről készített I. katonai felmérésen a diafalvi falurész, az út jobb oldalán lévő szabályos elrendezésű telkekkel és a központi rész, a cinteremfallal körülvett templommal és az azt övező halmazos, zegzugos utcákkal. A 19. század húszas éveiben a templomhoz három felszentelt harang tartozott: a legnagyobbat – egy négymázsás harangot – az oroszhegyi születésű Tamási György olvasó-kanonok öntette 1772-ben Budán. Volt még egy kétmázsás, feliratos (leszerelt?) harang, és egy 1709-ben öntött 90 fontos is. Ugyancsak Tamási György építteti saját költségén a parókiát is 1777-ben – derül ki az 1824-es vizitációból.
A templom mai alakját az 1937–1940 közötti nagyszabású átalakítás nyomán nyerte el. Ekkor a szép barokk(os) tornyot meghagyva, de h agymasisakját (amely még egy, a múlt század 30-as éveiben készült fényképfelvételen jól látszik) gúla alakúra cserélték, az óraíves kialakítást elbontották. A hajót megnagyobbították, a szentélyt és a sekrestyét újraépítették. A 18. századi templom északi hajófalát meghagyták, de elbontották a déli falat a portikusszal együtt, valamint a félköríves záródású szentélyt és az ahhoz csatlakozó sekrestyének a hajóhoz simuló részét. A hajót déli irányban kiszélesítették az egykori portikusz külső faláig, az egykori szentély tengelyében pedig egy-egy kápolnát emeltek az északi oldalon a régi sekrestye falainak felhasználásával. Így ma az oroszhegyi templom főhomlokzatát a vaskos, rézsűs támpillérekkel erősített négyszöghasáb alakú torony uralja, amelynek déli oldalához ragasztottak egy, az orgonakarzatba csigavonalasan felvezető lépcsőt magában foglaló, félkör alaprajzú, bádoggal fedett építményt.
A főbejárat a torony alatt nyílik, de ahhoz, hogy a templombelsőt szemügyre vehessük, még át kell haladnunk az orgonakarzat alatt. A tágas hajóba az északi és déli oldalon három magas, félköríves ablak engedi be a fényt. Hasonlóan jó megvilágításról beszélhetünk a Lourdes-i Szűz Mária- és Jézus Szíve-oltárokkal ékesített mellékkápolnák esetében is. A Mennybe felvett királyné, könyörögj érettünk! feliratú diadalívhez kapcsolódik a sokszög öt oldalával záródó szentély a főoltárképpel, amely Mária mennybemenetelét ábrázolja. Érdekes módon a képhez nem tartozik oltárfelépítmény és hátfal sem, mindössze vaskapcsokkal rögzítve lóg a szentélyfalon. A régi oltárkép, amelyen szintén Mária mennybevitelét ábrázolták, ma a plébánia épületében található, a hittanteremben. Észak-itáliai hatásra fogant, valószínűleg a 18. században készült. Máriát felhőkön ülve, kék köpenyben, kitárt karokkal, négy angyal(fej) társaságában láthatjuk. A kép felirata: ASSUMTIONEM MARIAE.
A templomot 1995-ben Sebestyén Domokos plébános működése idején festették újra, meghagyva a főboltozat 1957-ben elkészült három festményét: az orgonakarzat fölött lévő Angyali üdvözletet, a hajó fölött lévő íves keretbe foglalt Pásztorok imádását és a diadalív előtt lévő Szent Családot. A hajófalakra 1974-ben kerültek festett képek Csíki Józsefnek köszönhetően. Az északi oldalon Péter László egykori oroszhegyi plébános védőszentjét – Szent László királyt – festette meg, kiragadván a lovagszent legendájából azt a jelenetet, amint szomjazó seregének vizet fakaszt a sziklából. A szemközti oldalon Szent István király legendájának azt az epizódját látjuk, amint koronáját felajánlja a Magyarok Nagyasszonyának. Ennek a falképnek a direkt előképe Benczúr Gyula oltárképe a budapesti Szent István-bazilikában.
