„Teremtsünk magunkban csendet”

Zsúfolásig megtelt hétfő délután a marosszentgyörgyi karmelita kolostor kápolnája. A környékbeli településekről, Marosvásárhelyről, sőt Hargita megyéből is érkeztek katolikusok, hogy a sarutlan karmelita nővérekkel együtt ünnepeljék a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét.

karmelitak_img_7187_b

A Tófalva határában levő sarutlan karmelita nővérek Kis Szent Terézről elnevezett kolostora felé menet eszembe jutott, hogy mit mondott Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános 2007 januárjában, fél évvel az épület felszentelése után. Akkor így nyilatkozott: meggyőződése, hogy a kolostorban élő nővérek által biztosított imádságos háttér áldásos lesz az egész régió számára. Ezt az áldást érezhették meg azok is, akik hétfőn este részt vettek a szentmisén.

A Kármel-hegytől Marosszentgyörgyig

György Tibor kövesdombi plébános prédikációjában ismertette a hallgatósággal a kármelhegyi szerzetesrend megalakulását, kiemelve: a Kármel-hegy völgyében letelepedő zarándokok vállalták a remeteéletet, kápolnát építettek és naponta tartottak szentmisét Szűz Mária tiszteletére. Nem véletlenül választották a Kármel-hegyet, hiszen ez volt az a hely, ahol Illés próféta egymagában szembeszállt négyszáz Baál prófétával, bizonyítva, hogy az Úr az egyetlen élő és igaz Isten, és a bálványok senkinek nem segítenek. Kitért arra is, hogy miért július 16-án ünneplik a Kármelhegyi Boldogasszony, vagyis Szűz Mária ünnepét. Az Angliában élő Stock Simon szerzetes előtt 1251. július 16-án megjelent Szűz Mária az angyalok társaságában és egy skapulárét (váll-lepelt) adott át neki. A karmeliták azóta is barna skapulárét viselnek, bízva Szűz Mária ígéretében: viselője megmenekül a pokol tüzétől és kegyelemben részesül.

karmelitak_img_7179_b

Meghallani Isten szavát

Az igehirdető plébános felhívta a hallgatóság figyelmét a csend fontosságára is. A karmelita nővérek szemlélődő, imádkozó életet élnek, hiszen tudják és vallják, hogy csakis a csendben lehet meghallani Isten szavát. „Fontos mindannyiunk számára, hogy teremtsünk magunkban csendet. Fürödjünk meg a csend jótékony hatásában, és legyünk készek meghallani Isten szavát, az ő üzenetét. Ahhoz, hogy meghalljuk Isten szavát, meg kell tanulnunk elcsendesedni, imádkozni. Ez ma számunkra egyre nehezebb, hiszen mindenfelől információval bombáznak, és mi is állandóan beszélünk, tájékozódunk. Mégis törekednünk kell a belső csend megteremtésére” – hangsúlyozta a plébános.

A szentmise végén Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, hogy együtt ünnepeltek a nővérekkel, és arra bíztatta őket, hogy hordozzák szívükben az ige üzenetét és október elsején újra jöjjenek el a kolostor ünnepére.

Simon Virág, Székelyhon.ro, 2012.07.17.