Székelyudvarhelyi barátok temploma

A székelyudvarhelyiek által leginkább barátokként emlegetett ferencesek jelenléte a városban több évszázadra nyúlik vissza, de a hagyománnyal ellentétben nem a várban lévő egykori kolostortemplom volt ősi székhelyük, mivel végleges megtelepedésüket csak a 18. század elejétől számíthatjuk. Ennél sokkal régebbre tehető viszont az Assisi Szent Ferenc által 1209-ben alapított, a szegénységet életszabályuknak választó és a prédikálást fő feladatuknak tekintő szerzetesrend erdélyi megjelenése, hiszen első kolostoraikat még a 13. század végén és a 14. század elején alapították a szászok lakta városokban (Beszterce, Nagyszeben, Szászváros).

A kolostoralapítások a következő században is folytatódtak, a 15. század közepén Csíksomlyón is megjelentek a ferencesek, akiknek itteni építkezéseit nagy valószínűséggel Hunyadi János is segítette. Egy évszázad múltán, a hitújítás következtében azonban már nemhogy újabb terjeszkedésre nincs lehetőségük a barátoknak, hanem meglévő kolostoraikat is kénytelenek elhagyni, csupán Csíksomlyón maradhatott két-három ferences.

A székelyudvarhelyi kolostoralapításnak kedvezett a 18. századi katolikus visszarendeződés, amikor lehetőség nyílt a korábban már létező rendházak visszaszerzésére és újak építésére. A régen áhított megtelepedésnek Lakatos István udvarhelyi telekadományozása adta meg az elszalaszthatatlan lehetőséget. Lakatos István csíkkozmási főesperes 1705. október 25-én a csíksomlyói kolostorban kelt végrendeletében az udvarhelyi Piactér alsó, északnyugati részén alló házát és az ahhoz tartozó telket a ferenceseknek adományozta. A jegyzőkönyvből jól kivehető az adományozott telek helye, e szerint az akkori Piactér északi sarkától, a Szombatfalva irányába vezető országút mentén, a Küküllő hídjáig tarthatott az adományozott terület. Lakatos felsorolja a telken lévő épületeket is: „Az első a köház […], a másik előtte való Ó ház […]”, ezeken kívül még egy csűrt, és kis házat is megemlít. A Piactér (ma Városháza tér) alsó, északnyugati részén állhatott „a piaczra nyiló ablakával, kapujával
az a kőház, amelyet még az adományozás előtt maga Lakatos javíttat ki és alakíttat át kápolnává (Szent Péter-kápolna). Ezt követően fából konyhát, csűrt és istállót állíttatott. Mielőtt a felajánlott lakóhelyet átadhatta volna a barátoknak, 1706 kezdetén az adományozó elhunyt. A rokonság a végrendeletet nem ismerte el, és Lakatos halála után pert indított, sikertelenül, mivel a helyi hatóságok közbelépésével ugyanazon év március 30-án a hagyomány átadása megtörtént. A custos a házak őrizetére és gondozására P. Csatári Kelemen missziós atyát rendeli Udvarhelyre. Rövidesen P. Moldovai Lajos kerül a ház élére, ő két szomszédos telek megvásárlásával növeli az örökséget, a kőházat oratóriummá alakíttatja át Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére, és azt székekkel, oltárokkal rendezte be. 1707-ben a kápolnához P. Szentmiklósi Gáspár kórust emeltet, P. Tőkés Benedek pedig orgonát készített saját kezűleg bele. 1709–1710 között P. Fábiáni Bernardin volt a házfőnök, aki fából, emeletesen új cellákat és refektóriumot  építtetett, amely 1730-ig állott. Ezen munkálatok során készül el tehát a korabeli kápolna és a barátok első kolostorának magva, néhány szobával, ebédlővel ellátva. A templomépítés ügye sokáig nehézkesen haladt, az építőanyagok beszerzése hosszú évekbe telt, közben az emberekben a lelkesedés is csökkenni látszott. A korábbi tíz évig tartó német beszállásolás, az 1709–1710 között dúló pestisjárvány után az 1710-es évek végén nagy szárazság sújtotta a várost. Nem csoda tehát, hogy az adakozási kedv jócskán megcsappant. Az építkezések elkezdése Istvánffi Kristóf udvarhelyi házfőnök nevéhez fűződik. A szükséges előkészületek után 1730. augusztus 10-én letették a majdani templom alapkövét, amely a mai Városháza tér északi sarkán, a Csonkavár felé vezető Vár utca és a Szombatfalva irányába tartó Tamási Áron utca találkozásánál áll. Kezdetben a munkálatok zavartalanul folytak, ugyanis már 1734-ben a templom építésével annyira jutottak, hogy az készen állt a szentmisék végzésére. Ezt igyekszik bizonyítani a Johann