Húszéves a Nardini napközi otthon

A mallersdorfi ferences nővérek, a németországi elöljárók, a tanfelügyelőség képviselői, a város óvodáinak meghívottjai együtt ünnepelték a Nardini napközi otthon két évtizedes működését az alapítókkal, köztük Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes-plébánossal a korábbi és jelenlegi munkatársakkal, óvodásokkal és szüleikkel. A ferences templomban tartott hálaadó szentmisén a jelenlévők megérezhették: a gyermekek részvételével tartott liturgiába bekapcsolhatók a legkisebbek is. Erre láttunk kivételesen szép példát László Attila székelyudvarhelyi szombatfalvi plébános interaktív szentbeszédében.

A Nardini napközi otthonban fontosnak tartják az oktatási-nevelési folyamatban a keresztény értékeket közvetítését. „Ittlétünk első heteiben, hónapjaiban (1991 végén, 1992 elején) Michaela nővért és jómagamat nagyon mélyen érintett (...) a szegény családokból származó gyerekek helyzete. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerzetesközösségünk karitatív tevékenységeként először egy olyan feladatot vállalunk, melyet különösen szükségesnek és hosszú távon hatékonynak ítélünk meg – mondta a ferences kongregáció Mallersdorfban élő elöljárója, Hiltrud nővér, aki az újraindulástól a helyi közösség tagja volt. – Fontosnak láttuk egy olyan napközi otthon életre hívását, ahol a szegény családokból származó gyerekek is a jó felkészülés mellett jobb lehetőségeket, több esélyt kapnak az életben való sikeres elinduláshoz. Német minta alapján a játékos tanulásra, valamint a szociális beilleszkedés esélyeinek javítására helyeztük a hangsúlyt. (...) Lassan-lassan sikerült az állami napközik tanulási céljait és a játékos tanulás módszereit egymással ötvözni és így eleget tenni a romániai napközi otthonok pedagógiai
követelményeinek.”

Az elmúlt húsz év alatt tevékenységüket nemcsak a szülők, de a helyi szakemberek, az iskolák és a tanfelügyelőség is elismeri és nagyra értékelik munkájukat. Ezt is kifejezte Petzinger Klára ny. óvodai szakfelügyelő és az általa tolmácsolt főtanfelügyelői ünnepi üzenet is. A Nardini napközi otthon diákjai már jó ideje a társadalom minden rétegét képviselik, legtöbben közülük sikeresen haladtak tanulmányaikban. Az óvoda vezetője, Kriszta nővér köszönetet mondott a jó Istennek és mindazoknak, akik segítik munkájukat.

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2012. október 16.