Szent Miklós-i lelkületű városünnepre készülnek

Légy Szentmiklósi! – jelmondattal szervezik meg az idei városnapokat Gyergyószentmiklóson. A „Szent Miklós-i lelkület” megélésére ösztönző felszólítást nemcsak a közelgő Miklós-napokig hirdeti a város vezetése, a jövő évet Szent Miklós évének nyilvánítják.

szt.miklos_szobor_b

„Új szemlélet szerint kívánjuk megszervezni az idei városnapokat. Szeretnénk kiemelni a  hagyományainkat és azt a lelkületet, melyre városunk névadója, védőszentje is kötelez minket. Ugyanakkor szeretnénk rávilágítani arra, hogy globalizált világunkban fontos az, hogy Szent Miklósiak legyünk, figyeljünk az embertársainkra, egymásra, a szegényebb sorsban élőkre, és mindazokra a tényezőkre melyek a közösségi létet fenntartják” – vezette fel a városvezetés új kezdeményezését keddi sajtótájékoztatóján Mezei János polgármester.

Mint kifejtette, december 6-ig folyamatos gyűjtési, ajándékozási mozzanatokat szerveznek, Szent Miklós szellemének „megidézése” pedig a városnapi ünnepségek alkalmával teljesedik ki. Addig is érezhető lesz a szent „jelenléte”, a jóságos segítő látogatására utaló jeleket fedezhetnek majd fel a városlakók. „Egyrészt karitatív akció is lesz, másrészt közösségépítő program” – fogalmazott Mezei. Kifejtette: nem csak a civil szervezeteket, oktatási intézményeket vonják be a kezdeményezésbe, a város teljes lakosságának része lesz a programban.

A tervek szerint az idei Miklós-napon már nem a Mikulás, hanem a süveges püspök viszi az ajándékot az iskolákba, óvodákba, a városnapi ünnepi felvonuláson pedig püspökjelmezzel vonulnak majd fel a gyerekek.

Annak érdekében, hogy a lakókban tudatosuljon a „szentmiklósiság”, a városvezetés Szent Miklós évének nyilvánítja a 2013-as évet. Jövőben a z önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények rendezvényeit az egymásra figyelés, a jótékonykodás szellemében szervezik meg – jelentette ki Mezei.

 Pethő Melánia, Székelyhon.ro, 2012.10.16.