CConrad von Weiss gyűjteményéből fennmaradt Udvarhely-látkép is, amelyen az öt legfontosabb korabeli épület között találjuk a ferencesek épülő templomát. A városképen a Ferenc-rendi templom Piactér felőli (délkeleti) homlokzatait láthatjuk, amint a főtér házai közül kiemelkedik. Az impozáns épület ideiglenesen tető alá hozott tornyai alacsonyak, alig haladják túl a hajó magasságát. A metszeten jól kivehetők az épület részletei is: a két vaskos, négyszöghasáb alakú torony között van a főbejárat nagy félköríves nyílása, a hajó teste jól elkülönül a tőle alacsonyabb és keskenyebb szentélyétől, az oldalkápolnák nyílásai is csakhamar szemünkbe tűnnek. Az építkezés a következő években is hasonló lendülettel folyt, hiszen Boros Fortunát a templom elkészültét 1737-re keltezi, ekkor ugyanis a házfőnök a nyilvánosságnak átadta azt. A templom korabeli főhomlokzatát vehetjük szemügyre a székelyudvarhelyi Mária Társulat 18. századi emléklapján. A metszet jobb alsó regiszterében láthatjuk a félköríves nyílásokkal áttört tornyok közötti, karéjosan lekerekített templomoromzatot. Az oromzat félköríves középső nyílását két arányos körablak övezi. A főbejárat szintén félköríves lezárású. Valószínűleg ebben az időben még nem nyerte el a mai formáját a templom, hanem utólag még jelentős átalakításon ment át. Az udvarhelyi ferences templom főhomlokzata, térszervezése különös, a ferences templomokra korábban nem jellemző megoldások érhetők tetten rajta. Feltételezéseink szerint a kolozsvári jezsuita templom lehetett a ferencesek udvarhelyi templomának (egyik) előképe. Az udvarhelyi ferences templom alaprajzát tekintve észak–dél hosszirányú, dongaboltozatos hajójához kétoldalt három-három lapos kápolna, tengelyben továbbhaladva pedig a hajó terétől szélességében és magasságában alig kisebb, rövid szentély csatlakozik, egyenes záródással. A hajó és a szentély közötti határt két erőteljes, rézsűs kialakítású falpillérre támaszkodó diadalív jelzi, amelynek vonalától a szentély végéig van kialakítva a temetkezőhelyül használt kripta. A kápolnák tengelyét követve a szentélyt mindkét oldalon sekrestye határolja. A hajó déli oldalához építették a két négyszöghasáb alakú tornyot. A főhomlokzat zárt megjelenésű, egyszerűen tagozott, a Tamási Áron utcára néz. Valójában egyetlen nagy, mozgás nélküli sík felület, amelyet a párkányok és pilaszterek hálószerűen tagolnak. Az íves záródású igényes, kőből faragott főbejárat neoreneszánsz ihletésű, keretszárát kettőzött pilaszterek alkotják, amelyek négyszög alakú talplemezére támaszkodik a faragott rózsával képzett lábazati tag. A pillérek törzsét faragott tulipándíszek tagolják. A portálé bélletén gyöngysoros díszítés figyelhető meg, amely az archivolt keretelésén is végigfut. A kapu boltívének csúcsára kis trapéz alakú zárókő került, 1728-as felirattal. (Ez ellentmondani látszik a templom 1730-as alapkőletételével.) A főbejáratot három alacsony lizénára támaszkodó szemöldökpárkány koronázza, amely fölött a háromszögű orommezőben a ferencesek emblémája van kifaragva. A keleti oldalhomlokzat tagolásának rendszere és motívumkészlete egyszerű tervezésű. Az oldalkápolnák félköríves ablaknyílásai fölött, a hajó testét mint függőleges faltagoló elemek, a kápolnák között lévő erőteljes, lépcsős pillérek tagolják. A kápolnasor meredek félnyeregtetővel fedett vonala osztja két szintre a homlokzatot, a második szint egyetlen vízszintes tagolóeleme a főhomlokzat övpárkányán látott és az oldalhomlokzat alig észrevehető koronázópárkánya alatt is végigfutó tojásléc. A hajó és a szentély mély félköríves faltagozataiban öt lóhere alakú, belülről vitrókkal díszített ablak van. A nyugati oldalhomlokzaton is ugyanúgy megjelennek a támpillérek, ma azonban alig láthatunk valamicskét a templom ezen oldalából, mert 1908-ban a kolostor északi és déli szárnyát összekötötték egy emeletes folyosóval, ami szinte teljesen eltakarja azt. Az ablakokat valószínűleg ekkor befalazták (jelentősen gyengítve így a templom jó megvilágítását) és ezután kerülhettek a nyugati oldalfal meglévő ablakainak ívbéllettel koronázott lunettáiba azok a Szent Ferenc életéből vett jelenetek, amelyek ma is láthatók.

