A pálos rend története

 

Nagy érdeklődés övezte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános könyvbemutatóval egybekötött csütörtök délutáni csíkszeredai előadását a pálos rend történetével és erdélyi vonatkozásaival kapcsolatosan.

 

Könyvbemutatóval egybekötött előadás a pálosokról

A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat meghívottja ezúttal Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa volt. Rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője. 2011-ben jelent meg A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyve, idén decemberben látott napvilágot A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyve.

A kötetet méltató Nagy Benedek a városháza dísztermében rámutatott arra, hogy a pálosok életét az imádság, a szemlélődő életmód és a fizikai munka töltötte ki. Isten segítségével és kétkezi munkájukkal építkeztek. A pálosoktól a ma embere is tanulhat: megtanítanak Istent és nemzetet szeretni, szolgálni – összegzett Nagy Benedek.

Darvas-Kozma József elöljáróban arról beszélt, mi keltette fel érdeklődését a pálos rend iránt, ismertetve az elmúlt négy év kutatómunkájának eredményeit. Esztergomi Boldog Özséb maga állította példaképnek Remete Szent Pált a rend élére. Alázatosságában el akarta kerülni, hogy a pálos rend őt mint alapítóját védőszentjéül tisztelje, amint ez a többi szerzetesrendnél történt. Ebben is megmutatkozott Özséb alázatossága és életszentsége. A pálosok annyira szerények voltak, hogy Özséb rendfőnök óta soha sem kezdeményezték szentéletű társaik vagy vértanúik boldoggá vagy szentté avatását – hangzott el az előadás során. „Egy pálos boldoggá vagy szentté avatását a szerzetesrend elvből nem kezdeményezi, mondván, hogy minden pálosnak szentnek kell lennie” – emelte ki az előadó.

 Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2012. december 15.