Egy őszi este a hit jegyében

Október 26-án, pénteken a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián dr. Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című interjúkötetét mutatták be, amely a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában jelent meg. Ferenczi Júlia hitoktató mutatta be a kötet szerzőjét, majd átadta a szót Sarány Istvánnak, a Hargita Népe felelős szerkesztőjének, aki a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó újságírói kezdeményezésről beszélt, azt is érzékeltetve a tömbkatolikus székelységbe tartozó résztvevőkkel, számukra is fontos a szórvány, olyasmit tanulhatnak a szórványban élőktől, amire egyre nagyobb szükségük lehet: a másokkal való együttélés tudományát és a másság szorításában a saját értékekhez való okos, szívós hűséget.

A csíkszeredai újságíró a székely valóság jó ismerője, saját, a sorozatban megjelent kötetében véreit erre a kopogtató napi valóságra figyelmezteti, és a nosztalgiából a realitásba hívja meg. A Keresztény Szó és a Vasárnap című katolikus lapok főszerkesztője Bartos Károly plébánossal és a hívekkel a katolikus sajtó őket is érintő kérdéseiről beszélgetett a kötetlen és családias találkozón. Ezt követte Márton József tölgyesi plébánosnak a hit éve témájával foglalkozó előadása A hit fejlődése személyes életemben címmel. A fiatal és még alakulóban levő, fejlődő, dinamikus közösség tagjai mindkét rendezvényre szép számban voltak kíváncsiak. (FA)

Vasárnap