Kovács Árpád, Hargita Népe, 2012. április 12.

Székelyudvarhelyi barátok temploma (2. rész)

A templombelső képzőművészeti díszeinek vizsgálatakor a falak díszítésének, a berendezés tárgyainak, az oltárok és a kultuszképek elemzése elengedhetetlen. Sajnos az épületben eddig átfogó jellegű falkutatás nem történt, az együttesről nem készült monografikus szemléletű feldolgozás, ezért csupán az elszórtan jelentkező feljegyzésekre és saját megfigyeléseinkre szorítkozhatunk. A templom számára készült képek nem a képzőművészet társadalmi szerepét (közvetlenséggel) tükröző műalkotások, hanem a mindennapi vallási gyakorlathoz kapcsolódó hittételeket, a szerzetesi közösségek eszméit, ideáljait megjelenítő ábrázolások. A hajó ma látható fal- és mennyezetképeit 1928-ban festette Herczeg Ferenc marosvásárhelyi festő. A nyugati oldalon, a fiókos dongák alatti lunettákban, al secco technikával festett Szent Ferenc-ciklust láthatunk. A szent életéből vett jelenetek (csodák) hangsúlyos, tört ívvel keretezett mezőkben vannak. Az orgonakarzat mellvédjén a magánáhítat célját szolgáló Fájdalmas Krisztus-ábrázolást figyelhetünk meg. A két angyal által tartott mandorlában a ruháitól megfosztott, megkínzott és keresztre feszített Krisztus felsőteste látható. A kórus fölött, a főboltozat tengelyére merőlegesen metsződő fiókos dongák közé egy gazdag, ovális stukkókeretbe foglalt képet festettek, amelyen Szent Józsefet ábrázolták a gyermek Jézussal. Puttók csoportja övezi a felhőkön álló két alakot. Jézus nevelőapja jelen van Jézus életének eseményeinél, a szakállas férfi kezében attribútumát, a liliomot fogja. A kép alsó regiszterében megjelenik Bernini Kolonnádja a Szent Péter Székesegyházzal, ez ikonográfiai szempontból érdekes megjelenítésnek számít, a környéken nem találunk hasonló tartalmú ábrázolást.
