2012.06.29
Szabó-Siklódi László Levente a nevem, és 1981. március 16-án születtem Felvincen református családban. Nagyszüleimnél nőttem fel, s ők – mivel már nyugdíjasok voltak, nem kellett félniük a kommunista rezsim ellenőrzésétől – minden vasárnap magukkal vittek a templomba istentiszteletre. Így már korán összeszoktam a templommal, Istenről már értelmem bontakozása kezdetén hallottam. Dédanyám nagyon sokat mesélt nekem a Szentírás történeteiből, s már azóta rendszeresen olvastam, megszerettem. Dédanyám szellemi öröksége mindig kísér, ő mellettem áll, mikor a Szentírást olvasom.
Az elemi iskolát szülőfalumban végeztem, jobban mondva csak az első–harmadik osztályt. Első osztályos koromtól fogva zongorázni tanultam, s a harmadik osztály végén, zongoratanárnőm tanácsára felvételiztem a kolozsvári zenelíceumba, sikeresen. A negyedik osztálytól már Kolozsváron jártam iskolába. Középiskolás koromban sokat énekeltem a Szent Mihály-templom énekkarában, s ott kezdtem felfigyelni a katolikus liturgia szépségére, másságára, majd kántor barátomnak sokat segítettem. Ebben a korban kezdett érlelődni bennem a hivatás gondolata, ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni a hittel. Azzal a gondolattal, hogy (református) teológiára készüljek, a tizenegyedik osztályt Nagyenyeden kezdtem meg a Bethlen Gábor szemináriumi líceumban. Ott is érettségiztem 1999-ben. Ebben a korszakban jelentkeztek a hitbeli krízis jelei, mert Kolozsváron lelkembe a katolikus hit és vallásos élet elemei épültek be. Az akkori nagyenyedi plébánosnak, Pap Lászlónak jeleztem ezt, s felvéve vele a kapcsolatot, arra a következtetésre jutottam, hogy lelkiismeretemet kell hogy kövessem, s így 1999. június 5-én bérmálkoztam, s azóta vagyok katolikus. A teológiára való felvételi szándékomra azt tanácsolták, hogy gondoljam meg jól a dolgot. Így elvégeztem Kolozsváron a Zeneakadémiát, orgona főszakot és zongora mellékszakot, zenetanári diplomát szereztem.
2005-ben felvételiztem a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről elnevezett Római Katolikus Teológiára. Ezt most, 2012-ben fejezem be, s várom, hogy Jakubinyi György érsek június 29-én pappá szenteljen. A Gyulafehérváron eltöltött évek alatt jól bele tudtam dolgozni magamat a teológiai tudományokba, megismertem azt a hitet, amelyet tudatosan vállaltam fel. Nem felejtettem el gyökereimet, sőt szerves folytonosságot érzek lelkemben, és hálás vagyok érte, értük.
Hitem gyakorlati vonatkozását volt alkalmam megtapasztalni akkor, amikor a gyakorlati éven Csíkszeredában és Székelykeresztúron betekintést nyertem e plébániák által egyházmegyénk életébe. Csíkszeredában a nagyplébánia életét volt alkalmam megélni. Irodai munkát, plébániai hittanórákat, sok ministrálást jelentett. Sok hívővel voltam kapcsolatban, hitük ereje az én hitemet is megerősítette, hiszen Felvincen szórványban élünk, s én csak ezt tapasztaltam meg. Székelykeresztúron pedig a vallási összetettség és a sok fília, leányegyházközség várt rám. Iskolába jártam hittant tanítani, ezenkívül a más felekezetű, főleg unitárius vallásossággal ismerkedhettem meg. E tapasztalatok után tértem vissza a szemináriumba, s folytattam tanulmányaimat. Gyakorlati évem alatt találkoztam azokkal az emberekkel, akikhez szól küldetésem, akik várnak rám, hogy papként szolgáljam őket. Szükségük van rám, hogy Isten felé vezessem őket, hogy Istent vigyem életükbe az én életem, képességeim által. A szentmise alatt megjelenő Jézus mindnyájunkkal akar találkozni. Ezt szeretném szolgálni, erre vállalkozom, ezt akarom tenni. Megköszönöm mindazok imáját, akik ezek az évek alatt értem imádkoztak, értem ajánlották fel szenvedéseiket, de más módon is segítettek, hogy majd őket szolgálhassam. Ezeknek az embereknek az életpéldáját mindig Isten elé fogom vinni, mert számomra ők jelentik azt a közösséget, akikkel, akikért, akik által Krisztus testét építjük.
Vasárnap, 2012. május 27.