Az oroszhegyi templom berendezési tárgyaira a legkimerítőbb adatokkal legkorábban az 1824-es vizitációs jegyzőkönyvben találkozunk. E szerint ekkor a templom falait a „via crucis”, azaz a kereszt útja (stáció)képei díszítették. A leírások alapján azt feltételezzük, hogy a „nagy oltár” a barokkra jellemző oszlopos architektúrás kialakítást követte. A fent említett forrás világosan említi, hogy a „nagy oltáron” négy oszlop között két szobor van: a Szent Józsefé és a Szent Jánosé. A tabernákulum ajtói két kerub alakjával díszítettek, a falon pedig Szent Joachim és Anna képe függ. A továbbiakban azt olvashatjuk, hogy a templomnak három felszentelt oltára van: a főoltár titulusa a Mennybe fölvett Mária, a jobb oldalon Szent György tiszteletére szentelt, míg a bal oldalon a Szent Kereszt (mellék)oltár található. Ezeket az oltárokat sajnos a 20. század eleji templomátalakításkor lebontották, és ma már nincsenek meg. Egy 1940. augusztus 15-én, Oroszhegyen keltezett jegyzőkönyv szerint a „régi templom lebontott oltárainak anyaga elraktározva az új templom kórusában” van. Adataink vannak arra vonatkozóan, hogy 1941 márciusában az oroszhegyi egyházközség vezetői árajánlatot kérnek az Oberbauer nevű budapesti templomberendező és zászlókészítő vállalattól az új templom használati tárgyainak ügyében. Így szó esik többek között az „oltár-tervrajzról”, a „meglévő oltárképről”, illetve arról, hogy „az oltárkép az oltárfelépítménybe legyen-e beépítve, vagy pedig teljesen különállóan lógjon a szentély falán”. Ebből arra következtethetünk, hogy a már Orbán Balázs által is említett (második) főoltárképet igyekeztek a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva elhelyezni. A korabeli oroszhegyi plébániai iratok szerint 1942. október 30-án az oltár, áldoztatórács és szószék tervrajzainak kivitelezését az Egyházmegyei Egyházművészeti Bizottság – fenntartásokkal ugyan, de – engedélyezi. A (második) főoltárkép végül is felépítmény nélkül került a szentély falára. Mária mennybemenetelét ábrázolja: angyalok viszik fel az égbe Máriát, miközben a sír körül összegyűlt apostolok csodálkozva néznek utána és halotti leplét tartják kezükben, amelyben a Mária üres sírjában talált rózsák vannak. A kép felső regiszterében láthatjuk a Máriát váró Szentháromságot.
Az oroszhegyi templom legkvalitásosabb darabja egy 17. századi, Szent Katalin misztikus eljegyzése témájú táblakép, amely a szentély északi részén, a papi szék fölött található. Ez a kép Temesvárról került Oroszhegyre 1962-ben Vass Sz. Áronnak és feleségének Erzsébetnek köszönhetően, akik rövidesen szülőfalujuk templomának adományozták. Egy aranyozott keretben lévő 17. századi, olajjal vászonra festett ellipszoid alakú kompozícióról van szó, amely Szent Katalin misztikus eljegyzésének jelenetét ábrázolja. A gyermek Jézus, aki Mária ölében ül, Katalin bal gyűrűsujjára húzza a gyűrűt, közben pedig tekintetét édesanyja felé fordítja. Egy összetett kompozíciót láthatunk, a három alak megfogalmazása nagyon jól sikerült: Szent Katalin kék színű, dús redőzetű felsőruhát visel, haja kontyba van tűzve, jobb kezét szívére teszi. Márián vörös, ugyancsak bő redőjű ruhát láthatunk, bal kezével az ölében ülő gyermekét tartja. Jól érvényesül a festményen a fény-árnyék hatás, jellemző a mozdulatok finomsága és érezhető a szereplők közötti bensőséges viszony. A kép hátterében hegyek és épületek rajzai vehetők ki, a jobb oldalon pedig dús lombozatú fákat figyelhetünk meg. Szent Katalin és a gyermek Jézus gyűrűváltásának számtalan ábrázolása született. Említhetjük id. Lucas Cranach (1472–1553) képét, amelyen a jelenetnek több szemtanúja van. Folytathatjuk a sort Fra Bartolomeo (1472–1517) olasz reneszánsz festővel, vagy éppen Annibale Carraccival (1560–1609) is. A legközelebbi analógia azonban Ciro Ferri (1634–1689) nevéhez köthető. 2005-ben a gyulafehérvári Egyházművészeti Bizottság leltárba vette az oroszhegyi templomban lévő műtárgyakat. A Bizottság szakemberei a Szent Katalin misztikus eljegyzése tematikájú képet a bécsi Kunsthistorisches Museum képtárában lévő 1686-ban készült Ciro Ferri-mű másolataként azonosították, de annak a lehetőségét sem zárták ki, miszerint egy XVII. század végi replika volna.
Kovács Árpád, Hargita Népe, 2012. március 30.