A templomhajó fiókos dongaboltozatának legnagyobb mennyezetképe minden oldalon bővített, ívelt stukkókeretbe került. Az alapformájában négyszögű keret oldalai ívesen kidomborodnak, a kép közepébe pedig bemetsződnek a szemközt lévő fiókos dongák csúcsai. A festmény alsó regiszterében, bal felől, egy oszlopokkal képzett barokk stílusú kápolna felé tartó, népviseletben ábrázolt zászlóvivő csoportot láthatunk, őket tonzúrás ferences papok vezetik. A közelükben egy zöldellő, dús lombú fát látunk (balra), ami a tavaszra utalhat. Feltehetően a csíksomlyói (pünkösdi) búcsúra való utalás ez a páratlan megjelenítés. A kép felső regiszterében, egy jelenetben Szent Ferencet mint a vallásos hívők mennyei közbenjáróját festették meg. A diadalív előtt, rombusz alakú stukkókeretben látható a ferences rend kiscímere, a szentély mennyezetét pedig egy, mandorlába foglalt „Maria assunta” (Mennybe fölvett Mária) képpel ékesítette Herczeg Ferenc, amelyet az elmúlt években végzett restauráláskor eltávolítottak, így az eredeti szentélyboltozat-festés került napvilágra. A falképek és mennyezetképek mellett ikonográfiai szempontból fontos tartalommal bírnak a templombelső különböző helyein elhelyezett táblaképek is. Nagyon hatásos és a maga naturalizmusával egészen kivételes kvalitású ábrázolás az első nyugati oldalkápolna bejáratánál lévő, Krisztus szenvedésének tragikus epizódját bemutató kép. A megostorozott Krisztus egy római oszlop előtt áll, nimbuszos fején töviskoronával, világos ágyékkötőjének vége jobb lába mellett lelóg. A kép jobb oldala nem zárul be, hanem kipillantást enged a háttérbe. Látszik a Golgota, amelynek hegyét a három kereszt jelképezi. A feltehetőleg a XVIII–XIX. század fordulóján készült képen Krisztus drámai látványt mutat: ostorozott, sebekkel teli teste elkínzott, vérét hullatja az emberiség bűneiért. Magára vont kezeiben kínzatásának eszközeit, az ostorokat tartja. Krisztus lábai előtt látható a földgömbre tekeredő, azt szorító kígyó. A barokk korában gyakori volt a Megváltó szenvedésének különböző epizódjait megfesteni, hogy a katolikus hívők minél jobban tudják átélni a szenvedések és az áldozatok misztériumát. Eredeti funkciójától megfosztva, az orgonakarzatban, a nyugati toronyfeljáró előtt található egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló olajfestmény, egyszerű fakeretben. Nem tudhatjuk, hogy korábban oltáron volt-e elhelyezve, vagy esetleg a kolostorból került át a templomba az évek során. A kép méretét tekintve nem feltételezhető, hogy a berámázáskor megcsonkították volna.
A szóban forgó festmény egy idős Szent Ferencet ábrázol. A ferences csuhában lévő szent beteg, sovány arcú, kezein láthatók a stigmák jelei. Szent Ferenc jobbjában kis keresztet tart, az előtte fekvő könyvben a Deus meus et omnia (Istenem és mindenem) sorok olvashatók, ami a Ferenc-rend jelmondata (a regula szimbóluma). Assisi Szent Ferenc népszerűsége már a középkor óta folyamatos volt, a barokk idején is megmarad az ő megmintázása. Az említett képen meggyőzően van megjelenítve Szent Ferencnek a Megváltó iránti ragaszkodása, a megváltás hittételének tudomásulvétele.
Ugyancsak a Szent Ferencet ábrázoló kép társaságában találtam rá az egykor oltárképként funkcionáló Nepomuki Szent János festményre. Nepomuki Szt. János kultusza az 1729-es szentté avatása után mindinkább felerősödik a Habsburg-birodalom országaiban. A jezsuita Bohuslav Balbin által 1725-ben kiadott Nepomuki-életrajz, amelyet Johann Andreas Pfeffel metszetsorozata kísér, mintája lett a későbbi ábrázolásoknak. IV. Vencel király a kanonokot halállal fenyegette meg, mivel az nem volt hajlandó felfedni előtte a királyné gyónásának titkát. Ezért 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába taszíttatta. A megfeszített Üdvözítőhöz intézett imája megerősítést adott Nepomuki Jánosnak halálfélelmében. A megfeszített Krisztus kultusza különleges jelentőségű a Nepomuki-ábrázolásoknál, épp az imajelenet adta a gondolatot attribútumának megalkotásához. Az udvarhelyi képen a templomtérben a keresztet magához szorító szent előtt nyitott könyv van, felette felhőkből kibukkanó puttó hozza a szentek mártíromságot jelző pálmaágat. Az oltárkép egykor a mai Lisieux-i Szent Teréz oltárt ékesítette, mivel az oltár stipesén Prága városának XVIII. századi arculatát megelevenítő reliefek figyelhetők meg, a Károly-híd részletével, ami félreérthetetlenül a gyónási titok vértanújára utal.
