Gyógyszer a válságban lévő házasságokra

Az Alternatívák az erőszak kezelésére című előadással vette kezdetét Gyergyószentmiklóson a Házasság Hete. A csütörtökön kezdődött, több napos rendezvénysorozat programjai a keresztény házasság megélésének fontosságára világítanak rá.

„Ha megjelenik egy betegség, gyógyszert keresnek rá – az utóbbi időszakban a keresztény házasság került elég komoly válságba, ennek orvoslására szolgálnak a házasság hete rendezvényei” – fogalmazott a Gyergyószentmiklóson csütörtökön indult rendezvénysorozat kapcsán Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Kifejtette: „Jézus a házasságot felbonthatatlannak jelenti ki, a keresztény embernek pedig a házasságról szóló tanítások szerint kell élnie. Ma, amikor egyes országok törvényhozói házasságnak minősítik az egyneműek együttélését is, szükséges, hogy a keresztények bemutassák saját példájukat, a férfi és a nő életre szóló kapcsolatát” – hangsúlyozta a főesperes.

Elmondta továbbá, a világszerte elterjedt Házasság Hete mozgalommal a szerelmesek napjaként ünnepelt Bálint-napnak is igazi értelmet kívánnak adni. Éppen ezért szervezik február 14-e környékén a rendezvényeket, melyek keretében nem csak a boldog családok példáit ismerhetik meg az érdeklődők, de segítséget is kaphatnak a házasságokban felmerülő problémákra.

Erre adódik lehetőség Gyergyószentmiklóson is; a nyitóelőadás résztvevői az erőszak kezelésének lehetőségeit ismerhették meg Borsos Annamária pszichológus előadásán, pénteken este 7 órától pedig a női és a férfi identitásáról értekezik Simó Irma pszichológus-lelkisegélyző a Szent István plébánián. Szombaton este kosaras bálba várják a házasokat és a jegyeseket a Bucsin negyedi plébániára, vasárnap pedig szentmisék, istentiszteletek keretében kapnak hangsúlyt a családok, házastársak, jegyesek, szerelmesek – tájékoztatott a főesperes. Hozzátette, tervek szerint Szent Bálint napján is szerveznek programot, ennek témájáról, helyszínéről, kezdési időpontjáról még nem döntöttek.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro, 2013.02.07.


 

Egymásra hangolva – a házasság hete

 


A Familia Centrum Egyesület és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Iroda szervezésében február 10-17. között kerül sor a házasság hetére.

Vasárnap Marosszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Hármasfaluban a református templomokban az istentiszteletek keretében mondanak imát a családokért, a házasságért.

Február 11-én, hétfôn 18 órakor szentmisét tartanak a házasságok megújulásáért a marosvásárhelyi belvárosi római katolikus templomban. Bemutatja Szénégetô István családreferens. 19 órakor beszélgetés kezdôdik a házasság értékérôl, majd ima és a házasok megáldása következik. Helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház nagyterme. Ugyanitt könyvvásár is lesz.

Kedden 19 órakor a Család, kincsesláda vagy harcok mezeje címmel interaktív beszélgetésre kerül sor az unitárius egyházközség tanácstermében – a Bolyai tér 13. szám alatt. Házigazda Gergely Orsolya pár- és család-terapeuta az Unitárcoop Alapítványtól. Meghívottak: Becsky Borbála és Cosma István pár- és családterapeuták.

Szerdán 19 órától ugyanebben a témában folytatódik az interaktív beszélgetés a református esperesi hivatal tanácstermében, a Bernády téren, házigazda a MIFIKE, a Marosvásárhelyi Fôiskolások Keresztyén Egyesületének képviselôje, Les Zoltán lelkipásztor. Meghívottak: Becsky Borbála, Gergely Orsolya és Cosma István pár- és családterapeuták.

Csütörtökön 18 órakor Hûség, bizalom, kitartás címmel zajlik beszélgetés egy film kapcsán a Deus Providebit kápolnában – Sáros utca 1. szám – házigazda az egyházmegyei család-pasztorációs iroda.

Február 15-én, pénteken 18 órakor Áldások és kihívások a házasságban témakörben a marosszentgyörgyi református egyházközség tanácstermében zajlik a találkozó, házigazda a Shalom református ificsapat.

(mezey), Népújság, 2013. február 8.