A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú története

2012.05.24

Csík benépesítése a 10–11. században indult meg. A 12. században már szervezett vármegyei és egyházszervezet nyomait tárták fel a régészek. A Nagysomlyó-hegyén állt a Somlyóvár (röviden Sóvár) és ennek nyugati részén volt a monostor. A tatárjárás mindenkit, világiakat és egyháziakat egyaránt lesújtott. A pusztítás után sokan a lelki felemelkedés útját keresik, ezért egyesek a remeteélet felé fordulnak.

A Gondviselés ekkor tárja fel Boldog Özséb esztergomi kanonok előtt, hogy Istennek szentelje egészen életét úgy, hogy közösségbe szervezze mindazokat, akik a magányban társalognak (elmélkednek) az egyedül való Istennel. 1308-ban pápai elismerést kap az Első Remete Szent Pálról nevezett rend. Királyaink, főleg Nagy Lajos pártfogása alatt már az egész országban, sőt az ország szélein jelen van a keresztes- vagy pálos remeterend. A tatárjárást követően Csíkban a szerzetesség nyomai régészetileg a 14. század közepétől kimutatható. A mai ferences kolostor elődje és a Salvator-hegyi Salvator-kápolna leletei mind e századból valók. A feljegyzések az első csíksomlyói kolostor építését 1352-re teszik, és annak lakói a pálos szerzetesek voltak, akik befogadták a hozzuk csatlakozott ispotályosokat (akik a 12. század második felétől a Hargita tetőn és a közeli Kereszthegyen teljesítettek szolgálatot). A pálos remeték pedig a Salvator-hegyi kápolna körül élik Istennek szentelt életüket. A monostort valószínű, Lackfi Endre erdélyi vajda építtette, fogadalma emlékére, hogy a székelyekkel a moldvai részeket megszállva tartó tatárok fölött diadalt aratott 1345-ben és 1352-ben. A csíksomlyói monostor egyben fogadalmi szentély volt. Az 1770-es évek során Losteiner Leonárd ferences házfőnök találta meg az első kolostor alapjait a négyszögű udvarban. 2009-ben pedig a csíkszeredai régészek tárták fel a kolostor épülete előtt levő, kövezett útburkolat alatt meghúzódó 14. századból származó kolostor alapjainak egy részét.

A pálos monostor az 1421. és 1430. évi török, majd török-tatár betöréskor pusztul el. Túlélői a monostort feladják, és a Salvator-hegyi remeteségbe húzódnak vissza.

A csíksomlyói romos kolostort 1442-ben Hunyadi János erdélyi vajda és Újlaky Dénes pápai bíztos átadta az obszerváns ferenceseknek, akik nyomban annak újjáépítésébe kezdtek. Nem volt könnyű feladatuk, éppen ezért a Szentszékhez fordultak támogatásért. IV. Jenő pápa 1444. január 27-én kelt levelében a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony templom újjáépítése végett július 2-re hét évi búcsút engedélyez minden olyan zarándoknak, aki meglátogatja az épülő templomot, adományaival segíti és szentségekhez járul. A búcsút engedélyező brévében IV. Jenő pápa kiemeli, hogy oda „a lelkes hívek sokasága fogadalomból szokott elzarándokolni, és naponta se szűnnek felkeresni.” A kolostor és templom 1448-ra készült el, mely évszámot megörökítettek a kolostor homlokzatán. A konventben jelentős számú felszentelt pap és szerzetes tartózkodott, akik középfokú iskolát működtettek. Ezt az iskolát 1591-ben Báthori Endre bíboros egy világi osztállyal is gyarapított. A székely ifjakat vonzotta a csíksomlyói ferences konvent iskolája, ahol középfokú oktatásban részesültek. Itt készültek fel hitben és tudásban népünk szolgálatára. Ezen iskola jogutóda a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium.