A Ferenc-rendiek templomában a kétemeletes barokk főoltár „hatalmas”, íves alaprajzú építménye teljesen betölti az egyenes záródású magas szentélyt, s a „teatrum sacrum” jellegű elrendezésben az oszlopok és pillérek által meghatározott fülkékben kaptak helyet a szobrok. A barokkra jellemző oszlopos architektúrát dús ornamentika (gazdag kiképzésű, aranyozott pillér- és oszlopfők, az oszlopok között lecsüngő füzérdíszek) fogja körül. A volutás szélű retabulum (hátfal) alsó részét párkány zárja le, erre támaszkodnak a hangsúlyos középső rész tartóelemei. Az oltár középpontjában, félköríves fülkében kapott helyet az a XVIII. századi Mária-szobor („Virgo Singularis”), melyet a közelmúltban Mihály Ferenc szovátai restaurátorművész restaurált. A Mária-szobor aranyozott koronából és csavart szélű drapériából képzett félbaldachin alatt jelenik meg, lábával pedig egy eretnekre tapos, amelynek rövidülésben megmintázott alakja bal kezében tollat tart. A baldachint a sudarasodó
kompozit oszlopok között az apostolfejedelmek fából készült szobra fogja közre. Szent Pétert külseje és attribútumai alapján könnyű felismerni: göndör haj, rövid, erős szakáll; kezeiben irattekercs és kulcsok, amiket Mária felé nyújt. A Máriának szentelt oltárokon az ősegyház fejét a másik apostolszenttel, Pállal együtt szokták ábrázolni. Az Apostolok Cselekedeteiben őket említik a legtöbbet. Pál apostolra Péterhez hasonlóan a kopasz fejtető jellemző. Hegyes szakállat visel, kezében könyvet és kardot fog. Az apostolfejedelmek mellett, a retabulum volutáin áll Szt. István és Szt. László Árpád-házi királyok ugyancsak fából készült szobra, a rájuk jellemző szimbólumokkal. A köpenyben, kard nélkül ábrázolt első magyar király legendájának azt az (barokk korában elterjedt) epizódját láthatjuk, amint koronáját felajánlja a Magyarok Nagyasszonyának, illetve az országot Mária oltalmába ajánlja. A másik oldalon (Szent Pál mellett) a keresztény magyar állam megszilárdítója, a lovagkirály alakja figyelhető meg. Páncélosan, köpenyben, karddal, koronával van megjelenítve. Az említett szobrokat jelenleg Mihály Ferenc restaurálja. A négy kompozit oszlop és pillér által képzett retabulum architektúráját hangsúlyos, tört ívű koronázópárkány fogja össze. A párkányra könnyed, homorú oromzat támaszkodik, amelyet aranyozott fitomorf motívumok és volutás párkányon álló, adoráló angyalok fognak közre. A kis híján a boltozatmagasságig érő oromfalon a kínhalált szenvedett Krisztus, az Atyaisten és a Szentléleket megszemélyesítő sugárnyalábok, valamint az elnagyolt kidolgozású puttófejek láthatók. Alattuk felhőket imitáló ezüstös domborművek vannak. A Szentháromság ábrázolása ez esetben az áldozócsütörtök utáni „pillanatképnek” is nevezhető, Jézus kezében fogja a keresztet, frissek a sebei. A Ferences templom főoltára a dicsőítésre választott címszent életének legfontosabb jelenetét – Mária megkoronázását és mennybevételét – mutatja be. Az előadásnak ebben az epikai részletezésében a kialakítás közt elmaradhatatlan a logikai kapcsolat.
A barokk idején különösen kedvelt téma Mária életének, az apostolok közül Péternek és Pálnak, a szentek közül a helyi, jelentős személyeknek az ábrázolásai. A főoltár emeletes retabuluma előtt egy tömbszerűen kiképzett szarkofág alakú stipes áll, amelyet fehérre festett antependium fed be. (Az alépítményt könnyed faragású aranyozott ékítmények díszítik.)  A rá helyezkedő menza (oltárasztal) lapja csekély előugrású, szélét lemezek között félpálca tagolja. Ezen helyezkedik el a szentelt ostyák őrzésére szolgáló emeletes szekrény, a tabernákulum, amelynek felső fülkéjét íves párkány zárja le.

2012. április 20.

Székelyudvarhelyi barátok temploma (3. rész)

 z udvarhelyi ferences atyák templomuk berendezésére nagy gondot fordítottak. Az oltárok, képek, szobrok, a szószék jól meghatározott program alapján volt elhelyezve. Az ájtatosság jellegének megfelelően döntötték el, hogy a templomukban hány és milyen felépítményű oltárt kell felállítani, sőt még azok  elrendezésének sorrendjéről is határozhattak. Veress Lajos 1753-ban hét oltárt említ (három-három a mellékkápolnákban van, a hetedik pedig a főoltár), de nem nevezi meg azok titulusait. Csak a főoltárról szólva állapítja meg, hogy annak közepén Szűz Mária szobra, továbbá a keresztre feszített Krisztus és két másik szobor volt látható. Az oldalkápolnákban elhelyezett oltárok (Assisi Szent Klárának, Páduai Szent Antalnak és Máriának szentelve a nyugati, illetve Szent Annának, Lisieux-i Szent Teréznek és Assisi Szent Ferencnek a keleti oldalon) többségükben rokokó ízlésben vannak kialakítva.
