Köszönet a 2012. évi támogatásért és helytállásért

A jó Isten végtelen kegyelméből megérhettük a 2013-as esztendőt. Év végi hálaadásunk alkalmával, visszatekintettünk a mögöttünk hagyott esztendőre, a megtett útra.

A 2012-es esztendő, a számok tükrében is nehéz esztendőnek bizonyult. Sajnos a gazdasági élet nem mutatott az elmúlt év folyamán semmiféle pozitív elmozdulást, sőt még süllyedtek a mutatók. Évzártakor, mi – hívő keresztények – hálát adtunk a gondviselő Istennek eredményeinkért, megvalósításainkért.

A jó Isten után, főpásztorként köszönetet mondok valamennyi Kedves Testvéremnek, a fáradozásért, a sok jószándékért, a nehézségek vállalásáért, az együttműködésért és támogatásért.

Köszönet illeti Tisztelendő Testvéreimet az elmúlt esztendőben végzett lelkiismeretes és felelős szolgálatért, a feladatok vállalásáért és helytállásért… Köszönet az Úr szőlőjében kifejtett fáradozásaitokért. A jó Pásztor áldása kísérjen ebben az esztendőben is!

Köszönetet mondok Kedves Híveimnek, hogy az elmúlt évben is, komoly áldozathozatal árán vállalták egyházközségük fenntartását, mind anyagiakkal, mind munkájukkal.

A plébániájuk fenntartása mellett felvállalták a Központi Intézményeink – nevezetesen: Érseki Hivatalunk, Papnevelő Intézetünk, katolikus iskoláink, valamint szórványplébániáink támogatását. Őszinte köszönetet mondok a különböző gyűjtések adományaiért is. Tudom, hogy mindezt az evangélium szellemében tettétek, megszívlelve a mi Urunk szavait: amit eggyel is e kicsinyek közül tettetek, azt nekem tettétek.

Köszönet jár a külföldi segélyszervezeteknek, a nyugatiaknak és az Anya-országiaknak, a Nemzeti Örökségvédelmi Intézetnek a különböző formájú támogatásokért. Köszönöm a hazai Vallásügyi Államtitkárság-nak a jó együttműködést, az államsegélyeket, valamint a pályázati pénzforrásokat, amelyek-ben plébániáink részesülhettek. Köszönetet mondok a megyei önkormányzatok, polgár-mesteri hivatalok vezetőinek is, hogy plébániáink, templomaink az elmúlt esztendő-ben is élvezhették nagylelkű támogatásaikat.

Mindezekért a jótettekért Isten bőséges áldása szálljon mindannyiukra.

    Íme, néhány bevételi adat tájékoztatás-ként a 2012-es esztendőből:

2012

Lei

Külföldi segélyszervektől pályázatokra

2.111.147

Román

államtól

Vallásügyi Államtitkárság

Fizetésekre

8.787.764

Pályázatok plébániáknak

210.000

Megyei Tanácsok

Pályázatok plébániáknak

960.900

Nemzeti Örökségvédelmi Intézet

Plébániák

406.800

Plébániáktól

1.406.000

Más

forrásokból

kamat, szponszorizálás

175.000

gazdasági tevékenység

307.l80

kiadványok

163.400

Egyházmegyei segélyalap

315.000

Házbérek

1.269.000

Összesen:

16.110.191

A köszönetek mellett nem mulaszthatom el, hogy felkérjem és buzdítsam Kedves Paptestvéreimet és Híveimet arra, hogy az elkövetkezendőkben se feledkezzenek meg egyházközségük, valamint Főegyházmegyénk támogatásáról. Tudjuk, hogy híveink közül sokan rászorulnának a támogatásra. Éppen ezért, szívből felajánlott adományaik sokkal kedvesebb a jó Isten előtt.

Ismételten kívánok mindenkinek Istentől megáldott újesztendőt, hogy ebben az évben is a gondviselő Isten akaratában megnyugodva, a kegyelemmel együttműködve élhessünk.

Hálám és megbecsülésem jeleként, szeretettel küldöm Tisztelendő Testvéreimnek és Kedves Híveimnek, imádsággal kísért főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2013. január 12.

†György s.k.
          érsek