Közben a pálosrend vezetői világosan látják az országot fenyegető török veszedelmet, ezért a Szent István-i felajánlás alapján fokozottabban kérik a Magyarok Nagyasszonya égi segítségét. Az 1475-ös szentévben IV. Sixtus pápa, megadta azt a kegyet, hogy minden pálos monostorban, remeteségben elnyerhető a szentévi búcsú. VIII. Ince pápa 1484-ben a pálosoknak pünkösdszombatra és pünkösdvasárnapra búcsút engedélyező bullát adott ki. Ezt a bullát 1525-ben megerősítette VII. Kelemen pápa. A búcsúengedményt legutóbb XII. Kelemen pápa 1732. augusztus 23-án kelt brévéjével szentesítette. Teljes búcsút nyerhetnek mindazoknak „akik a keresztény fejedelmek egyetértéséért, az eretnekség kiirtásáért és az Egyház felmagasztalásáért imádkoznak, ha előzőleg azonban pünkösd előtti szombaton, esetleg a nagykáptalan kezdetén valamely pálos templomban a szentgyónáshoz és áldozáshoz járulnak.” A hívek Pünkösd szombatján és vasárnapján is teljes búcsút nyerhettek. Ennek eredményeként fellendült a székelyföldi búcsús zarándoklat a Salvator-hegyi kápolnához.

Az erőszakos reformáció 1556. március 8-án vette kezdetét. Petrovics Péter a szultán megbízásából, János Zsigmond helytartójaként, Szászsebesre országgyűlést hívott és ott a reformáció erőszakos bevezetését rendelte el. Szekularizálta az egyházi birtokokat, Bornemissza Pál erdélyi püspököt kiutasította az országból, a püspöki palotát lefoglalta a fejedelem számára és a szerzeteseket erőszakkal elkergette vagy legyilkoltatta. Csak a székelyek maradtak hűségesek a katolikus hithez. Az 1562-es székely felkelés leverése után János Zsigmond jobbággyá tette a székelyeket (450 éve!), és unitáriussá lett bizalmi embereinek adományozta. Az 1566. évi tordai országgyűlés felszólította a csíki székelyeket, hogy hagyják el a katolikus hitet. Az 1566. november 30-án a szebeni részországgyűlés 17. cikkelyében, János Zsigmond úgy rendelkezett, hogy vallási ügyekben mindenki „az egy választott püspökhöz György superintendenshez, és az ő tőle választott papokhoz hallgassanak, akik pedig ezeket megháboríttatnák hitetlenségnek poenájával büntessenek.” Tehát mindenki a vallás dolgában „az egy választott püspök” Blandratától és a tőle választott prédikátoroktól függ. Aki nem engedelmeskedik, az a hűtlenség bűnébe esik, amit fej- és jószágvesztéssel bűntettek. Ekkor esett el Székelyvásárhely, Udvarhely és Sepsi-szék legnagyobb része. Néhol előfordult, hogy az asszonyok útját állták a templomot lefoglalni akaró királyi biztosoknak és prédikátoroknak. Az ő elszántságuk mögött a férjeké is ott van, s ezért a biztosok nem mertek szembeszállni az asszonyokkal, inkább meghátráltak. Így maradt meg Barót és Altorja katolikusnak. A hitterjesztést mindenfelé karhatalom segítségével folytatták.

János Zsigmondnak a hitújítást parancsoló levelét a zsögödi nemes Mikes főispán is megkapta. A kilenc prédikátort pedig kilenc faluba szállíttatta. Először „Alfaluban a templom előtti téren ásatott oly mély gödröt, melyben egy ember honyaljáig állva befér, beföldeltette, az összeült híveket lelkesítette, hogy apáik hite mellett maradjanak szilárdak és a tévtant ne engedjék be a vármegye területére.” Alfalu falu lánglelkű papja, István „jobban is felbiztatá az állhatatosságra a népet, egyet érte a főrend is vélek, elszánták mindnyájan magok, vagyonokat, életeket, régi szent hiteknek oltalmazására, s halálra lőnek készebbek, mint attól való elszakadásra. Eljárák azért egymást és azt végezék, hogy ily utolsó veszedelemben az egész nép fejenként kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindeneket odahagyván, ehhez a Szent Képhez gyülekezzenek, és egy szívvel, lélekkel könyörögjenek az Istennek, hogy szentséges édes Anyánk, a Magyarok régi nagy Asszonyának érdemeiért tekintene őket ilyen nagy szükségekben.” Majd minden faluból szervezetten könyörgő körmenetben Somlyóra érkezvén a magyarok régi Nagyasszonyának képihez „köszönték a boldogságos Szűzet az ő szent képében, s alázatosan kérék, hogy segítené őket, s nyerne malasztot szent Fiától a közelgő veszedelmek elhárítására.” Ez pünkösd előhetében történt. Ahogyan szerre érkeztek a zarándokok, úgy érkeztek a hírek is. „Híre érkezék azonban, hogy Udvarhely felől nyomulnának be feléjük a hadak.” Ekkor a búcsús zarándoklat teljesen új arculatot öltött, hit- és önvédelemmé változott. Mikes főkapitány és a főrendek mellett kitűnt István pap, aki a jogfosztott népet buzdítja, nemcsak arra, hogy az ősi vallást ne hagyják el, de arra is, hogy a támadókat ne engedjék bejönni Csíkba, hanem maguk menjenek eléjük és verjék vissza őket. 