A Szent Klára-oltár esetében érdekes ikonográfiai programmal találkozunk: az aranyozott gyöngysoros pálcakeretbe foglalt kép az önsanyargató klarissza apáca egyik csodáját ábrázolja. A durva posztóból készült, sötét apácaruhát viselő szent jobb kezében pálcát tart, baljával legfontosabb attribútumát, az úrmutatót fogja. Az úrmutató arra a csodájára utal, amikor Klára 1240-ben II. Frigyes császár szaracén zsoldosait – akik Assisibe betörve a San Damianót is ostrom alá vették és megpróbálták a kolostort kifosztani – megfuttatta. A ferences templom bal oldali harmadik mellékoltárán a híres kolozsvári könnyező Szűz másolata áll. (Az eredetileg a füzesmikolai ortodox fatemplom felszereléséhez tartozó Mária-ikon a hagyomány szerint 1699-ben három héten keresztül könnyezett, így a katolikus egyház a  csodát elismerve megengedte a kép nyilvános tiszteletét. A híressé vált ikont 1724-ben Kolozsváron nagy pompával a jezsuiták új templomának – ma piarista templom – főoltárán helyezték el.)
Az oltárképet dinamikus, karéjos szélek veszik közre, a kép rámájának két oldalát a rokokóra jellemző függönydísz ékesíti. A kép hodegetria típusú Madonnája félalakban ábrázolt, köpenye és a fejére borított maforion bíborvörös, ruhája sötétkék színű, ez utóbbi jól kiemeli a mélységi dimenziót. A Madonna kezével gyermekére mutat, aki áldást oszt jobbjával, baljában pedig irattekercset tart. Jézus alakja, lábtartása és kezének elhelyezése a példakép felé utal. Ruhája anyjáéhoz hasonló, köpenye viszont sokkal világosabb. A kép alapja aranyozott (mára alaposan megkopott), elmosódott mintával. Mária és a
gyermek tartása, arckifejezése, valamint ruhájuk színe teljes mértékben hasonlít a kolozsvári eredetihez, ezenkívül még fontos megjegyezni, hogy utóbbihoz hasonlóan szintén nincsenek ábrázolva a kép felső sarkaiban az arkangyalok. Érdekes azonban, hogy az udvarhelyi Madonna esetében elmaradnak a szokásos Mária névbetűk, a dicsfényeknek szintén nincs nyomuk. Az alaposabb összehasonlítást nehezíti továbbá, hogy a kolozsvári alkotást utólag felöltöztették, a gyöngyökkel kirakott ezüstveret mintegy hálószerűen borítja be az ábrázolást. Az udvarhelyi másolat kerete kötélfonatszerűen hat. A kép egyszerű, aranyozott keretét ezüst pántokkal csavarták körbe, ami híven tükrözi a kolozsvári alkotás hatását. Hogy Udvarhelyen miért állították oltárra éppen a kolozsvári Mária mását, azt csak akkori nagy tiszteletével magyarázhatjuk, vagy inkább a pestis emlékeként, fogadalomból kerülhetett oda. Ezt igyekszik alátámasztani az oltárkép alsó regiszterében lévő arany betűs latin felirat: NOS CUM PROTE PIA BENEDICAT VIRGO MARIA, azaz Minket áldjon az ő kegyes fiával Szűz Mária. Alatta pedig így folytatódik: VETA EFFIGIES MIRACULOS ICONIS B. VIRGINIS MARIA FLENTIS IN TRANSILVANIE AD CLAUDIOPOLIM ANNO 1699 DIE 15 FEBRUARŸ VISITUR IN ACADEMICO TEMPLO CLAUDIOPOLITANO, azaz Valóságos képmása Szűz Mária csodálatos festményének, amely Erdélyben Kolozsvár mellett 1699. február 15-től [három hétig, március 12-ig] könnyezett. [Eredetije] Kolozsváron az akadémiai [piarista] templomban látható. A keleti oldalkápolnában lévő Szent Anna-oltár felépítménye a nyugati oldalon látható Szent Kláraoltár architektúrájához hasonló, annak párdarabjaként elemezhető, azzal a különbséggel, hogy a menzára itt relikviárumot helyeztek. Az ereklyetartó