Zászlós kereszt alatt, hadrendben vonultak a Hargitára, ahol 1567. május 17-én, pünkösdszombatján az erőszakos hittérítéssel szemben imádsággal és elszántsággal, közös népi fellépéssel, „vérükkel és véres fegyvereikkel” védekeztek. A Tolvajos tetői győzelmet a Segítő Máriának köszönték meg. Ettől kezdve a pünkösdszombati búcsút fogadalmi ünneppé is nyilvánították. Azóta a legnagyobb odaadással üljük meg nemzedékről nemzedékre.

Az 1352-ben tett fogadalom, majd az 1484-ben pünkösdszombatjára és vasárnapjára adott pálos búcsú összeolvadt az 1567-es hitvédelmi eseménnyel, és olyan mélyen ivódott a vidék közeli és távoli katolikusainak lelkébe a ferencesek szolgálata által, amelyet sem a reformáció, se II. József búcsújárást eltiltó rendelete, sem a remetéket elűző parancsa, sem a mindenkori román elnyomás nem tudott megszüntetni. Éppen ezért töretlennek, kibontakozónak, megtartónak és gazdagítónak mondhatjuk a csíksomlyói pünkösdszombati búcsújárást.

Sajnos, egyéniségeket, a múlt lelkét tisztán elénk villantó adatokat, mint a török-tatár nem dúlta nyugat-európai kegyhelyeken, csak keveset ismerünk.

„Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.” (Reményik Sándor: Lefelé menet.) 
Amint egykor nagyjaink a zászlós kereszt és labarum alatt vonultak pünkösdszombatján és vasárnap, úgy vonulunk mi is évente fel a Salvator-hegyére, katolikusok és katolikus gyökerekkel rendelkezők – akiknek felmenői a reformáció előtt mind katolikusok voltak –, hogy lelkünk megteljen Isten szeretetével és egymás megbecsülésével.
            Zarándokolunk, hogy köszönetet mondjunk Nagyasszonyunknak, Szűz Máriának közbenjárásáért, az oltalma alatt megélt 1000 évért. A búcsú kegyelmeit elnyerve, a nemzetegyesítés vágyával szívünkben, szeretetünk jeléül a kegyszobor lábát megsimítjuk nyírfaágainkkal és zászlós kereszt alatt indulunk haza, zengőének s katonás léptekre sarkalló csengőszó kíséretében. Otthon pedig szívesen osztjuk meg várakozó ismerőseinkkel a rituális dráma búcsús élményét, a szívek-lelkek egységének pünkösdi örömét.

A búcsúág, a nyírfaág mindennap emlékeztessen arra, hogy a Szentlélektől vezérelve – mi katolikusok és katolikus gyökerűek – találkoztunk Nagyasszonyunk Képe körül egymással és a minket összegyűjtő Isten Fiával, akinek se kezdete nincs, se VÉGE.  
Darvas-Kozma József

http://dkjozsef.blogspot.com/2012/05/csiksomlyoi-punkosdibucsu-tortenete.html

 

Kapcsolódó:

A búcsújárás kezdetei