fülkéket két alacsony oszlopocska közé ékelt, tabernákulumot imitáló relief választja el. Az oltár hátfalát két oltárképpel díszítették, a nagyobbik képet kompozit oszlopok fogják közre, a rájuk támaszkodó hangsúlyos párkány tartja a volutás szegélyű oromzatot, amelynek csavart pilaszterekkel tagolt, trapéz alakú mezejébe illesztették a Világosító Szent Gergely életéből vett jelenetet. A képen Világosító Szent Gergely (260–328) püspök látható; az örmények apostola, aki Tridate örmény fejedelem megkeresztelésével (314) Örményországot a keresztény hitre térítette. A festő épp azt a momentumot örökítette meg, amikor a püspöki ornátusban ábrázolt szent a keresztelőmedence fölé hajló fejedelmet nagy pompával megkereszteli. A másik, íves formába foglalt oltárkép közepén Szent Anna ülő félalakja látható, amint az ölében tartott Szentírásból a kislány Máriát tanítja. Bal oldalról Joachim figyeli őket, egy asztalkára támaszkodva. A hátteret alkonyuló táj képe zárja le, az égbolton sugárzó Szentlelket megszemélyesítő galambbal, amely mintegy felügyeli a jelenetet. Habár a könyvben levő betűimitációk nem vehetők ki pontosan, az oltár mellett elhelyezett felirat szerint, az előttük fekvő szentírásból Izaiás próféta jövendölését olvassák: „Íme a szűz fogan, fiút szül, és Immanuelnek nevezi el” (Iz. 7, 14). A festményt az alakok bizonytalan arányai mellett zárt, tömör kompozíció meleg színvilág és könnyed festőiség jellemzi. Mária édesanyja attribútumához híven zöld kendőt és vörös ruhát visel. Az a különös megformálás, amikor Szent Anna tanítja a gyermek Máriát, Spanyolországban jelenik meg először a barokk idején. Ezt a Biblián kívüli hagyományt az ellenreformáció igyekezett szigorú kritikájával megszüntetni, viszont érdekes módon számos erdélyi katolikus templomban feltűnik e korban. A déli oldal mellékkápolnáinak utolsó két oltárképe esetében már tudunk a mesterek kilétéről, mert a munkákat szignálták. A szignó szerint a Szent Terézt ábrázoló képet Herczeg Ferenc marosvásárhelyi festő készítette 1928-ban, mindössze három évvel Szent Teréz kanonizálása után. Valószínűleg nagy népszerűségnek örvendett a lisieux-i szent vidékünkön is, hogy egy izgalmas ikonográfiájú régi oltárképet (a Nepomuki Szent Jánosét) helyébe „feláldoztak” Udvarhelyen. Az Assisi Szent Ferencnek szentelt oltár rendkívül díszes kialakítású. Az ívelt, hajlított záradékú oltárképet rokokó díszes keret fogja közre. Fölül áttört félbaldachin, kétoldalt függönydíszes motívum látható, amely a XVIII. századi színházas megoldást imitálja. A tonzúrás, szürkésbarna csuhában, kötélövvel (a rajta lévő csomók a három szerzetesi erényre utalnak: szegénység, szüzesség, engedelmesség), mezítláb ábrázolt szent egy könyv előtt térden állva, szívére tett kézzel látható. A stigmákat magán viselő Szent Ferenc ájtatosan figyel
az előtte megjelenő angyalra. A stigmatizáció csodáját általában úgy jelzik, hogy egy Krisztusra emlékeztető, az ő sebeit viselő, keresztre feszített, hatszárnyú szeráf száll Szent Ferenc felé (vagy hozza a feszületet), és ő térden állva, széttárt karokkal fogadja a szent sebeket. A szóban forgó oltárkép alkotója, Herman György, nem igazodott teljes mértékben a hagyományos ikonográfiai
programhoz, de a kép mondanivalója egyértelműen elárulja a történet jelentőségét.

Kovács Árpád, Hargita Népe, 2012. április 26.